Hurrá, utazunk! – Tervezz biztonságos utakat és járműveket!

 In Szabadidő, kultúra és szórakozás

A biztonságos közúti közlekedés iránt elkötelezett Hankook és a pályázat kiírója, az ARC ebben az évben arra kéri a gyerekeket, gondolkodjanak el azon, hogyan tehetnék biztonságosabbá, szerethetőbbé a földi közlekedést, és az ezt kiszolgáló infrastruktúrát.

A tavalyi rekord mennyiségű pályamű mutatja, hogy évről-évre egyre több gyerek várja a Gyerek ARC pályázati kiírását. A visszatérő pályázók közül sokan már azt is megtapasztalták, micsoda érzés kiállítóként részt venni egy nagyszabású tárlaton, és viszontlátni alkotásukat óriás molinóra nyomtatva, az újságok hasábjain vagy a TV képernyőjén.

Az ARC és az idén másodszorra főtámogatóként fellépő Hankook azoknak a gyerekeknek ajánlja a pályázatot, akik elegendő művészi készséget éreznek magukban és tele vannak kreatív, újító ötletekkel! A független zsűri minden évben azokat az alkotásokat díjazza, amelyek a legfrissebben, legszellemesebben, legkreatívabb módon adnak válaszokat a pályázatban megfogalmazott kérdésekre. Az ország egyik legnagyobb gyerekrajz kiállításának kiállítói közé nem feltétlenül csak azok kerülnek be, akik az iskolában mindig ötös érdemjegyet szereznek rajzból – a szervezők és a zsűri sokkal inkább a kreativitást és a szokatlan szemléletmódot értékelik.

Az ARC, idén 6. alkalommal invitálja a gyerekeket kreatív gondolkodásra és alkotásra. A kiírók az évek során olyan komoly kérdésekben kérték ki a gyerekek véleményét, mint a környezetvédelem, a tolerancia, vagy a generációk közötti kapcsolat. Ezúttal a főtámogatót, a Hankook Tire Magyarország Kft-t is kiemelten foglalkoztató ügyhöz, a biztonságos közlekedés megteremtéséhez járulhatnak hozzá ötleteikkel, javaslataikkal a legifjabbak.

Két korcsoportban, és a korcsoporti sajátosságoknak megfelelően kétféle megközelítésben pályázhatnak a gyerekek.

A 6-9 éveseket arra kéri levelében Biox, a program ‘reklámarca’, hogy tervezzenek biztonságos utakat és biztonságos járműveket, illetve meseszéppé varázsolt városi vagy vidéki utakat, tereket.

A mi bolygónkon, a Xenoron teljesen féktelenné vált a forgalom az elmúlt években. Ezért azt vettem a fejembe, hogy jó példák után kutatva, körülnézek az Univerzumban.” – írja a kis marslakó.

A 10-14 éveseket plakát megalkotásra kérik fel a pályázat kiírói. “Mit tartasz hiányosságnak, kevéssé biztonságosnak a közlekedésben? Hogyan oldanád meg ezt a problémát? Ötletedből készíts plakátot a biztonságos közlekedésért! Válaszd ki a számodra legérdekesebb területet a témán belül (személygépkocsi, motor, kerékpár, görkori, vasúti közlekedés, autóbusz, troli, metró, stb.), hívd fel az emberek figyelmét az általad megfogalmazott problémára! Fejezd ki üzeneted szövegesen egy frappáns szlogennel, valamint képi nyelven!” – olvasható a kiírásban.

 

6_gyerek_arc_palyazat_hirdetes

 

A Hankook Tire Magyarország Kft. a “Hankook Értékteremtő Program” keretében immáron második éve helyezi a fő hangsúlyt a legfiatalabb korosztály elérésére. 2012-ben a gyermekek környezetvédelmi nevelését tűzte ki célul, idén a biztonságos közlekedésre irányítja az általános iskolások figyelmét. A cég vezetői hisznek abban, hogy ebben a korban lehet és kell megalapozni a környezettudatossággal és közlekedésbiztonsággal kapcsolatos felelős gondolkodást.

A legjobb 80 rajzból idén is látványos óriásmolinó kiállítás születik, amely 2013. május 25-től június 24-ig a budapesti Millenáris Parkban tekinthető majd meg. A kiállítás helyszínét a WING Zrt., az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Millenáris biztosítja. A legjobbnak ítélt alkotásokat a Hankook idén is nagy értékű ajándékokkal honorálja mindkét korcsoportban.

A pályaművek beküldési határideje: 2013. április 30., kedd.

A pályázati kiírás teljes szövege, valamint a pályázattal kapcsolatos tudnivalók a www.arcmagazin.hu, valamint a www.facebook.com/ArcMagazin oldalon olvashatók.

Csatlakozz az ARC-hoz a Facebookon!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search