Hogyan mondd el gyermekednek, hogy váltok?

 In Szülők, párkapcsolat, családi élet

Bár az őszinteség nagyon fontos, ha megmondod a gyereknek, hogy váláson / különköltözésen gondolkodtok, fölösleges bizonytalanságnak teheted ki.

Mit tud, és mit kell tudjon a gyerek a válásról?

Előfordulhat, hogy az óvodás nem hallotta még azt a szót, hogy „válás” vagy „különköltözés”. Sokuknak fogalmuk sincs, hogy mit jelenthetnek ezek a szavak. Nem valószínű, hogy válás után a kétéves gyerekek másképpen értelmezik a családi életet, amíg továbbra is láthatják mindkét szülőt. Mindazáltal, egy óvodáskorú gyermek félhet a bekövetkező változásoktól, főleg ha olyan gondok merülnek fel, hogy hol fog lakni, hol fog aludni és láthatja-e majd továbbra is mindkét szülőt.

A te dolgod az, hogy mindent egyszerűnek és világosnak tüntess fel. Ilyen helyzetben az óvodás korú gyerekkel a következőképpen járj el:

Mondd el a gyereknek, hogy bár anya és apa nem fognak együtt lakni, ő továbbra is mindkettőjükkel fog találkozni. A legfontosabb üzenet, amit a gyerek meg kell értsen az, hogy bármi történjék is, őt ugyanúgy fogjátok szeretni és fogtok rá vigyázni. Egy óvodás számára félelmetes bármilyen változás vagy bárminek az elvesztése. Ne csodálkozz hát azon, ha a kritikus időkben bizonytalanná válik, valamiben visszaesik, rémálmai lesznek, bepisil, és megpróbálja mindenáron és mindenki figyelmét magára vonni. Időre van szüksége, hogy magához térjen.

Mégis a legkisebbek is meglephetnek azzal, hogy milyen erősek és alkalmazkodóak. Az, ahogyan beszélsz neki a válásról – előtte, közben és utána –, kihat arra, ahogyan a helyzetet kezelni fogja. A gyermeknek most arra van a leginkább szüksége, hogy garantáld neki a napi rutin biztonságát, amire ő támaszkodni tud.

Vedd figyelembe, hogy egy hét a gyermek számára egy örökkévalóság!
Csak pár nappal az elválás előtt közöld vele a hírt, hogy ne kelljen hosszú ideig féljen attól, hogy vajon mi fog történni.

Tulajdonképpen egy időpont sem tűnik alkalmasnak egy ilyen beszélgetésre. Vannak viszont olyan időpontok, amelyek teljesen alkalmatlanok, ezeket el kell kerülni: pl., mikor otthagyod az óvodában vagy lefekvés előtt. Ez azért fontos, mert később, amikor hirtelen nagyon egyedül és bizonytalannak érzi magát, szüksége lesz arra, hogy te ott legyél számára. Válassz olyan pillanatot, amikor lesz időd átölelni, a karodban tartani, és biztosítani arról, hogy minden rendben lesz.

Együtt mondjátok el a válás hírét!
Még ha sok mindenben nem is értetek egyet, abban egyezzetek meg a gyerek érdekében, hogy mit fogtok mondani neki. Az ideális az, ha együtt mondjátok el a hírt. Így elkerülitek az ellentmondást, és azt a benyomást keltitek, hogy közösen döntöttetek. Ugyanakkor ez segít abban, hogy a gyerek továbbra is megbízzon mindkettőtökben.

Beszélj világosan a gyerekkel!
Olyan nyelvezetet használj, amiről tudod, hogy biztosan megérti, és szorítkozz néhány kulcsfontosságú mondatra. Ha tanúja volt több veszekedésnek, ismerd el azokat, és magyarázd meg, hogy megpróbálod azt tenni, ami a legjobb a családnak.

Mondd el a gyerekeknek, hogy a válás nem az ő hibájuk!
A gyerekek önmagukat vádolhatják a válásért, akkor is, ha ezt nem mondják. Az óvodások nagyon egyszerűen gondolkoznak, és eszébe juthat például, hogy valamelyik este azért veszekedtetek, mert egyikőtök megengedte, hogy tovább fent legyen. Világosan mondjátok meg, hogy az elválás a szülők döntése, és semmi köze a gyerekekhez.

Kerüld el, hogy a párodat okold!

Bármilyen dühös vagy, ne okold a párod az elválás miatt! Kerüld a gyerekek előtti veszekedést, bármi legyen is annak az oka! Ne avasd be a gyereket az anyagi gondokba, vagy ne mondj el semmi részletet egy esetleges házasságon kívüli kapcsolatról. Ezekkel csak bánatot okoznál.

