Lélek és pszichológia

Lélek és pszichológia
0

A verstanulás bővíti a gyermek szókincsét, fejleszti emlékezőtehetségét, jó hatással van az agyműködésre, valamint hasznos módja a nevelésnek. Kisebb korban még csak egyszerűbb mondókákat és versikéket olvass gyermekednek, később azonban célszerű fokozatosan bevezetni az irodalom világába is. Hogyan segíthetsz, hogy a kicsi örömét lelje a verstanulásban?

Lélek és pszichológia
0

A gyerekek hazugságainak hátterében számos ok meghúzódhat. Legtöbb esetben csupán tetteik következményeit szeretnék elkerülni általa, de mások védelmében vagy a jó szándéktól vezérelve is hazudhat egy gyerek. Szülőként mit tehetsz, ha csemetédet tetten éred?

Lélek és pszichológia
0

A hiperaktivitás felnőttek és gyermekek fejlődési zavara. A hiperaktivitás jellemző tünetei: folyamatos figyelem hiánya, impulzuskontroll, reakciók szabályozásának hiánya

Lélek és pszichológia
0

A gyerek önbizalmának megerősítése sok esetben nem egyszerű feladat a szülők részéről, hiszen a szigorú nevelés mellett teret kell engedi az egyéniség kibontakoztatásának is. Csemetédnek elsősorban végtelen szeretetre és odafigyelésre van szüksége, a következetes szabályok pedig megadják neki a szükséges biztonságot és stabilitást.

1 9 10 11