Alkoholfogyasztás a gyerekek szeme láttára

 In Egészség és életmód

Alkoholfogyasztás a gyerekek szeme láttára

Az legújabb tanulmányok szerint a családok fiatal tagjai nagyon is tisztába vannak a szüleik alkoholfogyasztási szokásaival, s ez hatással lehet későbbiekben az ő fogyasztási szokásaikra. Amennyiben a gyerekeink előtt iszunk, s ezt ráadásul élvezettel tesszük, ez egyes tanulmányok szerint bátoríthatja a fiatalokat annak kipróbálására.

Az Egyesült Királyság Egészségügyi Minisztériumának ajánlása szerint a gyerekeknek nem szabadna 15 éves korukig egyáltalán alkoholt fogyasztaniuk, utána is csak hetente egy ital lenne a normális fogyasztás mértéke. Egyesek szerint a királyság alkoholproblémái a fiatalok rendszeres, kicsapongó ivászataiból eredeztethetők.

A szülők gyakran azt feltételezik, hogy a csemetéik észre sem veszik, ha isznak, pedig éppen az ellenkezője igaz. A gyerekek meg tudják állapítani mi a különbség a között, ha a szülő jól érzi magát az italtól, vagy ha túl sokat fogyaszt. A megkérdezett gyerekek egyötöde mondta, hogy már voltak kellemetlen pillanataik a szüleik ivászata miatt, mások azt mondták, ilyenkor több lett a vita a családon belül, esetleg a szülők megfeledkeztek arról, hogy időben ágyba tegyék őket.

Az egyik legújabb tanulmány javaslatai szerint nem szabadna az alkoholt dicsőíteni, nem javasolt a szülőnek a múlt heti ivászatával dicsekedni, nehogy azt higgye a gyerek, hogy a hányás, másnaposság teljesen normális dolog. Mindemellett beszélni kell az alkohol káros hatásairól.

Norvég tudósok szerint még nagyon keveset tudunk a szülői ivászatok gyerekekre gyakorolt hatásairól, sok más egyéb faktor is befolyásolja a gyerekek későbbi ivási szokásait. Ennek ellenére, ha a szülő túl sokat iszik előttük, a fiatalabbakban bizonytalanság érzetét kelti, az idősebb csemetékre pedig bizonyítottan nyomasztó hatással van. Ezért viselkedjünk szülőként úgy, ahogy felelős  sofőrként kell: sose lépjük túl a megengedett limitet, mert abból baj nem lehet!

Forrás: The Guardian

 

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search