Világújdonság az angoltanulást segítő új magyar weboldal

0

Lényegesen leegyszerűsíti az angoltanulást a hétvégi Nyelvparádén bemutatott, új magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bármilyen angol szöveget egy gombnyomással kiszótároz és kész leckévé alakít. Mindezt teljesen személyre szabva.

Az IloveAngol.hu talán legnagyobb előnye, hogy megkíméli a tanulókat a szótárazástól. Az alkalmazásba bármilyen angol szöveget bemásolhatunk az internetről, amit aztán egy gombnyomással kiszótárazhatunk. A program ellentétben például a Google fordítóval nem lefordítja a szöveget, hanem a szavak szótári jelentését kapjuk meg. De nem is akárhogyan: a tanulás segítő képes szókártyákkal, a helyes kiejtést angol anyanyelvi beszélők által felmondott hangok segítik.

A szótárazás abból áll, hogy végigolvassuk a szöveget, és az ismeretlen szavakra kattintva felugranak a képpel és hanggal ellátott szótanulókártyák, amiket egy kattintással betehetjük az úgynevezett „Saját Szótárunkba”. Az így összegyűjtött szavak segítségével, mindenki a saját tudásának megfelelő, egyéni leckékkel tanulhat.

Az egyéni online tanulási módszerek mellett, a tanulandó szavakat képes szókártyák és kiejtést javító, valamint kikérdező mp3 fájlok formájában is magunkkal vihetjük, így bárhol és bármikor gyakorolhatjuk, valamint ha nincs aki kikérdezne minket, magunkat is könnyedén ki tudjuk kérdezni.

Garantált sikerélmény

“A  saját nyelvtanulási élményeim és 4 és fél éves online oktatás után úgy láttam, hogy nyelvtanulás legnagyobb gátja az időhiány, az unalmas témák és a kevés sikerélmény. Ezért találtam ki ezt az új nyelvtanulást támogató alkalmazást, amely ezeken a problémákon is segít” – mondta Adányi Mihály, a www.iloveangol.hu alapítója.

Ezzel az alkalmazással olyan szövegekkel tanulhatunk, ami minket érdekel, így egyrészt sokkal hatékonyabb, másrészt a nyelvtanulás során megismerhetjük a világ érdekes még ismeretlen dolgait. Az Interneten található cikkeken kívül, többek között a BBC Learning English és a Euronews angol nyelvű rövid videó- és hangleiratait is megtalálunk a weboldalon. Egy-egy lecke feldolgozásával könnyedén megérthetjük ezeket a videókat és hanganyagokat, ami sikerélményt ad számunkra. Több mint 10 témakörből választhatunk az érdeklődési körünknek megfelelően.

Könnyebb felkészülés a nyelvórákra

A módszer nagyon megkönnyíti és meggyorsítja az angolórákra járók felkészülését is, hiszen amellett, hogy a tanárunktól kapott szöveget pillanatok alatt feldolgozhatjuk és megtanulhatjuk, könnyedén elküldhetjük a szöveg fordítását kérdéseinkkel és megjegyzéseinkkel együtt javításra.

„A Nyelvparádén maguktól a közoktatásban tanító nyelvtanároktól kaptam olyan megkeresést, hogy jó lenne ezt a módszert használni az iskolákban.”- tette hozzá a módszer kitalálója.

Mobilon is használható

Az egész rendszert mobiltelefonokon való megjelenítésre is optimalizálták, így tényleg bárhol és bármikor kényelmesen gyakorolhatunk, akár utazás és várakozás közben is kiváló és hasznos időtöltés.

„Az nyelvtanulás titka az, hogy rendszeresen foglalkozzunk vele valamilyen formában, és pontosan az volt a célom ennek a rendszernek a kifejlesztésével, hogy kedvet csináljunk a tanulóknak akár csak napi 10-15 percben is” – mondta az ötletgazda.

A „Saját Szótárunkban” korlátlanul gyűjthetjük a szavakat, és azokat szűrők segítségével, sokféle módon, az igényeink szerint kilistázhatjuk, gyakorolhatjuk.

A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy megszeretteti az angoltanulást, sőt inkább kellemes kikapcsolódásként tudunk tekinteni rá. Mindenki a saját tudásának és időbeosztásának megfelelően tudja használni ezt a valóban XXI. századi módszert.

A program bármilyen nyelvtanulási módszer kiegészítéseként is használható.

Az alkalmazás a hétköznapi szókincskészletet tartalmazza, de tervezik szakmai nyelvi modulok létrehozását is. Az új program a www.IloveAangol.hu címen érhető el.

Tetszett? Oszd meg!

Nem engedélyezett a hozzászólás.