Magyar hírességek kis bajnokai

 In Közérdekű információk, hírek

Babamozgás-szakértők szerint egy totyogó egy nap alatt képes annyi lépést megtenni, mint egy maratoni futó a verseny alatt. A Pampers most néhány híres csemete segítségével tesztelte, hogy ez vajon igaz-e.

A legjobban akkor tudnánk megérteni a kisbabák mindennapos küzdelmeit, ha magunk is kipróbálhatnánk, vajon milyen lehet egy olyan kanapéra felkapaszkodni, amely a mellkasunknál kezdődik, felmászni egy létrára, amelynek fokai a hasunkig érnek, vagy térdünkig érő lépcsőfokokon több emeletre felmenni. Persze ilyesmire nem sok lehetőségünk van, így csak elképzelni tudjuk, micsoda kihívásokkal néznek szembe az apróságok nap mint nap. Egy járni tanuló kisgyermek nagyjából annyi energiát igényel egy-egy számára új mozgásnak az elsajátítására, mint amennyire egy felnőttnek 2 óra futáshoz vagy 2,5 óra úszáshoz szüksége van. Egy már járni tudó totyogó pedig átlagosan 29 futballpálya méretű távolságot tesz meg egy nap alatt.

A Procter&Gamble a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal kötött 10 évre szóló világszintű együttműködésének keretében a Pampers idén világszerte útjára indította szülőknek és babáiknak szóló “Pampers Játszótér” nevű programját, amely a kicsik játékának végtelen módját szemlélteti interaktív módon. A program egyik elemeként most ismert hazai hírességek gyermekeinek segítségével vizsgálta, hogy az apróságok mennyire aktívak, és vajon örökölték-e szüleik sportos génjeit. A kisbabákra tett lépésszámláló megmutatta, hogy a picik mennyit kúsznak-másznak vagy lépkednek egy átlagos nap alatt.

Szántó Dávid kislánya másfél éves, már magabiztosan jár és szaladgál, így a lépésszámláló pontosan megmutatta, hányat lépked egy nap alatt. A kis Szonja valóságos energiabomba, aki, ha ébren van, egyfolytában izeg-mozog, ami persze természetes aktív bátyja mellett.

Szonja két hét alatt megdöbbentő módon több mint egy maratoni távot teljesített!” – mondta a riporter.

Egyre mozgékonyabb, imád szaladgálni, lépcsőzni, néha a kelleténél jobban is, és szeret csak úgy bolyongani a kertben. Persze mindenben utánozza a bátyját, vagyis rengeteget szokott például fogócskázni, birkózni és mindenekelőtt focizni. Ahogy labdát lát, rögtön elkezdi rúgni, cselezni, a bátyja pedig mindezt még közvetíti is.

A mozgásra nevelésben szerintem a legfontosabb, hogy a gyermek a szülőn érezze a sport szeretetét. Nálunk legalábbis ez működik: mivel éjjel-nappal sportot nézünk, sportról beszélünk vagy sportot űzünk, nem is kérdéses, hogy a gyermekeinket már idejekorán megfertőzzük, és ami még fontosabb: természetessé tesszük számára a mozgás, a sport fontosságát. Benji most nyáron kezdett úszóedzésekre járni, de mindketten heti rendszerességgel tornáznak is, persze játékos formában.” – tette hozzá Dávid.

 

Szonja
Szántó Dávid kislánya, Szonja

 

Judy 8 hónapos kislánya nemrég kezdett el mászni, és azóta nincs számára lehetetlen, a legkisebb zugokba is bátran bekúszik. Az énekesnő kislánya örökölte anyukája kitartását, ha valami elsőre nem sikerül neki, egész biztosan belevág másodszor, harmadszor, egészen addig, míg végül eléri célját.

Maja egy igazi aktív kisbaba, de vannak napok, amikor nyugodtabban eljátszadozik egy helyben is.” – mesélte Judy.

Azt vettem észre, hogy ilyenkor elég neki egy-csörgő papír, és órákig is elvan vele, de legtöbbször inkább izgága, rugózik, “ugrál”, kúszik-mászik, és lelőhetetlen. A napokban beszereztünk egy jumper hintát, amiben órákig elvan, annyira élvezi, hogy rugózik! Közben kacarászik, ha pedig szól a zene, még táncol is benne!

A zene mellett a sport is fontos szerepet játszik az életükben, minden nap baba mama tornáznak, és a korábbi kismama jógát most felváltotta a közös baba mama jóga, amit mind a ketten nagyon szeretnek.

Fontosnak tartom, hogy valamiféle mozgás mindennapos legyen az életünkben, és szeretnénk, ha ezt nem kötelezettségnek érezné, hanem egyfajta olyan cselekedetnek, ami örömet okoz, és hozzájárul az egészségéhez.” – tette hozzá az énekesnő.

Én annak idején néptáncoltam 8 évig, de jártam úszni is, szeretem a futást és az aerobicot. A párom évekig futballozott, így mindkettőnkhöz közel áll a sport, és erre szeretnénk ösztönözni Maját is, természetesen mindenféle erőltetés nélkül.

 

Judy és Maja
Judy és Maja

 

Béres Alexandra lassan 3 éves kislánya ősztől óvodába jár, de szabadidejükben sokat kirándulnak, sportolnak együtt. A kis Panna nagyon fürge, a lépésszámláló szerint átlagosan 10-12 ezer lépést tesz meg egy nap alatt, ami ha belegondolunk, szép teljesítmény egy ilyen kis csöppségtől.

Panna sokat mozog, úszik apukájával, velem tornázik, és táncolni is nagyon szeret, ez az egyik kedvenc időtöltése, így sok zenés-táncos programra járunk. A jó időben természetesen sokkal több időt töltünk a szabadban, sétálunk és kirándulunk.” – meséli Alexandra. „Igyekszünk a sport és a mozgás szeretetére nevelni, természetesen mindenféle erőltetés nélkül, de azt például nagyon szeretném, ha kipróbálná a ritmikus gimnasztikát.

Ahogyan ez a mini teszt is megmutatta, a csöppségek kivételes energiával bírnak, hogy a számukra igazi kihívásnak tűnő egyszerű, mindennapos akadályokat leküzdjék. Fontos, hogy ebben a lehető legjobban támogassuk őket, és a megfelelő felszerelést biztosítsuk számukra, amely kényelmes, lágy és nem akadályozza őket a szabad mozgásban. A Pampers Active Baby puha, rugalmas füllel és különleges combvédővel ellátott pelenkái tökéletesen illeszkednek a kis bajnokok popsijára, különleges fedőrétegüknek köszönhetően a nedvességet hamar magukba szívják, és mélyen bent tartják, így a bőrük még az intenzív játék közben is száraz marad.

Ha egyszer kisbabája beindul, semmi sem akadályozhatja őt meg a kitűzött cél elérésében. Mostantól minden kis bajnok élvezettel vetheti bele magát a véget nem érő játékba és egyre ügyesedhet a szülők legnagyobb örömére! A kis popsik tökéletes ápolásához pedig használja a Pampers Baby Fresh törlőkendőt, így a baba bőre két pelenkázás között is tiszta és ápolt marad.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search