Mióma történet

 In Családtervezés és gyermekvállalás

Mióma történet

Leküzdöttem a miómát, ma már kétgyermekes boldog anyuka vagyok!

Júlia kálváriája akkor kezdődött, amikor a most 8 éves Marci fiával volt várandós. Még csak ízlelgették a jó hírt, hogy végre gyermekük lesz, amikor a legelső ultrahang vizsgálat kijózanító eredménye kétségbe ejtett őket férjével. Lehet daganat, ciszta, mióma, méhen kívüli terhesség is – sorolta az orvos a lehetséges okait a felvételen látható foltnak. Aggódva kerestek fel két másik orvost is, akik egymástól függetlenül állapították meg, hogy a jóindulatú izomszövet daganat mellett veszélytelenül ki lehet hordani a már teljesen emberforma kis magzatot.

A mióma a terhesség kihordását valóban nem zavarta, egyetlen “mellékhatása” a császármetszés volt. Júliát a műtétet végző orvos félévente kontrollvizsgálatra rendelte, hogy nyomon követhessék a daganat növekedését, ám műtétet nem javasolt. A rosszul elhelyezkedő miómát ugyanis nehezen operálhatónak ítélte, a méheltávolítás pedig egy harmincas évei derekán járó nőnek maga a rémálom. A gyorsan növekedő mióma azonban egyre komolyabb vérzéseket okozott.

A megoldást keresve Júlia több orvost felkeresett, de senki sem vállalta a műtétet, amikor megtudta, hogy még szeretne gyermeket vállalni. Az alternatív lehetőségek után kutatva eljutott egy homeopata orvoshoz, aki egyedi szert készített neki, kipróbálta Maria Treben gyógyteáit, járt hónapokig akupunktúrára, talpmasszázsra is. Közben persze teltek a hónapok, évek. Végül az interneten kutatva talált rá a fókuszált ultrahangkezelésre, amely akkor kísérleti stádiumban volt, de kitartó telefonálgatással végül bekerült a programba. Sajnos eredményt ez a módszer sem hozott, mivel a kezelés közben derült ki, hogy a hasán található korábbi császármetszés hege szétszórja az ultrahang nyalábokat, amelyek így nem fókuszálhatóak a miómára és nem tudják elsorvasztani azt.

A próbálkozás közvetve mégis sikerrel járt, hiszen a programot koordináló fiatal tanársegéd azt mondta: “ha valaki meg tudja operálni ezt a daganatot úgy, hogy még tudjon szülni a műtét után, akkor az csakis Papp Zoltán professzor úr lehet“. Az asszony így jutott el a professzor úrhoz, aki a leletek alapján vállalta a műtétet. Még ott, helyben megbeszélték az időpontot, a rendelkezésre álló két hét alatt pedig Júlia igyekezett ráhangolódni, lelkileg is felkészülni a műtétre.

Felkerestük a Júlia által azóta oly nagyrabecsült professzort, mit lehet tudni erről az alattomos betegségről. “A mióma (orvosi nyelven myoma) a méhizomzat jóindulatú daganata. Előfordulhat fiatal nőkben is, de általában a 30. életév után jelenik meg” – mondja Dr. Papp Zoltán – “majd általában a változás korában már nem alakul ki. Jóllehet a beteg életét közvetlenül nem veszélyezteti, nyomhatja a környező szerveket, a beleket, a húgyhólyagot, a kismedencei idegeket, másrészt pedig vérzészavarokat idézhet elő. A fogamzóképes korban legnagyobb veszélye, hogy megakadályozhatja a teherbeesést, vagy a terhesség kiviselését. Ilyen esetekben műtéttel lehet segíteni”- tudhattuk meg a professzor úrtól.

 

julia_tortenete_2
Júlia gyermekei

 

Júlia operációja közben újabb meglepetést okozott, hogy a mióma nagysága és pozíciója eltért attól, amit az ultrahang felvételek korábban mutattak. Ez szinte reménytelen helyzetet teremtett, de a “magyar anyaméhek megmentője” zsenialitásának, találékonyságának és ügyes kezének köszönhetően bravúros megoldás született és 10 nappal később az asszonyt úgy engedték el a klinikáról, hogy fél év múlva kismamaként várják vissza.

A fél évből végül 3 év lett, Dr. Papp Zoltán akkor már a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika alapító igazgatója volt, így itt találkoztak ismét. “Nem elsősorban a Magyarországon kivételesnek mondható körülmények, sokkal inkább a Professzor úr kiválósága okán“- mondja Júlia.

Az asszony férje ugyancsak meglepődött, amikor a Professzor úr barátságosan invitálta nem csak a szülésre, de a 3 napos klinikai tartózkodásra is. Mint mondják, nagy ajándék az élettől, hogy az újabb gyermekáldás reménytelenségéből kilábalva csodálatos napokat tölthettek a klinikán, békében és nagy-nagy harmóniában az újszülött gyermekükkel. A szakmai nívón és a makulátlan tisztaságon túl a családi szobás elhelyezés, az ott dolgozók feltűnő kedvessége, közvetlensége és udvariassága egyedülálló élménnyé nemesítette életük azon ritka pillanatainak egyikét, amelyért éveken át küzdöttek.

 

Forrás:

Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

? Prof. Dr. Papp Zoltán, a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika alapító igazgatója

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search