Általánosságok a szülésről

 In Szülés és gyermekágy

szülés

Általánosságok a szülésről

A pontos születési idő csak feltételezhető. Ezt az orvos határozza meg az utolsó menstruáció időpontjának függvényében, egy bizonyos hibahatárral. Magát a szülést a hormonok váltják ki, többek között azok is, melyeket a hipofízis termel.

A vélemények azzal kapcsolatban, hogy a szülés körülményei mennyire befolyásolják a gyerek további fejlődését, megoszlanak.

Egyes szakemberek azt állítják, hogy a szülés egy rettenetes, traumás és egyben meghatározó esemény is az újszülött számára, mely ezen folyamat által köteles elhagyni a számára biztonságos és védett helyet, a békét és nyugalmat jelentő anyaméhet, annak érdekében, hogy átmenjen egy kaotikus, zajos és ijesztő világba. Ugyancsak ezen szakemberek véleménye szerint, a szülés nyugodt körülmények között és erőszakos, agresszív eljárások nélkül kell megtörténjen, mint azok melyeket egy modern módon felszerelt műtő feltételez.

Mások, akik ellentétes véleménnyel bírnak, azt mondják, hogy a szülés jól felszerelt műtőben kell megtörténjen, azzal magyarázva ezt, hogy a gyereket meg lehet menteni a fejlett technika segítségével, abba az esetben, ha szükség lenne azonnali beavatkozásra.

Az  időre született gyermek 3-4 kg és megközelítőleg 50 cm hosszú. A feje körülbelül negyede teste hosszúságának. Bőre száraz, puha és ráncos, mely legtöbbször magzatmázzal és hajjal van fedve. Leggyakrabban, szemei kék színűek, de ez a következő hónapokban megváltozhat, főleg miután vége van a szoptatási időszaknak. Az újszülöttnek még homályos a látása és a magzatvíztől, amely a fülekben marad, hallása sem mindig tökéletes.

Türelmesnek kell lenni, a szülést követő első pár nap a legnehezebb úgy az anyának, de főleg a babának, aki egy új túlélési folyamatban kell részt vegyen, mely sokkal többet követel tőle. Ezért van szüksége egy olyan meleg, szerető környezetre, mely nagyon közel áll ahhoz, melyből épp távozott. Ez a dolog pedig főleg az érzelmek által valósítható meg.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search