Rózsaszín vagy kék?

0

A baba egészsége természetesen fontosabb annál, mint hogy kisfiad lesz-e vagy kislányod. Egyes kultúrákban azonban a párok nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az elsőszülött gyermekük fiú legyen. Más tájakon a páros számú fiúgyermek hoz szerencsét, és olyan családok is vannak, ahol egyforma számú fiú és lány jelenti a legnagyobb boldogságot.

Napjainkban egyre kevesebb szülő tudja meg csupán a születés pillanatában gyermeke nemét, hiszen a fejlett ultrahangos vizsgálatoknak köszönhetően már a terhesség 14-16. hete környékén megállapítható, hogy kisfiú vagy kislány lesz az új jövevény.

Sokan szeretnék már jó előre berendezni a babaszobát, megvásárolni a ruhácskákat és egyéb használati tárgyakat – mindezt a születendő baba neméhez igazítva. A fiúbabáknak rendszerint kék, a lánybabáknak meg rózsaszínű holmikat vásárolnak, az úgynevezett uniszex színek (mint pld. a zöld vagy a sárga) általában háttérbe szorulnak. Ugyanez a “szabály” érvényes a babaszoba dekorációval kapcsolatban is: léteznek határozottan fiús és határozottan lányos tematikájú gyerekszobák, a semleges hangulatúak már kevésbé elterjedtek és inkább azokra a családokra jellemző, ahol több – eltérő nemű – gyermek is osztozik a szobán.

Mégis, vannak szülők, akik meglepetést szeretnének. Meg akarják várni azt a percet, amikor a szülés után a kisbaba a karjukba lesz helyezve vagy az orvos mondja, hogy “Önnek kisfia/kislánya született“. Ezek a  szülők általában “semleges” színű babaruhákat vásárolnak, vagy pénzt tesznek félre, és csak a baba születése után szerzik be a számára szükséges holmik legangyobb részét, illetve a babaszoba színét is csak ekkor döntik el (vagy szintén választanak valamilyen barátságos, semleges színt).

 

rózsaszín vagy kék
Rózsaszín vagy kék?

 

Nincs helyes vagy helytelen válasz arra a kérdésre, hogy “akarjátok tudni előre a baba nemét?” – ezt minden pár maga dönti el. Azt is nehéz megválaszolni, hogy milyen mértékben lesz hatással a kicsi jövőjére a kék-rózsaszín sztereotípia széleskörű erőltetése vagy a nemi szerepek éles elhatárolása már egészen pici korban. Teljesen természetes, ha egy óvodáskorú kislány csak a rózsaszín holmikért rajong, de az is teljesen rendben van, ha szívesebben játszik kisautókkal vagy pajtásaival focizik a parkban. Ez a szerepek próbálgatásának és a határok megismerésének időszaka – a aggodalom ekkor még teljesen felesleges és nem érdemes erőltetni a fiús játékok-lányos játékok egyoldalúságát. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb gyermek kamaszkorában úgyis (többé-kevésbé) lázadni fog az addig megszokott dolgok ellen, és idővel megtalálja a saját stílusát, egyéniségét és az érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságokat.

Tetszett? Oszd meg!

Mondd el a véleményed!