
Így lehet stresszmentes a költözés néhány lépésben
Minden hosszadalmas folyamatra érdemes úgy készülni, hogy az összes lépésre legyen elegendő időnk, ami nőként talán még fontosabb számunkra. Csak így lehet valóban nyugodt a procedúra, hiszen az is elérhető ilyen módon, hogy a váratlan helyzetekkel is foglalkozhassunk.
A Home & Away Relocation csapata pont az ilyen megközelítést preferálja, így minden olyan esetben, amikor nem SOS a költözés, azt tanácsolják ők is, hogy időben kezdjünk el tervezni. Ehhez pedig az kell, hogy képesek legyünk előrelátóan gondolkodni.
Nézzük, mit jelent ez egy ideális idővonal mentén haladva, amikor van lehetőségünk az alapos tervezésre és felkészülésre. Tartson velünk és tervezzük meg a költözést úgy, hogy valóban stresszmentes legyen a nagy nap.
Költözés előtt 1-2 hónappal: alapos leltár
Amikor elegendő idő áll rendelkezésre, érdemes felmérni, hogy mit kell átvinni az új címre. Ez azért fontos, mert tudnunk kell, hogy mennyi csomagolóanyagra lesz szükség. Lehet ez doboz, zsák és fólia is.
A dobozok esetében célszerű megfelelő mennyiséggel készülni és olyat vásárolni, ami strapabíró – de erre még visszatérünk. Mindegy, milyen szempontok alapján végezzük el ezt a leltárt, az a lényeg, hogy teljes képet kapjunk a holmikról.
Ezen a ponton már írhatjuk a listát úgy is, hogy abban a szelektálás is szerepet kap. Nem kell minden cuccot átvinni, hiszen biztosan van olyan dolog a háztartásban, ami évek óta a szekrényben pihen érintetlenül, tehát igazából nincs rá szükség.
Költözés előtt 2 héttel: csomagolóanyag beszerzés
Ha olcsóbban szeretnénk kihozni a beszerzést, akkor a szupermarketekben a banános dobozokat célszerű keresni, mert ezek erősek és a kapacitásuk is kielégítő. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy nem zárhatóak, ami sérüléshez vezethet a beltartalmat illetően.
Ha egy kicsit nagyobb büdzsé áll rendelkezésre, akkor a költözésre szánt dobozok felé érdemes orientálódni, mert ezek speciális eszköznek számítanak. Az a tény, hogy egy doboz strapabíró, még nem elegendő, ám a biztonság kialakítása ezekkel nem jelent problémát.
Egy ilyen doboz ugyanis nem fogja megadni magát a lépcsőfordulón és sokkal könnyebben lehet vele bánni. Külön lehetőséggel rendelkeznek a rakodás megkönnyítésére, így van fogás rajtuk és nem kell bajlódni a megemelésével, valamint az oldalfal is kellően erős.
Költözés előtt 1 héttel: játék a dobozokkal és a címkékkel
Ha már minden megvan, ami kell, akkor jöhet egy kis színezés és ragasztgatás. Persze ez korántsem játék, de igazán jó móka lehet egy héttel a költözés előtt, amikor már egy kicsit azért feszültebb a helyzet.
Minden dobozt és csomagot ajánlott ellátni egy olyan címkével, amin szerepel a beltartalom és az is, hogy melyik helyiségbe való. Így a rakodók munkáját is meg tudjuk könnyíteni, mert nem kell várniuk arra, hogy irányt mutassunk, hanem elég ránézni a dobozra és tudják, hova kell vinni.
A Home & Away Relocation csapatának extra ajánlása pedig az, hogy ne csak a doboz teteje kapjon címkét, hanem az oldala is, így a hatalmas kupacot nem kell lepakolni, mert azonnal látszik az oldalán, hogy mi van benne és hova való.