Táplálás 12 és 18 hónapos kor között

 In Táplálkozás és diéta

Táplálás 12 és 18 hónapos kor között

Most, hogy a kicsid már hivatalosan is egy totyogó, az étkezési szokásai sokat változhatnak. A totyogók arról híresek, hogy válogatós evők – elutasíthatják azt az ételt, amit múlt héten még imádtak, vagy rengeteget esznek az egyik étkezésnél, a következőnél pedig szinte semmit.

Ez részben magyarázható a gyermek változásával a fejlődése során, az első születésnapja után. Miközben a babád megtriplázta születési súlyát az első évben, csupán 1,5-3 kg-mal lesz több a második évében. Az újonnan felfedezett és növekvő függetlenségének és mobilitásának köszönhetően, a totyogód túl elfoglalt lehet a világ felfedezésével, hogy még az étellel is foglalkozzon. Tehát készülj fel arra, hogy kis adagokat szolgálj fel, és adj neki tápláló rágcsálnivalókat a nap folyamán. Ráadásul, a kisgyerek gyomra még nem elég nagy ahhoz, hogy nagy mennyiségű ételt egyen egy alkalommal. Ne aggódj, ha a kicsi eltolja magától az ételt – egyik gyerek sem fogja önként éheztetni magát. Ha éhes lesz, enni fog.

A függetlenség megtanulása

Bár nem annyira érdekelt az evésben, mint ahogy azt szeretnéd, nyugtasson meg a tudat, hogy eleget fog enni a szükségeletei kielégítéséhez. Valószínűleg már tudja etetni saját magát az ujjaival, és kiváncsain fogja kipróbálni a kanállal való evést, még ha nem is kerül minden falat a szájába. Ha nagyon éhes, rájön, hogy nem tudja olyan gyorsan etetni magát, mint ahogy szeretné, így szüksége lehet a segítségedre. Meg tud fogni egy etető poharat, és meg tudja enni ugyanazt az ételt, amit a család többi tagja is (néhány kivétellel, mind a nagyon erős vagy csípős fűszerek), feltéve, hogy kisgyerek-méretű darabokra van vágva. Próbáljatok meg családként együtt enni, akárhányszor csak lehetséges.

Őrizd meg az egészségét

Próbáld meg minimumra csökkenteni a zsíros vagy a cukros ételek és italok (édességek, chipsek, cukros italok) mennyiségét. Segíts gyermekednek megszeretni a természetes ízeket, nem pedig az erős vagy szintetikus ízeket.

Miután a gyerek elmúlt egy éves, elkezdhetsz teljes tejet adni neki. Ne hagyd abba azonban a szoptatást sem, ha te és a baba is szívesen folytatjátok. Ha rendesen eszik és növekedik, áttérhettek a félzsíros tejre, amikor 2 éves, és sovány tejre, amikor 5 éves. A sovány és félzsíros tej túl alacsony energiatartalomban (kalória) és zsírban oldódó vitaminokban, hogy megfeleljen a kicsi táplálkozási igényeinek ezen korok előtt.

Próbálj meg 350-450 ml között adni neki. A túl sok tej nem hagy elég helyet a pocakjában a többi ételnek. Ha gyermeked nem szívesen fogyaszt tejet, próbáld meg helyettesíteni tejsodóval, sajtmártásokkal, joghurttal, túróval. Körülbelül három adag tej, sajt vagy joghurt bevitele szükséges.

Tedd mókássá az élelmiszereket

Próbálj minél kreatívabb lenni a baba ételeivel. Kínáld neki továbbra is a kedvenc ételeit, de ajánlj neki új zöldségeket és gyümölcsöket is, hogy változatos, tápláló étrendben legyen része. Élvezheti a kis brokkoli vagy karfiol fák, a szószfolyóban úszó hal vagy hús, illetve a “burgonyapüré-hegy” evését. Próbáld süteményformákkal kivágni a szendvicseket: talán kedveli a hal, csillag vagy szív formákat – a lehetőségek végtelenek!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search