Mit kell tudni azokról a betegségekről, melyek leginkább közösségen belül fertőznek?

 In Egészség és életmód

Mit kell tudni a bárányhimlőről, mumpszról és más, a korosztályt érintő betegségekről, melyek leginkább közösségen belül fertőznek?

A leggyakoribb betegségek a felső légutak és a gyomor-bél rendszer fertőzései. 6-8 felső légúti fertőzés és két-három gyomor-bélrendszeri fertőzések évente egy kisgyermeknél teljesen normális – kezdi Dr. Pintér. Ahogy a gyermek idősebb lesz, az immunrendszere erősödik, így alakítva ki a védekezést közönséges fertőzésekkel szemben, így ezt követően már ritkábban lesz beteg. A gyermekek azért is fertőződnek gyakrabban, mert kezüket, és más tárgyakat állandóan a szájukba vesznek. Hogy megelőzzük a fertőzéseket meg kell tanítani gyermekeinket a helyes kézmosásra, különösen a fürdőszoba használata után, illetve az étkezések előtt. Azokat a tárgyakat is gyakran el kell mosnunk, melyeket a gyermekek a szájukba vehetnek. Elkerülhetőek a fertőzések úgy is, ha nem érintkezik gyermekünk olyannal, aki már megbetegedett.

 

A legveszélyesebb vírusok ellen léteznek védőoltások is!

A kanyaró olyan fertőzés, amely könnyen terjed egyik emberről a másikra. A kanyaró okozhat például gyomor problémát, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arcüreggyulladást, agyi görcsöket (görcsrohamokat), agykárosodást és akár halált is. A súlyos szövődmények és a halálozás gyakoribb a felnőtteknél és a csecsemőknél, mint a kisgyermekek és tizenévesek között.

Mumpszvírus okozta fertőzés szintén komoly tünetekkel járhat. Mint szakértőnk elmondta, ilyen például az agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás, melyek az agy működésére is hatással lehetnek. A tizenéves fiúk és a férfiak esetében kialakulhat a heregyulladás is, ami a herék és a herezacskó fájdalmas duzzanatát jelenti, és ritka esetekben sterilitás (nemzőképtelenség) is okozhat a mumpsz.

A rubeóla olyan súlyos fertőzés, mely vetélést, halva szülést, vagy magzati születési rendellenességeket okozhat abban az esetben, ha terhes nő kapja meg a betegséget.

A varicella (közismert nevén bárányhimlő) nagyon könnyen terjed egyik emberről a másikra. Bárányhimlő általában enyhe fertőzés, de néha komoly problémákat is okozhat. Ilyen a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, és egy ritka betegséget is, ez az úgynevezett Reye-szindróma” – mondja a gyermekgyógyász.

Kanyaró, mumpsz, rubeóla és bárányhimlő elleni immunizálás (védőoltás) 12 hónapos és 12 éves kor között ajánlott, így mindezekre fontos odafigyelnünk.


Dr. Pintér Zsolt, a Dr. Rose Magánkórház gyermekgyógyásza – www.drrose.hu

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search