Milyen jelekből tudod meg, hogy terhes vagy?

 In Terhesség és babavárás

Milyen jelekből tudod meg, hogy terhes vagy?

terhességi tesztLássuk hát, miből tudja meg egy nő, hogy anyuka lesz belőle. Létezik néhány olyan módszer amit nem hagyhatsz figyelmen kívül és amelyek segítségével megtudhatod, ha terhes maradtál.

Az egyik ezek közül, és egyben a legismertebb is, az a tény, hogy elmarad a menstruációd (ez természetesen csakis abban az esetben érvényes, ha eddig havonta, rendszeresen jelentkezett). Ez az a tünet, amelyik elsőnek hivja fel a figyelmedet egy esetleges terhességre. Az is igaz azonban, igaz nagyon ritka, hogy a menstruáció terhesség mellett is megmarad.

Épp ezért bemutatunk még néhány olyan módszert, melyek segitségével megállapítható, hogy egy nő terhes-e vagy nem:

A hányiger és a hányás szintén a terhesség jelei, melletük pedig megjelenik a megnövekedett étvágy is. Egyes esetekben a bőr színe egy árnyalattal sötétebbé válik a hason, az arcon és a mellek tájékán. A terhesség kezdeti időszakában még tévedhetsz azzal kapcsolatban, hogy valóban terhes vagy-e, azonban négy és fél hónap elteltével a magzat mozogni kezd és ezáltal minden kétséget kizárva megbizonyosodhatsz a terhességedet illetően. Eddig az időpontig azonban már biztos felkerested nőgyógyászodat és tisztában vagy a helyzettel.

Az első hónapban előfordulhat, hogy nem lehet teljes biztonsággal megállapitani a terhességet, ezért 10-15 nap után általában visszahívnak egy újabb vizsgálatra. A terhességi tesztek szintén megoldást jelentenek, de egy nőgyógyászati vizgálat mindenképp ajánlott.

Mint jövendőbeli édesanya nem kell aggódj a terhesség alatti állapot és a furcsa érzések miatt. Anya és gyermek között ebben az időszakban teljes a harmónia, a legfontosabb az, hogy vigyázz az egészségére és rendszeresen megjelenj az orvosi ellenörző vizsgálatokon (legkevesebb havonta egyszer-kétszer az első 7 hónapban a rutinvizsgálatokra, hogy megbizonyosodj saját és gyermeked egészségéről és arról, hogy minden rendben zajlik, a terhesség utolsó periódusában pedig minél sűrübben, akár hetente).

Komolyan kell venni minden olyan jelzést amely a veled vagy a terhességel kapcsolatos problémára utal (mint például a lábak dagadása, fejfájás, vérzés vagy egyéb problémák) és ezesetben feltétlenül orvoshoz kell fordulni.

Kívánjuk, legyen a tiéd a világ leggyönyörűbb babája. Ezek az apró csodák, melyeket gyerekeknek hívunk, a legcsodálatosabb dolgok a világon.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search