A terhesség 4. hete

 In Terhesség hétről hétre - 1-40.

A terhesség 4. hete

A kismama

Ebben a periódusban még nem tudhatod biztosan, hogy állapotos vagy (bár egyeseknél már jelentkezhetnek a terhesség korai tünetei). A menstruáció késése azonban már elég okot ad a gyanakvásra…

A 4. terhességi hét végére már egyes terhességi tesztek észlelik a HCG hormon jelenlétét és kimutatják a terhességet. Ez a hormon teszi lehetővé a sárgatest továbbműködését, hogy termelhesse az ösztrogént és a progeszteront, amely hormonok felelősek a terhesség olyan tüneteiért, mint a szédülés, a hányinger, a mellek megkeményedése, illetve a menstruáció elmaradása.

Ezekre építve tehát minden jel ugyanarra utal – állapotos vagy. Ne legyél azonban rögtön teljesen biztos a dologban. A terhességi tesztek néha tévedhetnek is, habár nagy százalékban ez a kijelentés nem érvényes. Ha a teszt végeredménye pozitív, majdnem biztos lehetsz benne (99%), hogy terhes vagy. De ez csak az első lépés, terhességedet egy orvos kell megerősítse – vér, vizelet és egyéb vizsgálatok alapján.

Ugyanebben az időszakban észlelhető némi kis vérzés, ezt a megtermékenyített pete beágyazódása okozza. Az úgynevezett zigóta osztódni kezd, és lassan szedercsírává, majd hólyagcsírává alakul. Az elkövetkező időszakban valószínűleg rendkívül sok alvásra lesz szükséged.

A melleid érzékenysége hatványozódik, sok nőnek élesebbé válik a szaglása, ami az adott helyzettől függően lehet kellemes vagy kellemetlen…

Az első trimesztert sokan egy véget nem érő szenvedésnek élik meg, de nem szabad túl sokat stresszelni miatta: a tünetek lassan elülnek, de csak azért, hogy átadhassák a helyüket újabbaknak!


A baba

A 4 hetes embrió mérete: átmérője kb. 2 mm

Az embrió fejlődése a 4. héten:

A terhesség 4. hetében a baba tovább fejlődik, a sejtek rendeződnek és további osztódással kezdetleges szövetek és szervek alakulnak ki. Az embrió a magzattá válás felé halad. A negyedik hét végén már kialakul az embrionális lemez, amikor is a magzat lapossá válik (innen ered az elnevezés, a lemez alakról). Ezután két sejtcsoportról tudunk már beszélni: egy úgynevezett belső réteg, az endoderma, és a külső, az ektoderma.

A belső rétegből jönnek létre majdan az olyan szervek, mint a légzőszervek, a gyomor kezdemények és hasnyálmirigy, illetve máj és még a nyálmirigy is most alakulgat. A külső réteg sejt az idegrendszer, a bőr, körmök, haj, az emlőmirigyek és érzékszervek elődei. Egy időben ezzel nő az embrió térfogata is, amiből következik, hogy több tápanyagra is lesz szüksége.

A saját ellátmánya már nem fogja kielégíteni, ezért gazdagabb táplálékot keres, amit meg is fog találni a méh nyálkahártyájában. Teljesen beágyazódik a vastag és puha hártyába, és amikor ez megtörtént, lehet csak a fogamzást teljesnek nevezni.

Szintén a negyedik terhességi hét folyamán az említett ektodermából nyúlványok alakulnak, amelyek sokkal mélyebbre hatolnak, hogy rátaláljanak az anya érrendszerére és hozzákapcsolódjanak. Ezek majd vért és tápanyagokat szállítanak az embriónak, később ezekből lesz a méhlepény, a köldökzsinór, és a magzatburok, amelyik védi a magzatot.


Hasznos tippek és tudnivalók

A magzati élet nagyon fontos stációja zajlik, mert ekkor már fejlődik az agy, a szív, a fej, a gerincoszlop, a csontok, izmok és a fogak.

  • Amennyiben valamilyen oknál fogva eddig NEM hagytál fel a káros szokásaiddal (pl. alkohol), azt AZONNAL tedd meg, hogy növeld a magzatod esélyét arra, hogy egészséges legyen!  Ez az időszak a baba belső fejlődésének legfontosabb időszaka, s minden káros szenvedély vagy akár gyógyszeres kúra (erről mindig konzultálni kell az orvosoddal!) negatív irányban befolyásolja az embrió fejlődését!
  • Oszd meg az érzéseidet, s beszélj a tüneteidről a partnerednek, hogy könnyebben tudd átvészelni ezt az időszakot. A család, a barátok és a partnered nagyon fontos segítség lehetnek ebben az érzelmileg, hormonálisan és fizikálisan nehéz időszakban!
  • Próbálj meg minél többet pihenni és relaxálni!
  • Étkezz minél egészségesebben, kerüld a szélsőségeket és a nassolást! A 4. héten már létfontosságú a diétában és életmódban eszközlendő változtatnivalók végrehajtása! Végül is már lassan egy hónapja várandós vagy, az első trimeszterben vagy!
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

17. terhességi hét