A szocializáció folyamata és a szociális képességek fejlődése

 In Lélek és pszichológia

félénk kislány
A babák szeretnek más babákat és gyakran türelmesek még akkor is, ha a másik kisbaba kitépi kezükből a játékot. A  piciket elbűvöli ez a pillanat és érdekesebbnek találják, hogy figyeljék a másik gyereket, mintsem magával a játékkal törődjenek.

A két éven aluli gyerekek még nem kötnek barátságokat vagy nem játszanak együtt hasonló korú társaikkal. De megvan a hajlamuk, hogy mellettük legyenek, majdnem ugyanazt a tevékenységet végezve. Szeretnek más gyerekek melett játszani, de még nem tudják, hogy hogyan nyerjenek maguknak barátokat.

Ez a szociális képesség a második és harmadik évben jelenik meg, sőt három éves korban jobban vonzódhatnak más gyerekek játékaihoz, mint egy másik gyerekhez. Hároméves kortól kezdődően a gyerekek elkezdik kiválasztani azokat a tevékenységeket, melyek során együtt akarnak lenni egy másik gyerekkel.

Félénk és érzékeny gyerekek

Úgy tűnik, hogy létezik a félénkségnek egy genetikai összetevője is. Noha sok baba nem fél az idegenektől, mégis vannak olyanok is, akik már egész pici korban félénknek bizonyulnak.

Minden baba életében van egy olyan szakasz, melyben ahhoz a személyhez ragaszkodik, aki vigyáz rá. Egyesek esetében ez a kötődés erősebbnek bizonyul és hosszabb ideig tart.

Mindig van olyan gyerek, aki nem akar egyedül csatlakozni egy gyerekcsoporthoz, és van egy másik, aki a csoporthoz csatlakozik anélkül, hogy kísérőre legyen szüksége.

A félénkség egy olyan tulajdonság, mely egész életünkön keresztül végigkísérhet minket.

Nagyon nehéz változást elérni a félénk, visszahúzódó és érzékeny gyerekek viselkedésében, azonban segítheted őt, hogy szembenézzen ezzel a tulajdonságával. Ahogyan a gyermeked alaptermészetére reagálsz, az erős befolyással lesz rá. Egy félénk gyereken segíthetnek az érzékeny szülők, miközben egy nyílt, boldog és extrovertált gyereket "le lehet húzni", ha egy visszaélésekkel teli környezetben növekszik fel.

Ha a  félénk gyerekek akadályozva vannak abban, hogy kapcsolatba lépjenek a többi gyerekkel, hátrányba kerülnek és nagyon nehéz lesz számukra szembesülni a kihívást jelentő helyzetekkel veleszületett félénkségük miatt.

Ha elutasítod gyermeked természetét és megpróbálod elnyomni azt, aláaknázod az önbizalmát. A legfontosabb a mértékletesség és a középút megtalálása, mely által fokozatosan vezeted be őt más gyerekek társaságába, hogy ezátal megkönnyítsd a szocializáció folyamatát.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search