Magzatvíz

 In Kismama szótár és fogalomtár

Magzatvíz

A magzatvizet magzatburok belső rétege termeli, a 20. terhességi héttől pedig a köldökzsinór választja ki, magzati vizelet formájában. Mennyisége a 36. terhességi héten a legnagyobb, ebben az időszakban akár 1,5 liter is lehet és 3 óránként teljesen megújul.

Legfontosabb szerepe a magzat védelme, de a köldökzsinórt is védi a megtöréstől, az összenyomódástól, valamint attől, hogy a baba köré tekeredjen. Olyan környezetet biztosít a magzat számára, amely elősegíti annak szabad mozgását, ezáltal elősegíti a csont- és izomrendszer fejlődését is.

A magzatvíz mennyisége a terhesség során fokozatosan növekszik, azonban a gyors és rendszeres cserélődésnek köszönhetően valamilyen zavar is bekövetkezhet, amely a mennyiség gyors növekedését vagy csökkenését eredményezheti.

 

Kevés magzatvíz

Oligohydramnion – a magzatvíz mennyisége az átlagnál jóval kevesebb. Ennek eredményeképpen a méh, és ezáltal a has körfogata is kisebb, mint az a terhességi kor alapján várható lenne, a kismama pedig a szokásosnál fájdalmasabb magzatmozgásokat tapasztal. A kevés magzatvíz hátterében különböző okok húzódhatnak meg, mint például a magzat veséjének valamilyen fejlődési rendellenessége, méhnyak elégtelenség vagy valamilyen hüvelyi fertőzés. A kevés magzatvíz következtében a baba nem megfelelő testhelyzetben növekszik, ezért fülei és orra lelapulhat, de akár súlyosabb fejlődési rendellenességet is okozhat, mint például a dongaláb. Az oligohydramnion esetében a szülés során gyakran alkalmaznak császármetszést.

 

Túl sok magzatvíz

Polyhydramnion – a magzatvíz mennyisége az átlagnál jóval több. Ez az állapot ritkábban fordul elő, mint az oligohydramnion. Legszembetűnőbb jele a has gyors ütemű növekedése és feszülése, de a terhességi csíkok hirtelen megjelenése, nagymértékű hízás, duzzadt bokák és alig érezhető magzatmozgás is utalhat arra, hogy a magzatvíz mennyisége kórosan megnövekedett. A kórosan sok magzatvíz hátterében cukorbetegség, vércsoport-összeférhetetlenség, különböző fertőző betegségek és gyulladások állnak, de az ikerterhesség vagy valamilyen magzati rendellenesség következtében is kialakulhat. A megnövekedett mennyiségű magzatvíz következtében idő előtt burokrepedés, korai méhlepény leválás, magzatfekvés rendellenesség, illetve korszülés is bekövetkezhet, ezért ebben az esetben fokozott odafigyelés szükséges.

Egyes súlyos magzati rendellenességek kiszűrése érdekében amniocentézist, vagyis magzatvíz mintavételt javasolhatnak az orvosok. Ez egy diagnosztikai eljárás, amely során mintát vesznek a magzatvízből és laboratóriumi körülmények között kielemzik azt. Erre a vizsgálatra akkor lehet szükség, ha a kismama már elmúlt 35 éves, az előző vizsgálati eredmények (pl. AFP, NT ultrahang) és más tényezők is arra utalnak, hogy a babánál fennállhat a Down-kór veszélye.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search