A terhesség 33. hete

 In Terhesség hétről hétre - 1-40.

A terhesség 33. hete

A 33. terhességi hét a nyolcadik hónap kezdetét jelenti és azt, hogy közeledik a szülés időpontja. A legtöbb kismamában erre az időszakra már rengeteg kérdés és aggodalom merült fel – a baba egészségi állapotával, a szülőséggel, párjával és önmagával kapcsolatban is. A türelmetlenség egyre fokozódik, amely gyakran feszült hangulathoz vezet. Többen magukba zárkóznak ebben az időszakban, és sokkal érzékenyebbé válnak. Ez az állapot hatással van a babára is, ezért próbálj meg lazítani, hiszen már csak pár hét van hátra a szülésig!

Félelemeid és szorongásod alaptalanok, mindemellett teljesen természetesek is. Ha úgy érzed, hogy anyai ösztöneid még nem ébredeznek akkor se keseredj el, hiszen amint karjaidban tarthatod gyermekedet minden kételyed el fog szállni.

A méh átmérője már több mint 30 cm, és nyomást gyakorol a rekeszizomra, a szívre és a tüdőre, ezért sok kismama légszomjról és fáradékonyságról panaszkodik. Ez leginkább akkor kényelmetlen, ha egyszerre nagyobb adag ételt fogyasztasz, hiszen a növekedő méh egyre feljebb nyomja a gyomrot.

Éjszaka a méh térfogatának köszönhetően gyakori a vizelési inger, illetve nehéz találni egy kényelmes, pihentető pozíciót. Gyakran tapasztalhatsz görcsöket lábaidban és a vádlikban, mely ellen leginkább hatásos hatásos a napi megfelelő mennyiségű magnézium és kalcium bevitel.

Terhességi vizsgálatok a 33. héten:

Ezen a héten az általános havi vizsgálatok (vizelet, vérnyomás, testsúly) mellett az orvos ellenőrzi a méh növekedését, a méhszáj állapotát és a magzat szívhangját is.


A 33 hetes magzat

A 33 hetes magzat méretei: hossza kb. 41 cm, súlya megközelítőleg 2.000 gramm

Az ultrahang vizsgálat során mért értékek a betöltött 33. terhességi héten:

BPD (magzati koponya haránt átmérője): 84 mm (+/- 6 mm)
HC (a fej körfogata): 300 mm (+/- 25 mm)
AC (a has körfogata): 294 mm (+/- 30 mm)
FL (a combcsont hossza): 65 mm (+/- 4 mm)

A magzat fejlődése a 33. héten:

A terhesség 33. hetében baba mérete olyan kétharmada annak, mint amekkora újszülött korában lesz. Növekedésének köszönhetően testhelyzete megváltozik, mozgása pedig kevésbé aktívvá válik. Lábai maga alá húzza és gyakorlatilag a méh teljes térfogatát elfoglalja.

Figyelmét egyre inkább a külvilágból beszűrődő hangok, fények és mechanikai hatások irányába fordítja. A hangokra a legérzékenyebb, melyeket igaz, hogy kicsit torzítva és halkan hall, azonban már képes különbséget tenni a különböző ritmusok és hanglejtések között. Egyes tanulmányok szerint a baba születése után képes felismerni azt a mesét, amelyet még a pocakodban sokszor hallott tőled.

A 33. terhességi héten a magzat már képes egyedül lélegezni, azonban a tüdők még tovább folytatják fejlődésüket. Az emésztőrendszer és a többi belső szerv már mind ki van alakulva, működőképes és elérte végleges formáját.

Ha a baba még mindig farfekvéses, akkor ezen a héten már mindenképp számítani lehet arra, hogy megfordul fejjel lefelé, elfoglalva ezáltal a szüléshez leginkább megfelelő helyzetet. Az is előfordulhat, hogy a baba a szülés pillanatáig még többször is megváltoztatja majd helyzetét.

A magzat bőre alatt felhalmozódott zsírrétegnek köszönhetően egyre inkább hasonlít egy újszülöttre.


Hasznos tippek és tudnivalók

  1. Már a 33. terhességi héttől kezdődően érdemes listát készíteni azokról a holmikról, melyekre neked és a babának szüksége lehet a kórházban. Kérj tanácsot tapasztalt anyukáktól és a védőnő javaslatait is vedd figyelembe a lista összeállításakor.
  2. Fogyassz kalciumban gazdag élelmiszereket, mert ezek hozzájárulnak a baba csontjainak erősítéséhez. A terhesség végéhez közeledve a magzat kalcium szükségelte növekszik.
  3. Ebben az időben már több pihenésre van szükséged, amihez a megfelelő kényelem elengedhetetlen. Egy pocipárna beszerzése sok álmatlan perctől kímélhet meg és jó szolgálatot tehet a terhesség egész ideje alatt és a szoptatási időszakban is. Az esti légzőgyakorlatok vagy a kismama jóga szintén segíthet ellazulni egy fárasztó nap után.
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

16. terhességi hét