A terhesség 9. hete

 In Terhesség hétről hétre - 1-40.

A terhesség 9. hete

A kismama

A terhesség 9. hetében nem változik sok minden az előző héthez képest. Lehetséges, hogy az émelygések és a rossz közérzet továbbra is jelen van, azonban egyre ritkábban jelentkeznek, idővel pedig el is tűnnek. Hamarosan visszatér a normál állapot, szervezeted lassan megszokja a változásokat és visszatér a helyére billen a megszokott egyensúly. A testünkben azért továbbra nagy munka folyik, amit leginkább az állandó fáradtság jelez.

A vesék túlterheltek, de a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás sokat segíthet, napi 1,5-2 liter víz ráadásul a hányinger ellen is hatásos. Az émelygést úgy is megelőzheted, ha reggel megeszel egy kekszet, vagy iszol egy pohár vizet lefekvés előtt

Lehetséges, hogy ezen a héten hízol, vagy akár fogysz egy kicsit. Mindkét eset teljesen természetes ebben az időszakban. Bár ekkor még nem igazán látszik a terhesség, a ruhák dereka kicsit már szűk lehet.

Az orrdugulás, és az orrvérzés sem ritka jelenség ritka a terhesség során, melynek oka Ennek oka a nyálkahártyák megduzzadása. Párásító használatával enyhíthetsz a tüneteken.

A méhnyak egy nyákdugóval zárul le, amelynek az a szerepe, hogy elzárja a méhet a külvilágtól, védve az embriót a betegségektől és a különböző balesetektől. Ez a nyákdugó lesz az első ami a szülés közeledtével távozik.

Terhességi vizsgálatok a 9. héten:

Ezen a héten kötelező vizsgálat nincs, de amennyiben még nem került sor rá, akkor ideje felkeresni a nőgyógyászt és a területileg illetékes védőnőt.


A baba

A 9 hetes embrió méretei: hossza kb. 30 mm, súlya megközelítőleg 2 gramm

Az embrió fejlődése a 9. héten:

A terhesség 9. hetében, az embrió már elkezd intenzíven mozogni. Ezek a mozgások egyelőre csak egyszerű izomrándulások és nem tudatosak, hiszen az idegrendszer még nincs teljesen kifejlődve. Ennek a jelenségnek az ultrahangos vizsgálatnál mi is tanúi lehetünk.

A 9. terhességi hét folyamán a fej elválik a testtől a nyak segítségével. Ez azonban továbbra is aránytalanul nagy marad a test többi részéhez képest. Ugyanebben a periódusban formálódik az arc is. A szemek egyelőre a fej két oldalán vannak, csukott állapotban. De a bőr mögött, ami a szemeket takarja szemhéj céljából, már látni egy kis fekete foltot.

A végbél- és az urogenitális csatornák már kifejlődtek, de a nemi mirigyek még nem. Ezekből here vagy petefészek alakul néhány héten belül. A néhány kamrás szívecske elkezdi pumpálni a vért az apró lény testében, mely egy perc alatt kb. 80-at dobog. Folyatódik az agy fejlődése, és a légzőkészülék térfogata is megnő.

A kilencedik terhességi héten, az embrionális porcos váz elkezd csontosodni, a csontsejtek fejlődésnek indulnak. A karok és a lábak most jól láthatóak, és a végeiken apró elválasztások vannak – ebből alakulnak majd ki az ujjak. A magzat bőre nagyon vékony, az erek jól láthatóak alatta.  Az embriónak már van tüdeje, bélrendszere, mája, belső nemi szerve, bár kezdetleges állapotban.


Hasznos tippek és tudnivalók

  1. Vigyázz a túlsúlyra, lehetőség szerint hetente mérd meg magad. Ha hirtelen gyarapodásnak indulsz ne pánikolj, és ne kezdj el semmiféle diétát az orvos beleegyezése nélkül! Figyelj oda az étkezésre, hogy az legyen minél egészségesebb és kiegyensúlyozottabb. A terhesség alatti súlygyarapodás minden esetben az alkatodhoz és kiinduló súlyodhoz képest kell megfelelő legyen.
  2. Ne feledkezz meg a kötelező orvosi vizsgálatokról sem, ha még nem estél túl rajtuk. Lassan elkezdhetsz gondolkozni azon, hogy miként mondd el a munkahelyeden felettesednek az állapotodat. Amennyiben a munkádra nincs különösebb hatással terhességed, ezzel a bejelentéssel várhatsz egy kicsit. Általában a kritikus harmadik hónap után célszerű ezt megtenni.
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

17. terhességi hét