Tanítsuk meg a gyerekünket biciklizni!

 In Egyéb

Minél hamarabb tanítsuk meg a gyermekünket biciklizni, hiszen a családi biciklitúrák nagyon jó mókának számítanak.

Sok felnőtt nem tud biciklizni. Igaz felnőttként is meg tanulhatunk kerékpározni, de miért fosztanánk meg ettől az élménytől a gyermekünket? Hiszen nagyon jó móka, amikor családostul kerekedünk fel és hétvégeken vagy az iskolaszünetben együtt teker a család.

Mit tegyünk, hogy a gyermekünk megkedvelje a kerékpározást? Először is minél hamarabb tanítsuk meg kerékpározni és tanítsuk meg azt is, hogyan is óvja a kétkerekűjét. Ez segít abban is, hogyha nagyobb lesz, akkor vigyázni fog rá, és ha még ügyes is, ő maga is gondoskodhat majd a saját kerékpárja karbantartásáról.

Ha a gyermek még nem tud kerékpározni, mert még kicsi, akkor ösztönözzük arra, hogy megszeresse ezt az eszközt és a kerékpározást, mint sportot. Olvassunk neki ezzel kapcsolatban mesét, vagy nézzünk együtt vele a tévében közvetített kerékpáros versenyeket.

Ha már megtanítottuk a gyerekeket biciklizni, akkor ideje, hogy átnézzük a család bringáit és, hogy a kétkerekűek is felkészültek a rövidebb és a hosszabb kiruccanásokra. Jó, ha már tavasztól használjuk a biciklit és a gyereket is arra neveljük, hogy legalább a jó idő beálltával használja, hogy ezzel is óvjuk valamelyest a környezetünket.

A gyerek, amikor felnő, akkor fogja igazán értékelni a család közös biciklizéseket, ha ő is sokat túrázott ily módon a családjával. A családi biciklitúrák építik a kapcsolatokat. Azonban nem csak a család tölthet el ily módon minőségi időt, hanem a barátokkal közösen is szervezhetünk közös biciklis túrákat. Az időtöltésnek ez a formája elmélyíti a családtagok és a barátok közötti kapcsolatokat is.

Akármilyen korú gyermekkel is tervezünk közös túrákat, első mindig a biztonság. A gyermek mindig használjon védőfelszerelést és mindig jól karbantartott kerékpárral induljunk útnak. Mielőtt nyeregbe pattannánk, a gyermeknek is meg kell tanítanunk a közlekedési szabályokat, hiszen ismernie kell a közlekedési táblákat, tudnia kell, mikor kell megállni és ne legyen számára ismeretlen a jobb kéz szabály vagy az előzés fogalma sem.

Lehet, hogy mókás az éjszakai kerékpározás és lehet, hogy a gyermekünk rutinosan biciklizik már, de a családi túrákat mindig nappalra időzítsük, mivel éjjel több baleset történik, és a gyerekeknek sincs meg még a kellő tapasztalata az éjszakai biciklizéssel kapcsolatban.

Recent Posts

Start typing and press Enter to search