Hogyan tanítsd meg gyermekednek, hogy mi a jó és mi a rossz?

 In Lélek és pszichológia

kisgyerek neveléseEgy kisgyermek nem tudja megérteni, hogy a sírása zavarhat téged, és nem hagyja abba, mert te pont fáradt vagy ideges vagy.

Mikor a gyermek már eléri a televízió vagy video távirányítóját, azt jelenti, hogy próbálja megérteni a dolgok folyását, és eszükbe sem jut, hogy ezzel a felnőtteket utánozzák.

Mikor a kisbaba kezd növögetni, már állíthatjuk, hogy létezik rövidtávú memóriája. Ha egyszer valamit megtanult, azt nem felejti el. De azt esetleg elfelejti, hogy rászóltál, ha valamit helytelenül cselekedett.

Természetes a gyermekeknél, hogy rácsodálkozzanak a körülöttük lévő világra. A kisgyerekek tapintással érzékelnek, nem tudják megállni, hogy ne, nyúljanak a tévékészülékhez, a képkeretekhez, a különböző díszekhez, vagy bármi máshoz, ami közel áll az ő tevékenységi körükhöz. Jó lenne ellenőrizni a lakást, hogy megelőzd a baleseteket, valamint azért is, hogy próbálj higgadt maradni, megőrizve a nyugalmadat a következő napokra, a gyermeked felfedező útjaira.

Fontos szempontok, amik szerint irányítsd a gyermekedet

• A kisbabákat, nem lehet „elkényeztetni” – mikor sírni kezdenek, rögtön figyelemre van szükségük, tehát ne fogd vissza magad!
• A kisgyerekek nem szándékosan rosszak, csak azért, hogy idegesítsenek.
• Az egy év alatti gyermekeknek nincsenek hosszú távú emlékeik. Csak azért, mert tegnap említetted a gyermeknek, hogy valamit ne tegyen meg, ez nem azt jelenti, hogy nem fog újból holnap is kísértésbe esni – egyszerűen nem érti azt, miért nem szabad. Érdekelheti esetleg minden alkalommal a te reakciód.
• Ha azt szeretnéd, hogy a gyermek figyeljen rád, a legjobb módszer erre, ha elvonod a figyelmét egy másik tevékenységgel. Ha egy játékot nyújtasz neki, lehet, hogy megkapod végre a kulcsot, amire szükséged van, és eddig nehezen tudtad elvenni tőle. Ha az ablakhoz viszed, hogy kinézzen, mi történik az utcán, megtörténhet, hogy elfelejti a videót, amely a következő kalandja lett volna. Ha a kisgyerek a macska eledelét szeretné megenni, állítsd fel, és ajánl neki mást, annál finomabbat!
• Tetteinknek meghatározó szerepük van. A figyelemelvonás sokkal jobban működik, mint a kiabálások vagy a verések.

A korlátok és az irányítások bevezetése

Ahogy a kisbabák nőnek – 9 hónap és 1 év között -, elkezdheted irányítgatni. Megpróbálhatod megtanítani neki, hogyan viselkedjen, és hogy felismerje a különbséget jó és rossz között. Mikor már megértette a „nem” szócska jelentését, előfordulhat, hogy nem mindig fogja azt csinálni, amit te óhajtasz. Még nem érti meg, hogy amit csinál, az esetleg téged megharagít, ezért még a büntetések értelmetlenek.

• Dicsérd a gyereket – még mindig nem érti, hogy egyes dolgok téged miért zavarnak. Ha dicsérni fogod, és több figyelmet fogsz szentelni neki – azokért a dolgokért, amiket szereted, hogy csinál -, több eredményt fogsz elérni a nevelés terén, mintha állandóan azt hallaná, hogy szidod valamiért. Ha „nem”-et mondasz valamiért, ezt akkora tartogasd, amikor határozott, fontos és hirtelen reakcióra van szükség – például ha a gyermek valami forróhoz készül hozzányúlni. Ha túl sűrűn használod a „nem” szót, a gyermek megszokja, és egy idő után már nem fog reagálni rá. Figyelj arra is, hogy ha a „nem" szót nevetve mondod, gyermeked nem fogja komolyan venni, és csak egy játékként fogja értékelni.

• Légy következetes – tartsd be a szabályokat és a korlátokat időről időre. Csináltass vele pár rutin tevékenységet, mint az étkezések és a lefekvések egy azonos időpontban, ez segíteni fogja a gyermeket abban, hogy jobban megértsen téged, mit is akarsz tőle.

• Légy meggyőző – a gyermek tőled tanulja meg a viselkedés szabályait, és úgy fog viselkedni más gyermekekkel, ahogyan te viszonyulsz hozzá. Lehetőséged van tehát arra, hogy megtanítsd neki, hogyan kell szépen és barátságosan viselkedni, ha te is ilyen példát mutatsz vele szemben.

Ne veszítsd el a humorodat – biztos elég nehéz ezt megőrizni és továbbra is szórakoztatónak maradni, mikor azt látod, hogy a lakáskulcsod a toalettbe van dobva, vagy ha a WC papír a lakás környékén van szétgombolyítva. A türelmed akkor lesz mérlegre téve, amikor már századjára tér vissza a televízió gombjaihoz, vagy a zöldségpüré a padlón hever – kiöntve. Ahol lehet, próbáld a humoros oldalát nézni! Készíts néhány képet ezekről a pillanatokról, és majd 18 éves korában mutasd meg neki! Jegyezd meg, hogy ez a periódus csak nagyon rövid ideig tart!

Légy realista

Ne várj túl sokat, nagyon hamar. Normális, hogy egy 6 hónapos csecsemő összepiszkolja magát az ennivalóval, és azzal szórakozik utána, hogy mindent összefogdos. A gyermekek még számtalan "hibát" el fognak követni az éretlenségük és a tapasztalatlanságuk miatt.

Minden gyermeknek meg kell legyenek a korlátai. Soha nem helyénvaló az, hogy testvérét megharapja, vagy húgának a haját húzogassa.

Némelyik gyereknek elég csupán azt mondani, „ne nyúlj a videóhoz” vagy „kérlek, ne csináld ezt”, másokat el kell onnan vinni. Mindig magyarázd meg, miért nem megfelelő egy viselkedésforma.

Jegyezd meg, a gyermek próbálkozásaiból és hibáiból tanul. Soha nem érti még, hogy téged egy bizonyos viselkedési mód zavar. Mindig arra gondol, hogy "ha ezt megteszem, vajon mi fog történni” és soha nem arra, hogy "ha ezt megteszem, ettől anya és apa ideges lesz”.

Tanács:
Az útmutatás és a korlátok közé szorítás nem azonos a büntetéssel – ez egy fokozatos fejlődési folyamat annak érdekében, hogy megtanuljon helyesen viselkedni, ennek sikere pedig időigényes.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search