Túlsúlyos gyerekek

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

túlsúlyos gyerekek
Az elhízás gyerekeknél komoly egészségügyi problémákat vett fel. Íme, néhány dolog, amely segíthet megérteni az okait, valamint azt, hogy mit tehetünk a gyerekkori elhízás megelőzésért.

Gyermekeknél az elhízás komoly problémát jelent. Megjelenhetnek nálunk fizikai és pszichológiai problémák egyaránt. Természetesen, a súlygyarapodás az idő elteltével normális egy gyermeknél. De ha nagyobb a súlytömege az egészségesnél, már túlsúlyosnak tekinthető. Az elhízás a gyermekeknél különböző komoly betegségeket idéz elő, mint a magas koleszterinszint, magas vérnyomás, valamint cukorbetegség.

A gyermekkori elhízás okai

Az erre vonatkozó adatok szerint, a gyermekkori elhízás hátterében összetett ok állhat, ezek között a kalóriák közötti egyensúlyhiány, amelyet az élelmiszerekből felvesz, az elhasznált energia játék és testmozgás közben, illetve a másik ok lehet az anyagcsere is. A gyermekkori elhízás a általában kapcsolatban van pszichológiai, táplálkozási, élettani és családi problémákkal.

Egyes gyermekkori elhízás okai a következők:

A család: Megállapítást nyert, hogy az elhízott szülők gyermekeinél sokkal gyakoribb a gyermekkori túlsúlyosság, mint a többinél. Előfordulhat ez erős genetikai tényezők hatására, illetve ami a sporttal, illetve a táplálkozással szembeni viselkedését illeti.

Alacsony energiafogyasztás: Az elhízás problémája gyakorabban észrevehető azoknál a gyermekeknél, akik naponta több órát töltenek a televízió előtt. Sokan közülük bőséges uzsonnákat esznek a televízió előtt ülve, vagy mialatt a leckéiket készítik.

Öröklés: Nem kötelező, hogy az a gyermek, aki kalóriadúsan táplálkozik, és közben kevés testmozgást is végez, okvetlenül elhízzon. A legújabb kutatások szerint az elhízás örökletes tulajdonság lehet. A túlsúlyos anyák gyermekei sokkal kevésbé aktívak 3 hónapos korukban, mint a normál súlyú anyák gyermekei.

Különböző betegségek: Egyes genetikai betegségek vagy hormonális rendellenességek lehetnek azok a tényezők, amelyek a gyermek túlsúlyához vezetnek. A Cushing szindróma és a Prader-Willi betegség kis mértékben hozzájárulhat e betegség kialakulásához.

Kockázati tényezők a gyermekkori elhízásban

Több tényező növelheti a gyermekkori elhízás kockázatát. A kalóriában gazdag ételek, mint a sült ételek, gyors élelmiszertermékek, vagy a chipses uzsonnák elhízáshoz vezetnek. Az ilyen fajta ételeknek gazdag kalóriatartalmuk van.

A desszertek fogyasztása, a cukorkák, szénsavas üdítőitalok is az elhízást segítik elő, mivel a fent felsoroltak mindegyikének nagy a cukortartalma és magas a kalóriája. Ha egy gyermek nem éget el elég kalóriát testmozgással, ez menthetetlenül súlygyarapodáshoz vezet.

Sok gyermek sok időt tölt el szabadidejéből a televíziót nézve, vagy különböző számítógépes játékokat játszva. A túlsúlyos szülők gyermeke mindig hajlamos lesz könnyen elhízni.

Néhány pszichológiai tényező is hozzájárul a gyermekkori elhízáshoz. Egyes gyermekek nem képesek kezelni érzelmi problémáikat, mint az unalom, a stressz, és ennek a levezetésére, rendkívül helytelenül, a szükségesnél többet esznek – pótfoglalkozásként. A szüleiknek valószínű, hasonló hajlamaik vannak.

Társadalmi-gazdasági tényezők is felelősek a gyermekek túlsúlyosságáért. Megfigyelhetők, hogy a szegényebb családban élő gyermekek nagyobb kockázatnak vannak kitéve, hogy elhízzanak, mert a szülök szegénysége nem engedi meg az odafigyelést a gyermek diétájára, illetve sportolási lehetőségeire.

Az egészséges testsúly megtartása

Ha észreveszed, hogy a gyermek pluszkilókat kezd felszedni, segítsd azzal, hogy kevesebb kalóriát adsz neki étkezései alkalmával, hogy egy egészséges testsúlyt sikerüljön megtartania. Bátoríthatod, hogy próbálkozzon egy kiegyensúlyozott diétával, hogy változtasson az étkezési szokásain és többet mozogjon.

Az egészséges diéta:

Javasoljuk, hogy a gyermek ne legyen kitéve komoly fogyókúrának, mert befolyásolhatja a növekedését. A gyermekek diétája mindig friss kell legyen, és tápanyagokban gazdag. A különböző élelmiszerek, mint a kenyér, a rizs, a burgonya, biztosíthatja az ebéd fele energiáját. Próbálj bevezetni egészségesebb ételeket (friss gyümölcsök), a nehéz és gazdag kalóriájú ételek helyett (sütemények, csokoládé). Sültek helyett választhatod a főtt vagy párolt ételeket. Jó lenne a gyermeknek rászoknia a természetes, kevés vízzel dúsított gyümölcslevekre a szénsavas üdítőitalok helyett, amelyek rendkívül sok cukrot tartalmaznak. Alternatívaként kezdheted a napot egy kiváló, egészséges és könnyű reggelivel, ami gabonapelyhet, tejet és friss gyümölcsöt tartalmaz.

Változások az étkezési szokásokban
:
Sürgősen változtatnod kell az étkezési szokásaidon, az ezzel kapcsolatos magatartásodon, be kell vezetned a rendszeres testmozgást a hosszú távú eredmény elérése érdekében.

Jó volna példát mutatnod a gyermekednek úgy, saját magad betartod ezeket a szabályokat. A főétkezések és az uzsonnák rendszeres időközönként történjenek, elkerülve azt, hogy a gyermek megéhezzen. Ne engedélyezd gyermekednek, hogy lecke vagy televízió-nézés közben állandóan csipegessen! Ne tartsd elérhető közelségben a túl zsíros vagy cukortartalmú ételeket! Tanítsd meg a gyermekedet lassan étkezni, jól megrágva azt, így hamarabb telítődve fogja magát érezni.

Testmozgás:
Bátorítanod kell a gyermeket, hogy járjon inkább többször gyalog, mint autóbusszal vagy autóval. Sugalld neki, hogy vegyen részt csoportos tevékenységekben. Ösztönözd, hogy járjon sportolni, pl. teniszezni vagy futballozni.

Ne feledd ezeket a felsorolt, fontos dolgokat az elhízással kapcsolatban, így sokkal kényelmesebben meg fogod tudni mindezt előzni. Ezáltal segítséget nyújthatsz a gyermekednek abban, hogy normális testsúlyú, valamint aktív és egészséges maradjon.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search