Beszédfejlődés 2 éves kor után

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

anya gyerekA beszédfejlődés hosszú folyamat, a gyerekek fokozatosan tanulnak beszélni. Lassan elkezd használni a szavakat arra, hogy leírja amit lát, hall és érez. A kutatók azon a véleményen vannak, hogy mielőtt elkezdenek beszélni, a gyermekek már megtanulják a nyelv szabályait olyan módon, ahogy a felnőttek használják a szavakat a kommunikálásra. Ezért fontos, hogy már egész pici korától kezdve rendszeresen beszélgess a gyerekkel.

A gyermek beszéde 24 és 36 hónapos kor között

A gyereknek nehézséget fog okozni egy ideig, amíg megszokja, hogy milyen hangot használjon akkor, amikor beszél, azonban elég gyorsan el fogja sajítítani a beszéd technikáját. Két éves korában már elkezdi megérteni a névmások jelentését, mint “én” vagy “te’’.

Két és három év között a gyermek beszédfejlődése egyértelműen lendületet vesz és szókincse körübelül 300 szóra növekszik. Főneveket és igéket kapcsol össze, hogy egyszerű mondatokat alkosson, de akár bonyolultabbakat is, mint “én most elmegyek’’.

Hároméves korára gyermeked “kifinomult társalgó” lesz. Képes lesz arra, hogy fenntartson egy beszélgetést és hogy megváltoztassa a hangját, beszédmódját és szókincsét a beszélgetőtárs függvényében.Például egy másik gyerekkel egyszerűbb szavakat fog használni, de a veled való beszélgetések során átgondolatabb és kifinomultabb lesz.

Megmondja a nevét, életkorát és  válaszol, mikor kérdeznek tőle valamit.

Beszédfejlődés 3 éves kor fölött

Ahogy nő a gyerek, egyre beszédesebb lesz. Alig fogsz emlékezni arra, mikor alig beszélt, cserében hallani fogsz mindenféle véleményt a barátokról, az óvodáról és minden másról, ami őt elfoglalja. Érdeklődést fog mutatni az írás után is.

A szülők szerepe a gyermekek beszédének fejlődésében

A babák beszédének megvan a mulatságos része is, de próbálj meg "valós" mondatokat használni, mert gyermeked csak akkor fog tudni helyesen beszélni, ha te megtanítod erre.

Nem kell elkerülnöd a bonyolult szavakat. Még ha érzed is a szükségét, hogy leegyszerűsítsd a szavakat úgy, hogy megértse, a legjobb módszer a gyermekek szókincsének a bővítésére az, hogy halljon új szavakat is. Ez egyaránt érvényes a kisbabákra és az iskola előtt alló gyerekekre is, mert beszédkészségük folyamatos fejlődésben van, ezért kell mindenképp ösztönözni kell őket a beszédre.

A mese olvasása úgyszintén egy jó módszer a szókincs fejlesztéséhez. A kisbabák örülni fognak a hangod hallatán, a kisgyerekek pedig lehet, hogy átveszik az irányítást és ők maguk fogják neked elmondani a mese végét.


Beszédproblémák, dadogás

Ha hároméves korban a gyerek “megeszi” a hangokat a szavak végéről, akkor meglehet, hogy beszéd- vagy hallásproblémái vannak. Menj el egy szakorvoshoz vagy logopédushoz, hogy vizsgálja ki gyermekedet.

Minden gyerek dadog egyszer-egyszer. Sokszor annyira izgatottak, hogy gyorsan mondjanak neked valamit, hogy nem tudják könnyen kiejteni a szavakat. Engedd meg, hogy befejezze a mondatot és kerüld el, hogy a segítségére siess (ez a dolog nem segíti a gyereket, hogy könyebben tanuljon).

Ha a dadogás állandó jelenség, meg kell vizsgáltatni a gyereket egy specialistával. A dadogó gyerek kortól függetlenül akkor érhet el leginkább eredményeket, ha a dadogás megjelenésétől számítva 6-12 hónapon belül szakszerű kezelésben részesül. A gyerekorvos segíthet a megfelelő szakember megtalálásában.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search