A terhesség 12. hete

 In Terhesség hétről hétre - 1-40.

A terhesség 12. hete

A kismama

A hányinger csillapodott a terhesség 12. hetére. Csökkent a vizelés szükségessége is, és mivel a méh megnövekedett és feljebb emelkedett a hasüregbe, így felszabadította a húgyhólyagot a nyomás alól. Egy adott pillanatban előfordul, hogy kisebb fájdalmakat érzel. Ezeket legtöbb esetben a méhszalagok megnyúlása okozza.

A 12. terhességi héten érzékszerveid tovább nehezítik a mindennapjaidat. A szaglás és az ízlelés mellett a hallás és a tapintás is érzékenyebbé, illetve élesebbé válik. A természet ezen csodálatos intézkedései csupán arra szolgálnak, hogy felkészítsenek téged a baba későbbi gondozására.

Ha a terhesség kezdetekor elvesztetted az étvágyadat, akkor ettől a héttől bizonyosan visszanyered azt. Bármennyire is örülsz ennek, az étkezést nem szabad túlzásba vinni! Igyekezz betartani az egészséges táplálkozás alapvető szabályait és folyamatosan ellenőrizd a testsúlyodat.

Az intenzív hormontevékenységnek köszönhetően vértérfogat jelentősen megnő, a terhesség végén a méh vérellátása a keringő vértérfogatnak az egyötödét teszi majd ki. A véredények erősebben látható válnak, illetve gyakori jelenség a terhesség alatti fogínyvérzés is ebben az időszakban.

Sok kismama hajlamos a különböző szájbetegségekre – mint a fogínygyulladás, szájpenész stb. Ezek a kellemetlenségek a száj nyálkahártyájának változása következtében jelentkeznek, és általában nyomtalanul eltűnnek a szülés után. Hogy a gyulladásokat elkerüld, törődj többet a száj higiéniájával és fordíts több időt a fogápolásra. A nyál savassága magasabb a terhesség alatti hónapokban, ezért ezért megnövekedhet a fogszuvasodás kockázata is.

Védd a fogaid minél körültekintőbben, egyél sok kalciumban gazdag élelmiszert, mint a tej, a sajt, a joghurt, és a dió. A magzatnak kalciumra van szüksége, amelyet az anya szervezetéből kap meg. Ha az ásványi anyag bevitel nem megfelelő arányban történik, a fogak is veszélyben lehetnek. Egy megfelelően és ésszerű táplálkozás, valamit a magzatvédő vitaminok segítenek megakadályozni a komolyabb fogproblémák kialakulását, illetve a fogak elvesztését.

Minden kismamát legalább két alkalommal meg kell vizsgáljon egy fogorvos – ajánlott ezeket a vizsgálatokat megejteni a terhesség harmadik és nyolcadik hónapjában.

Terhességi vizsgálatok a 12. héten:

Ezen a héten esedékes az első ultrahangos vizsgálat, amely során ellenőrzik a nyaki redő vastagságát. Ennek segítségével nagy eséllyel lehet kiszűrni a Down-kór előfordulását. A hüvelyi ultrahanggal segítségével a magzat pontos korát is megállapítják.

A 11-13. terhességi hét időszakában önkéntes Down-szűrés is választható, ezt a vizsgálatot azonban a TB nem támogatja.


A baba

A 12 hetes magzat méretei: hossza kb. 80 mm, súlya megközelítőleg 15 gramm

Az ultrahang vizsgálat során mért értékek a betöltött 12. terhességi héten:

BPD (magzati koponya haránt átmérője): 20 mm (+/-4 mm)
HC (a fej körfogata): 70 mm (+/- 15 mm)
AC (a has körfogata): 63 mm (+/- 10 mm)
FL (a combcsont hossza): 10 mm (+/- 2,5 mm)

A  magzat fejlődése a 12. héten:

A terhesség 12. hetében a magzat energikusabban kezdi mozgatni a kezét és a fejét. Sajnos még  ezen a héten sem fogod érzékelni a babát, annak ellenére, hogy ezek a mozgások már sokkal nagyobb intenzitással történnek, mint a múlt héten.

A 12. héten a fogrügyek és a hajhagymák is lassan megjelennek. Az agy továbbra is gyorsan fejlődik, és az idegsejtek pedig rohamosan szaporodnak. Ez a folyamat azonban rendkívül hosszadalmas, hiszen az idegrendszer csak majd a 18. életév körül éri el teljes fejlettségét.

A belső fül folytatja a fejlődését, és a külső hallójárat is megkülönböztethető már. Az életfontosságú szervek – mint a tüdő és a vese – harmonikus arányban növekszik. A máj ebben a periódusban még nagyobb a többi belső szervhez képest (a testsúly kb. 10%) és fontos szerep jut számára a vörösvérsejtek termelésében.

A 12. terhességi héten a vesék működni kezdenek, kiválasztva a vizeletet, ami hozzájárul a magzatvíz összetételéhez is.

A vérben található hormonok, továbbítják a baba számára az anya boldog vagy szorongásos állapotát. Ez legyen figyelmeztetés azoknak a kismamáknak, akik sokat idegeskednek és engedik magukat depressziós hangulatba hozni. Légy boldog, nevess sokat, és tégy arról, hogy gyermeked is sokat mosolyogjon! Csak így fog nagyra nőni és egészségesen fejlődni.


Hasznos tippek és tudnivalók

  1. A terhesség 12.-13. hetében végzik el az első genetikai ultrahangos szűrővizsgálatot. Célja a magzat megfelelő növekedésének ellenőrzése mellett a különböző fejlődési rendellenességek, mint a Down-szindróma, valamint más genetikai- és szívrendellenességek kimutatása.
  2. Fontos megtudnod, ha ellenálló vagy-e a toxoplazmózis nevű betegséggel szemben. Ezt egy nagyon veszélyes parazita okozza, különösen a terhesség közepén okozhat súlyos problémákat. Egy alapos vérképelemzés eloszlatja az aggodalmat, illetve lehetőség szerint kerüld a macskákkal, legfőképpen a macskák ürülékével való érintkezést. Csak jól megfőtt húst, valamint alaposan megmosott zöldséget és gyümölcsöt fogyassz!
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

17. terhességi hét