Mikor és hogyan mondj nemet gyermekednek?

 In A gyermekek fejlődése, nevelése, Szülők, párkapcsolat, családi élet

Csodálatos lehet mindig igent mondani az életnek, világnak és a gyermekednek, de egy olyan világban élünk, amely megkívánja tőlünk, hogy sokszor mégis „nemet” mondjunk. Gyermekeinket állandóan ellenőriznünk és felügyelnünk kell – hiszen szülők vagyunk és felelősséggel tartozunk értük. Ha megváltoztatjuk a szerepeket, talán még nagyobb problémákkal kell később szembenéznünk.

Tanulj meg nemet mondani!

Tisztelned kell gyermeked törekvését az önállóság felé, és te – mint szülő – utat kell mutass számára, hogy megértse a felnőtté válás milyen széles körű jogokat és egyben kötelességeket is takar. Õ még nem érti, hogy ez a folyamat – gyermekből felelősségteljes felnőtté válni – nagyon hosszú, melynek leghangsúlyosabb része kamaszkorban játszódik le, azonban alapjait már egészen kicsi korban lefekteted.

Számtalan alakalommal kerülsz majd olyan helyzetbe, hogy nemet mondasz gyermekednek, mert szerinted ezáltal az ő érdekeit tartod szem előtt. Éles helyzetek alakulhatnak ki közöttetek és úgy érzed majd, hogy nemcsak a csatát veszted el, hanem magát a háborút is: gyermeked nem fog rád hallgatni, nem fogja a kéréseidet és tiltásaidat teljesíteni.

Fontos megértened, hogy a te neveléseden múlik, hogy a későbbiekben gyermekednek lesz-e önbizalma, személyisége és józan ítélőképessége, úgy mint ahogy te is annak idején megtanultad szüleidtől. A felnőtté válás hosszú folyamat, és az egyes helyzetekben hozott – lehet, hogy elsőre szigorúnak tűnő – döntéseid hatással lesznek az egész életére.

 

Örök dilemma: tiltsunk vagy engedjünk?

Légy határozott, ne változtass a szabályokon, büntetéseken egyik napról a másikra. A gyermeknevelés egy hosszú folyamat, melynek eredménye tőled függ. Húzd meg a határokat, hozzál néhány “törvényt”, és ne térjél el tőlük. A határozatlanság bizonytalanságot szül. Bizonyosodj meg arról, hogy gyermeked minden esetben tudja, mit várhat tőled.

Például ha kamaszgyermeked lefekvési órája este tíz és ha sikerül téged meggyőznie, hogy ezt hosszabítsd meg számára 11-ig, akkor ez olyan lesz számára mint egy séma, amelyet követni lehet: következő lépésként elvárja majd tőled, hogy ezt az időpontot még későbbre told ki. Természetesen lesznek olyan különleges helyzetek, mint például egy iskolai buli, de ekkor sem szabad megengedned neki, hogy később érjen haza az előre megbeszéltnél. Ha egyszer engedékenyebb vagy, utána sokkal nehezebb lesz visszatérni az általad meghatározott, megszokott kerékvágásba.

Egyszer-egyszer – amikor engedékenyebb vagy – úgy érezheted, hogy elvesztetted az irányítást. Ebben az esetben tanácsos leülni pár percre és elgondolkozni azon, hogy hogyan tovább. Egy gyermek könnyebben elfogadja a megkötéseket, ha szeretettel és tisztelettel kéred tőle. Idővel meglepődve tapasztalod majd, hogy megérti a felállított szabályok és tiltások okát, döntéseid pedig biztonságérzetet és gondoskodást jelentenek majd számára.

Ne csak szülője, de barátja is légy gyermekednek! Építs ki vele egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot, amely lehetővé teszi számára, hogyha akár valamilyen bajba is kerül, akkor is hozzád forduljon segítségért.

Biztosan lesznek olyan nehéz pillanatok és különleges helyzetek, amikor ő veszekedni fog veled – változtatást vagy a határok kitolását kérve. Próbálj meg erős és határozott maradni ezekben a helyzetekben is, hidd el, idővel nagyon boldog leszel ezért. Soha nem mondj „igent” ha valójában „nemet” akarsz mondani, mert sokszor egy kis engedékenység is lavinát indíthat el. Természetesen ez nem azt jeleni, hogy mindent tilts el gyermekedtől, csupán mérlegelj az egyes helyzetekben. Szülőként ez a te felelősséged!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search