Mit tanulnak az óvodáskorú gyermekek játék közben?

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Együttjátszás

Két éves kor előtt  a gyerekeket leginkább az jellemzi, hogy kiveszi a többiek kezéből a játékot. Később azonban újabb kihívások várják, amint egyre jobban megismerkedik őt körülvevő világgal. Két éves korában már elkezd kapcsolatot teremteni a többi gyerekkelés ugyanazok a dolgok után érdeklődnek. Például, ha egy gyerek megüt valamit, akkor a másik gyerek is elkezd püfölni valamit.

Ez a fejlődés hároméves kor környékén egy sokkal bonyolultabb és összetettebb játszási módhoz vezet. A játékok fantáziadúsabbá válnak, különféle szerepeket osztanak magukra és egymásra, mint: “Most én szolgálom fel a teát, te kínáld a süteményt!” vagy “Én leszek az anyuka, te meg az apuka“.

Óvodáskorban már lehetségessé válik a megegyezés is egy játék kapcsán, felosztva a szerepeket és megoldva az felmerülő ellentéteket. Azonban, ha az egyetértés megszakad, a gyermeknek szüksége van a felnőttek segítségére. Ne aggódj, ha a kicsik nem értenek mindenben egyet, vagy nem akarnak osztozkodni. Az együttjátszás megtanulása sok időt és gyakorlást igényel.

A jövőben, ha a gyerek szétdobálja a szobában a játékait, ne arra gondolj “milyen rendetlenség van!” hanem légy büszke, hogy a gyermek keményen dolgozik, hogy megismerje az ok-okozati összefüggéseket, értelmet adva a körülötte lévő világ dolgainak.

 

óvodás gyerekek

 

A 2-3 éves gyermek játékos tevékenységei

? ebben a korban a gyermekek szeretnek ugrálni, mászni, dobálni, szaladgálni és bukfencezni

? kockákból tornyot építeni – minél magasabb, annál jobb – nagyon jó elfoglaltság

? a szerepjáték nagyon fontossá és természetessé válik.

 

Játékvásárlási tanácsok

Legközelebb, ha tanácstalannak érzed magad a játékbolt előtt, emlékezz a következő tanácsokra:

? Gondolkodj szenzorikusan! Az élénk színek ösztönzően hatnak a látásra, a csörgők érdekes hangon szólalnak meg.

? Kezdd az alapokkal! Minden gyereknek kell egy baba, egy csörgő és valami kerekes játék – ami lehet egy autó vagy valamilyen tologatós játék.

? Vedd figyelembe a gyerek korát! A kisfiú nagyon fog örülni egy kisvasútnak, de várd meg, hogy elég nagy legyen ahhoz, hogy ne szedje szét.

? Legyen a játékban kihívás! Megnyomsz egy gombot és zajt hallat, de a gyerek másodpercek alatt más játékot keres. Inkább vásárolj olyan játékokat, amelyek az ismételhetőségen alapszanak, mint az építőkockák, vagy a fűzhető gyöngyök.

 

gyerekek játszanak

 

Jó-e, ha a fiúk babákkal játszanak?

Mi az oka annak, hogy a lányok inkább babákkal, a fiúk pedig autókkal játszanak? Egy bizonyos típusú játékhoz való vonzódás lehet veleszületett is. Egy majmokon végzett kísérletnél azt tapasztalták, hogy a hímek az autóval és labdával, a nőstények pedig egy babával és egy edénnyel kezdtek el játszani.

E szerint az elmélet szerint a hímek a mozgó és aktívan használható tárgyak iránt érdeklődnek. Ez az érdeklődés még azokból az időkből maradt fenn, mikor a vadászatnak a túlélésben döntő szerepe volt. A nőstények felelőssége a szaporodás, ezért a rózsaszín iránt vonzódnak. Ennek az lehet az oka, hogy minden faj kicsinye rózsaszínű, mikor világra jön, ezért ez a szín vonzóbbá teszi a bébit a nőstény számára.

A kíváncsiság azonban közös jellemzője a lányoknak és a fiúknak. Ezért nyugodtan bátorítsd fiadat, ha teadélutánt akar szervezni, vagy a lányodat, ha egy autót akar szétszerelni! Elvégre a kisfiúknak is meg kell tanulni elfogyasztani egy csésze teát!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search