Testsúly és termékenység – valóban összefügg?

 In Családtervezés és gyermekvállalás

Testsúly és termékenység – valóban összefügg?

A csökkent termékenység nem jelent meddőséget, hiszen ebben az esetben a spontán teherbeesés lehetősége megvan, csupán ennek az esélye csökken. Azok a nők, akiknek rendszeres peteérésük van és a menstruációs ciklusuk is stabil, azonban túlsúlyosak, több időre van szükségük a teherbeeséshez. A termékenység tehát arányosan összefüggésben áll a testtömeg-index értékével.

A kórosan sovány hölgyek szintén hasonló helyzetben vannak, mivel a szervezet számára szélsőséges körülmények hatására az ovuláció leállhat és a menstruáció sem jelentkezik.

 

Hogyan befolyásolja a testtömeg a termékenységet?

A testtömeg-index kiszámításával megtudhatod, hogy testsúlyod megfelelő-e az életkorodhoz és a magasságodhoz viszonyítva (az Interneten számos ilyen on-line kalkulátort találsz). Ha a kapott érték 18.5 és 25 közötti tartományba esik, akkor normálnak tekinthető. A 25 feletti érték arra utal, hogy túlsúlyos vagy, míg a 30 feletti már a kritikus, elhízott kategória. A normális tartomány alatti értékek esetében pedig 18,5 alatt soványságról, míg 15 alatt pedig kóros soványságról beszélhetünk.

Egyes kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a 29-es értékhatár felett már minden pluszponttal megközelítőleg 4%-al csökken a spontán teherbeesés esélye. A kórosan elhízott nők (akiknek testtömeg indexe 35 és 40 között van) körében a teherbeesés valószínűsége már 23-43%-al csökken, a 29-esnél alacsonyabb testtömeg-indexel rendelkező nőkhöz képest.

Fontos megemlítenünk azt is, hogy már egy kisebb súlycsökkenéssel és kiegyensúlyozott életmóddal növelhető a teherbeesés valószínűsége. Normális testsúllyal gyermeket vállalni sokkal egészségesebb mind az anyára, mind a magzatra nézve, hiszen ezáltal csökkennek egyes terhesség alatt jelentkező komplikációk, mint például a terhességi cukorbetegség vagy terhességi magas vérnyomás. A 25 és 30 közötti testtömeg-indexel rendelkező hölgyeknél kétszeres, míg 30 fölötti testtömeg-index esetében háromszoros a terhességi diabétesz kialakulásának a kockázata). A testsúly rendezése tehát fontos szerepet játszik a termékenység növelésében és esélyt ad egy egészséges terhességre.

Az alultápláltságból fakadóan is felléphetnek bizonyos hiányállapotok, amelyek nagyban hozzájárulnak a termékenység drámai csökkenéséhez és akár meddőséget is okozhatnak. Az alacsony fehérjebevitel szintén zavart okozhat az ovulációban, ezért a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás elengedhetetlen a sikeres teherbeesés szempontjából.

 

PCOS és a testsúly – van összefüggés?

A megnövekedett testsúly – és természetesen terméketlenség – háttérében számos ok meghúzódhat, ezért már a teherbeesés előtt célszerű alaposan kivizsgáltatnod magad. Mint azt már számos kutatás bebizonyította, az elhízás összefügg a meddőséggel – különösen akkor, ha a testsúlyproblémák következtében úgynevezett PCOS (policisztás petefészek szindróma) is kialakul.

A PCOS (policisztás ovárium szindróma) a terméketlenség egyik leggyakoribb oka, a fogamzóképes korban levő nők 5-10 százalékát érinti (más adatok szerint ez a szám jóval magasabb). A betegségnek sokféle tünete jelentkezhet már a serdülőkortól, amelyek között nem szabad figyelmen kívül hagyni a súlyvesztés nehézségét sem. Más szóval lehetséges, hogy a meddőség és a túlsúly hátterében egyazon probléma húzódik meg.

Ha valóban beigazolódik a fenti állítás, akkor a PCOS kezelése segít elérni az ideális testtömeg-indexet is. A PCOS-t különféle gyógyszerekkel kezelik, és ezek alkalmazása mellett általában könnyebbé válik a testsúlycsökkenés beindítása – természetesen ehhez személyre szabott diétára és mozgásra is szükség lesz. Ezek együttesen elősegítik tüneteket javulását és a meddőség kezelését is.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search