Mit kell tudnod a délutáni alvásról?

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

kislány alszik

Ha a gyermekednek rendszertelen alvásrendje van, igyekezz időben rendezni azt. A rendszeres és kiegyensúlyozott délutáni alvás segít, hogy gyermekednek pihentető legyen az éjszaka. A délutáni pihenés hozzájárul a minőségi éjszakai alváshoz, hiszen estére nem lesz nyűgös és síros, valamint nem holtfáradtan esik be az ágyba.

Egy éves koruk körül a gyerekek nappal két alkalommal is alszanak, azonban 1,5-2 éves koruk körül általában már elegendő az egyszeri délutáni alvás is. Ezt lehetőleg időzítsük közvetlenül az ebéd utáni időszakra. 2-3 éves korukra általában kialakul a megszokott napirend. Sok kisgyerek már 4 éves kora után nem igényli a délutáni alvást, azonban sokak számára legalább 6 éves korig hasznos lehet.

A folyamatot nem szükséges sürgetned, még akkor sem, ha 2 éves gyermeked kétszer is alszik a nappal folyamán. A gyerekek alvásigénye ebben a korban még változó. Azok a gyerekek, akik bölcsődébe vagy napközibe járnak könnyen hozzászoknak a rutinhoz, hiszen a délutáni alvás része az bölcsődei vagy óvodai programnak.

 

Mit tegyél, ha nem akar délután aludni a gyerek?

• Előre tervezd meg a napi programot és gyermekedet időben fektesd le. A délutáni alvást lehetőleg időzítsd közvetlenül a ebéd utánra.

• A gyerekek alvásigénye igen eltérő lehet, és nagymértékben függ a gyermek testi és lelki szükségleteitől. Ajánlott, hogy a pihenés ne tartson tovább 2 óránál és lehetőleg ne nyúljon bele 16 óra utáni, délutáni időszakba. A túl hosszú délutáni szunyókálás megzavarhatja az éjaszakai alvás nyugalmát.

• Azért, hogy a gyermek könnyen elkülönítse az éjszakai alvást a nappalitól ne próbálj sötétet és tökéletes csendet teremteni köré a délutáni pihenés alatt.

• Ha gyermeked éjszaka rossz alvó, ne próbáld megszüntetni a délutáni alvásokat. Ha a gyerek nagyon fáradt lesz estére, lehetséges, hogy az éjszakai alvás még kellemetlenebb lesz a számára.

Sok gyerek idővel megkísérli elkerülni a délutáni alvást, legtöbbször akkor, amikor az már terhet jelent a számára. A gyermekek rendszerint érzik, hogy mennyi pihenésre van szükségük, azonban arra mindenképp figyelj oda, hogy az éjszakai alvásidő megfelelő hosszúságú és pihentető legyen számukra.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search