Megkapták a Pagony könyvtárakat az onkológián ápolt gyerekek

 In Közérdekű információk, hírek

A kiadó még egy – eddig megjelent 100 könyvéből álló – könyvtár átadását tervezi novemberben: a Bethesda Gyermekkórházban a rehabilitációs és mentálhigiéniás osztályon lévők részesülnek majd az egyedülálló könyvtárból. A Pozsonyi Pagony hagyományteremtő szándékkal vágott bele a kezdeményezésbe, hiszen minden évben újabb kórház részére ajánlja majd fel a könyveiből álló könyvtárat.

A Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai részlegén Bartos Erikával (Bogyó és Babóca sorozat), a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikán Kőszeghy Csillával (Bumburi könyvek) és Both Gabival találkozhattak a gyerekek és szüleik a héten. A Madarász utcai átadásra Bartos Erika magával hozta a gyerekek kedvenceit és kedves történeteiket, hogy a kis betegeknek vidámságot varázsoljon az arcára. A szerző-illusztrátor egyesével látogatta végig a kis betegeket, mesélt nekik, játszott velük, sőt még saját készítésű, apró meglepetéseket is hozott magával. A Tűzoltó utcai könyvtár-adományozáson Both Gabi és Kőszeghy Csilla (Bumburi könyvek) játszott, kézműveskedett a gyerekekkel, és egy mulatságos számítógépes játékot is vittek meglepetésként, hogy bemutassák Bumburi vicces hétköznapjait. A Pagony könyvespolcokat mindkét helyszínen a szerző-illusztrátorok a helyszínen saját kezűleg díszítették az kórházban ápolt gyerekeknek, hogy minden nap láthassák kedvenc mesehőseiket.

Miért adományoz a Pagony?

A Pozsonyi Pagony Kiadó idén ünnepli alakulásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból három fővárosi gyermekkórházat látogat meg, hogy szerzőkkel és illusztrátorokkal együtt valódi gyerekkönyvtárakat adjanak át a gyógyulásra váró kis betegeknek. A kiadó ezzel a kivételes eseménnyel szeretné felhívni a figyelmet, hogy az olvasás, a játék mindennél erősebb gyógyító hatással bír. A könyvek szeretete, a mesék csodálatos világa egy kis időre elfelejteti a kis betegekkel a mindennapokat és önfeledten képesek örülni a pillanat varázsának.

A Bethesda Gyermekkórházba Berg Judit és Agócs Írisz látogat majd el novemberben. Minden helyszínen a szerzők és illusztrátorok a Pagony alapítóival együtt adják át a kórháznak a kiadó eddig megjelent 100 könyvét az illusztrátorok által díszített könyvespolcokon, majd közösen játszanak és mesélnek a gyerekkel.

 

Bartos Erika a játszoházban
Bartos Erika a játszoházban

 

Bogyó és Babóca a könyvespolcon
Bogyó és Babóca a könyvespolcon
Both Gabi mesél
Both Gabi mesél

 

Könyvespolc a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikán
Könyvespolc a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinikán

 

Kőszeghy Csilla rajzol
Kőszeghy Csilla rajzol
Recommended Posts

Start typing and press Enter to search