Családi fényképalbum: hogyan fotózzuk a babát?

 In Szabadidő, kultúra és szórakozás

családi fényképek
A nagyobb gyerekekről már könnyebb portékat készíteni, azonban az első 12 hónapban még nehéz rávenni a kicsit, hogy mozdulatlan maradjon a fényképezőgép lencséje előtt. Ebben az életszakaszban gyermekink szint napról napra változnak, ezért résen kell lenned, nehogy elszalassz egyetlen értékes pillanatot sem ebből az időszakból. Bárhol lehetőséged van hagyományos fotókat készíteni, ám akár egyedi portrét is készíttethetsz róla.

Az újszülöttek immunredszere még nincs teljesen kifejlődve, ezért az ő esetükben a műtermi fotók helyett korlátozódj az házi készítésű felvételekre. Ha a baba kicsit nagyobb lesz, természetesen akár egy profi portrésorozatot is készíttethetsz róla, amely méltó helyet foglal majd el a családi fotóalbumban.

A csecsemőkorban készült fotók sokszor egyhangúaknak tűnhetnek, hiszen a kisbabák tevékenységei igen korlátozottak. Ennek ellenére az éppen alvó, szopizó vagy csak elégedetten mosolygó babák fényképei a világ egyik legcsodálatosabb vizuális élményét nyújthatják.

Ha műtermi fotózás mellett döntesz, minden részletet beszéljetek meg előre a fényképésszel. Ma már számos szakember foglakozik kismama- és babafotózással. Ezen portrék elkészítése sok-sok türelmet, tapintatot és odafigyelést igényel, részedről és a fotós részéről is egyaránt. Légy mindig készenlétben, hiszen beletelhet egy kis időbe, mire ráveszed gyermekedet, hogy például mosolyogjon.

Egy ilyen fotózásra célszerű magaddal vinned több rend ruhácskát és különböző baba játékokat is, nem csupán azért, hogy az így készült képek változatosak legyenek, hanem azért is, mert akár kisebb balesetek is előfordulhatnak, vagy szükséges lesz valamivel elvonnod a baba figyelmét. A kedvenc mackó vagy színes kocka segíthet ellazulni és a kamerába mosolyogni.

Igazán egyedi és ellesett pillanatokat megörökítő fényképeket azonban legkönnyebben otthon készíthetsz gyermekedről. Nincs szükséged profi megvilágításra vagy komoly felszerelésre – egyszerűen csak légy része gyermeked minden pillanatának és tarts egy egyszerű fényképezőgépet a kezed ügyében.

Az elkészült képek csodálatos ajándékok lehetnek családtagoknak, ismerősöknek. Talán nem meglepő módon sokszor nem a beállított, technikailag a legtökéletesebb fotók lesznek a család számára a legkedvesebb emlékek.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search