1 hónapos baba

0

Az 1 hónapos baba

Mozgásfejlődés és a reflexek

Az első hónap folyamán az újszülött csecsemő leginkább a magzati testtartást részesíti előnyben, vagyis kezeit és lábait begörbítve tartja. Arcvonásai állandó átalakulóban vannak, a bőre már nem piros és ráncos, hanem puha és világos színű. A zsírpárnáknak köszönhetően arca és végtagjai kikerekedtek.

A baba koponyáján, a varratok találkozásánál egy puha rész található – a kutacs – amelynek fontos szerepe van a szülés során és a későbbi koponyanövekedésben is. Ezek a lágy részek idővel megkeményednek, a baba 1,5 éves korára pedig teljesen bezáródnak.

A csecsemő mozgása ebben az időszakban még koordinálatlan és reflexszerű. Idegrendszere még fejlődésben van, ezért végtagjai szinte folyamatosan mozognak vagy összerándulnak – előfordulhat, hogy a kapálózás hatására megébred álmából. Ha a babát hason fekteted, popsiját legtöbbször az égnek emeli.

A baba egyre többet emelgeti és mozgatja a fejét, ezt leginkább akkor érezheted, ha a válladra fekteted. Nyakizmai még nem elég erősek, hogy megtartsák, ezért amikor a karjaidba veszed még egy ideig támasztásra szorul.

A első hetekben izmai még inkább feszesek, kis öklét pedig leginkább összeszorítva tartja – ez a kapaszkodási reflex. Ha ujjadat az ajkaihoz érinti, akkor megpróbálja azt a szájába venni – ez a szopási reflex.

Érzékszervek fejlődése

Az 1 hónapos csecsemő legfontosabb érzékszerve a bőre. Rendkívül érzékenyen reagál hőmérsékleti változásokra (hideg és meleg), a nedvességre és az érintésre. Nagyon fontos számára a testkontaktus, legfőképpen édesanyja közelsége.

A baba egyre figyelmesebbé válik a fény- és hanghatásokra. Az újszülött látása még gyenge és nem tudja egyszerre használni mind a két szemét vagy tekintetét egy pontra fixálni. Tárgyakat még csak akkor észlel, ha közvetlenül a szeme előtt vannak, de követni még csak részlegesen tudja ezeket. A pasztell színeket nem igazán értékeli, de a fekete-fehér vagy élénk színű játékokra reagál.

Értelmi és érzelmi fejlődés az 1. hónapban

Az egy hónapos baba számára még csak egyféle mód létezik a kommunikációra – a sírás. A kezdő anyukáknak komoly fejtörést jelenthez megállapítani a sírás okát, azonban pár hét leforgása alatt kellő gyakorlatra teszel majd szert és a sírás jellegéből és intenzitásából következtetni tudsz majd ennek indokára is.

Az újszülött babát még nem igazán lehet elkényeztetni, hiszen az első pár hétben a baba mindig valamilyen számára valós okból sír. Ebben az időszakban alakul ki a baba az édesanyjába és az őt körülvevő világba vetett bizalma, ezért fontos, hogy mindig reagálj a baba sírására.

3-6 hetes kora körül a baba a sírás mellett egy új kapcsolatteremtő eszközt is elsajátít – a mosolyt, amit boldogan gyakorol is majd. Fontos, hogy születése pillanatától mindig beszélj a babához, amikor vele foglalkozol!

Alvásigény és táplálás

Az újszülött csecsemő táplálása és alvásigénye

Az egy hónapos csecsemő legtöbb idejét (napi 14-16 órát) alvással tölti. Alvásritmusa merőben más, mint a felnőtteké, általában éjszaka is többször felébred, majd újra visszaalszik. Még nem tudja megkülönböztetni a nappalt az éjszakától, azonban apró trükkökkel segíthetsz neki (nappal legyen világos a babaszobában és a te viselkedésed is legyen aktívabb).

Több kismamánál előfordul, hogy nehezen indul meg a tejtermelődés. A legjobb módszer, ha a babát minél gyakrabban a mellere helyezed, hiszen ezáltal több anyatej termelődik (a kereslet-kínálat elve alapján). Ha nem termelődik elegendő mennyiségű tej, akkor a szoptatást tápszerrel egészítheted ki, napjainkban már nagyon jó minőségű tejporok kaphatók.

Az első hetekben a baba általában 2-3 óránként éhezik meg, később pedig kialakul a saját ritmusa. Sokan a mai napig a 3 óránkénti etetést javasolják, míg mások az igény szerinti szoptatást tartják megfelelőnek.


 

Az újszülött súlygyarapodása és hosszfejlődése az első hónapban

Súlygyarapodás

Egy átlagos súllyal született baba az első hónapban általában 800-1000 grammal gyarapszik, azonban ez az érték lehet több vagy kevesebb is, több tényezőtől függően. Sok kisbaba miután elhagyta a kórházat kicsit veszít a súlyából, azonban ezt általában hamar visszahízza.

Hosszfejlődés

A csecsemő nemcsak súlyban, de hosszúságban is sokat nő az első hónap folyamán, átlagosan 3 centimétert. Ha a születésnél 50 cm volt, most  hossza kb. 52-54 cm, azonban ez sem törvényszerű.


 

Gyermekorvosi vizsgálatok az első hónapban

Általános vizsgálatok

• A havi vizsgálat során a gyermekorvos ellenőrzi:

  • a súlygyarapodást, a testhosszt, a fej és a mellkas körfogatát
  • az esetleges fejlődési rendellenességekre vagy csípőficamra utaló jeleket
  • mozgásszervek és idegrendszer fejlettségi szintjét
  • az érzékszervek működését (látás és hallás)
  • a baba nemi szerveinek állapotát (kislányok esetében a hüvelyt, kisfiúk esetében pedig a heréket).

Védőoltások az 1. hónapban

• Legkésőbb 6 hetes koráig  a baba megkapja a BCG oltást, amely a tuberkulózis megelőzésére szolgál.

Tetszett? Oszd meg!

Mondd el a véleményed!