A gyerekek előtt kerüld a válással kapcsolatos részleteket!
Ne a konyhaasztal legyen a válás megbeszélésének a helyszíne. Próbáld meg elkerülni, hogy jogi ügyekről beszélj, még telefonon sem, ha a gyerek meghallhatja. Lehet, hogy azt hiszed, hogy elszáll a füle mellett, de nem biztos, hogy így van. Ne engedd, hogy a dühöd vagy agresszivitásod észrevehető legyen a beszédeden.

A gyerekek által feltett gyakori kérdések és problémák a válással kapcsolatban

„Miért?”
A gyerekek kedvenc kérdése. Ne menj bele a részletekbe, a hangsúly a „mi”-n legyen. Annyit mondjál, hogy te és a párod már nem értitek meg egymást túl jól, ezért úgy gondoljátok, hogy a válás a legjobb megoldás mindenkinek. Ne mond, hogy már nem szereted, mert azt hiheti, hogy egy napon már őt sem fogod szeretni.

„Mikor jön apa haza?”
A gyerek valószínűleg nem fogja fel, hogy a változások véglegesek, és az új helyzet válik majd természetessé. Mondd meg világosan, hogy apa nem tér vissza többet, hogy együtt lakjatok, de attól mindketten a szülei maradtok és vigyáztok rá.

„Hiányzik apa!”
Bár te megnyugszol, hogy a házasságotok véget ér, a gyerek nem így érez (csak ha a párod zaklatta, vagy sok volt a konfliktus). Ne érezd magad sértve, ha hiányzik neki a másik szülő és engedd, hogy elpanaszolja neked bánatát. Mondd el, hogy apa nincs messze, és hogy ő is hiányzik neki. Attól függően, hogy milyen a gyerek kapcsolata a volt férj családjával, valószínű, hogy érdekli a gyereket, hogy láthatja-e még valaha a nagyszüleit.

„Hol fogok aludni?”
A gyermeked érdeklődni fog afelől, hogy mennyire változik meg az ő élete a jövőben. Például megkérdezi majd, hogy lesz-e neki még szülinapi bulija, vagy mi lesz a kutyájával? Ezek a kérdések számodra lényegtelennek tűnnek, de számára nagyon fontosak, tehát mindig válaszolj rájuk.

„Ki vigyáz majd apára?”
A gyerek aggódhat az elköltöző szülőért. Mondd azt neki, hogy bár ő is fog hiányozni az apjának, mégsem lesz szomorú, mert hamarosan találkozni fognak.

A válás utáni következő lépés

Sok szeretet!
Az alkalmazkodás ideje alatt a gyereknek nagyon sok érzelemre és figyelemre van szüksége. Fogd vissza magad, és ne beszélj állandóan a válásról telefonon vagy a barátnőiddel. Ne engedd, hogy a televízió váljon a legfőbb társává! Öleld át és mesélj neki többet lefekvés előtt. Ahogy melléd áll és segít az egész rokonság, a gyereknek is nagyobb szüksége van az öleléseidre és gyengédségre.

Beszélgess vele!
Ha volt is ideje a gyereknek megérteni a helyzetet, készülj fel arra, hogy még hetekig vagy hónapokig újból és újból el kell magyarázd neki. Válásról szóló könyvek olvasása lehetőséget biztosít arra, hogy alkalmat adjunk erről beszélni.

Folytasd a megszokott napi programot!
A megszokott napi program folytatása anyánál vagy apánál biztonságérzetet ad az óvodásnak. Figyelj arra, hogy eleget egyen és aludjon, mert ezáltal könnyebben szokja meg az újabb változásokat.

Figyelj a nyugtalanság jeleire!
A gyereknek nehéz lehet megszokni a kétlaki életet. Figyelj oda a másik szülőnél tett látogatás utáni szemtelenkedéseire és ellenkezéseire. Lehet, hogy csak időre van szüksége megszokni a kétlakiságot, de lehet, hogy ez egy biztos kifejezési forma számára. Mutasd ki, hogy megérted bánatát, és öleld át megértően.

Ne faragj kémet a gyerekedből!
Ne zúdíts rá kérdéseket, hogy információkat tudj meg a másik szülőről, mikor hazatér tőle! Bármennyire is kíváncsi vagy ne akard, hogy a kémeddé vagy informátoroddá váljék a gyerek!

Próbálj meg optimista maradni!
Gyakran előfordul, hogy a válás anyagi teherrel is jár és a gyerek már nem kaphatja meg bármelyik játékot, amire vágyik, vagy nem futja drága vakációkra. Magyarázd meg neki, hogy azért sok érdekes dolgot fogtok együtt tenni.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search