Terhesség 40 éves kor után

 In Terhesség és babavárás

Terhesség 40 éves kor után

Több oka is lehet annak, miért nem szültünk gyereket 40 éves korunkig. Lehet, hogy később mentünk férjhez, vagy a karrierre gondoltunk családalapítás előtt. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a mesterséges megtermékenyítés lehetősége is szerepet játszik ebben a tendenciában.

Bárhogyan is döntünk, tudnunk kell, hogy a mai világban, amikor minden az idő szűkösségében forog, a 40. év utáni terhesség nem jelent akkora veszélyt sem az anyának, sem a gyereknek. Ezért a mai orvostudomány újabb felefedezésekkel állt elő, és felkészítette magát a késői terhességekre is

Bár nem kell aggódnunk, mégis van egy sor olyan dolog, amit figyelembe kell vennünk, ha ebben a korban szeretnénk gyermeket vállalni.

Ha negyvenévesen maradunk terhesek, és ez lesz az első gyermekünk, akkor a kozkázatok sokkal nagyobbak, mint abban az esetben, ha már szültünk előtte egy gyermeket. Ha már van egy nagy családunk, és véletlenül terhesek maradtunk, semmiféle kockázatnak nem vagyunk kitéve. Mindezek ellenére vigyáznunk kell az egészségünkre!

Ha ebben a korban szüljük az első gyermeket, valószínű, hogy olyan gondokkal küszködünk, amilyenekkel eddig még nem. Mindezek ellenére, sokat ezek közül elkerülhetünk vagy felkészülhetünk rájuk, ha vigyázunk magunkra, és meghallgatjuk az orvos javaslatát, aki minden bizonnyal figyelmesebben követi a terhességet, mint egy 20 éves nő esetében.

Legtöbb esteben ilyen korban gyakrabban kell menjünk orvosi ellenőrzésre és ultrahang vizsgálatra. Ugyanakkor egyes teszteket is elvégezhetünk, hogy legyünk biztosak abban, hogy a gyermek egészséges. Más okok miatt is megbetegedhetünk, jó ha beszélünk az orvossal.

Például, a 40 év utáni terhesség esetében nő a veszély az elhízásra vagy a terhességi cukorbetegségre, amit még úgy is ismerünk, mint “megnövekedett vércukorszint”. Ezeket elkerülhetjük egy egészséges diétával úgy magunk, mint a gyerek számára. Az orvos javasolhatja, hogy menjünk el egy dietetikushoz, és vele együtt állítsunk össze egy egészséges és optimális terhességi étrendet, valamint fizikai gyakorlatok javaslatárol is szó lehet.

A vérnyomás növekedése is gondot jelenthet. Fontos, hogy a terhesség előrehaladásával egyre többet pihenjünk, kerüljük a stresszes helyzeteket, hogy elkerüljük az ebből eredő gondokat. Ha valaki a családból vagy a baráti körből nem támogatja ennek a késői terhességnek a gondolatát, próbáljuk őket elkerülni, hogy ne okozzanak további aggodalmat és stresszt úgy nekünk, mint a magzatnak.

 

anyaság 40 felett
Anyaság 40 felett

 

Végsősoron tudnunk kell, hogy a terhesség 40 éves kor után már kockázatokkal is járhat, a koraszülés vagy a spontán vetélés esélye meglehetősen nagy. Nem kell megijednünk, hanem kérdezzük az orvost ezzel kapcsolatban, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ezt elkerüljük.

Lehet, ágyban kell maradnunk a terhesség utolsó periódusában, mert ha nem, koraszülést kockáztatunk. Orvosi szempontból ez nem egy olyan súlyos gond, de nekünk, a párunknak és főnökünknek ezt a kozkázatot tudnunk kell, és figyelemmel kell tartanunk.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search