Szülők: válás nincs, vita annál inkább

 In Szülők, párkapcsolat, családi élet

válás

Létezik egy ellentmondás, amely újra és újra felmerül bennünk: károsabb-e a gyermekek számára, ha a szülők elválnak, vagy jobb, ha szülői egyet nem értésben élnek tovább. A válás testileg-lelkileg megviseli a felnőttet és a gyermeket egyaránt, megfosztja az álmaitól, derékba töri a terveit, vagyis kihat a mindennapi életére és beárnyékolja a jövőjét is.

Az utolsó 20 év tanulmányai kimutatták, hogy a siker minden szintjén, legyen az társadalmi, gazdasági, szellemi, akár pszichológiai, a legtöbb, már felnőtt korú, elvált családokból származó gyermek nem jár jobban, mint azok, akiknek a szülei nem váltak el.

A kutatók kétféle magyarázatot találtak erre.

Azok a gyerekek, akiknek meg kell békülniük szülei elválásának gondolatával, optimisták, magabiztosak, rugalmasak és függetlenek lesznek. Ezek a gyerekek élvezni fogják, hogy megmenekültek egy konfliktussal teli házasságból. Az elválás után, ahogy kezdenek a konfliktusok elmaradni, a gyerekek is visszatalálnak önmagukhoz és megbékélnek a gondolattal.

Sok dolog van, amit az utolsó két mondatban érdemes lenne fontolóra venni.

A gyermek javára válik, ha nincs jelen a nagy veszekedéseknél, jeleneteknél. Valójában a tanulmányok kimutatták, hogy ha a családban létezik egy konfliktus, ez különféle típusú problémát okozhat a gyermekeknek, amelyek mind a válásnak tulajdoníthatók: alacsony önértékelés, emelkedett szorongásérzet, nehéz kapcsolatteremtés, bűnözés, valamint a világtól való visszahúzódás. Azt azonban tényként könyvelhetjük el, hogy a családi konfliktus csökkenése jó hatással van a gyermekre; ahhoz viszont, hogy védve legyenek a válás időszaka alatt, jó, ha minimálisra csökkennek a válással járó jogi procedúrák.

Ez lenne az alapja a gyermekközpontú válásnak. A szülők nem maga a válással árthatnak a gyermekeiknek, hanem ahogyan a válást kezelik.
A valóságban az élet nem csak fehér vagy fekete, minthogy nem azok a válás következményei sem. Sokszor a leghálásabb megoldásnak tűnik, és még mindig jobb, mint egy állandó elmérgesedett légkörben élni.

Elválni vagy nem elválni; amikor olyan meghatározó döntéseket hozol, amelyek nem veszik figyelembe a gyermek törékeny lelkét, az eredmény számára mindenképpen csak fájdalmas lehet. A válásközvetítés a legjobb megoldás, hisz megakadályozza a gyermek elhelyezésével kapcsolatos, szülői, romboló döntéshozásait. Egy ilyen gyermekfelügyeleti harcban senki nem fog győzni, viszont a gyermek veszíthet a legtöbbet.

Az igazság az, hogy minden gyermeknek igénye és szüksége van a szülők egymás közötti békességére. Koncentrálj kevesebbet arra, hogy állandóan  a másik felett ítélkezzél, inkább arra törekedj rámutatni, mit is jelentene egy megértő szülő a családban.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search