Harc a tiszta homokozókért

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Amíg Németországban évente kötelező a homokozók tisztítása, itthon sajnos gazdátlan a kérdés. A magyar gyerekeknek sokszor csak a hipózás jut fertőtlenítés címén, az esetek túlnyomó többségében pedig még az sem. Tavasszal néhány ásás erejéig éppen csak megkapargatják a homokozók felszínét, hogy felpuhuljon – pedig ezzel közel sincs elintézve a probléma. A homokozókban a gyerekek komoly veszélyeknek vannak kitéve: penészgomba, allergia, szalmonella, látásvesztés – mindez az állati és az emberi hulladék okozta szennyeződéseknek és az általuk kiváltott baktériumoknak köszönhetően. A Tiszta Homokozóért Alapítvány szakértői szerint rendszeres – legalább évenként egyszeri tisztításra és kormányrendeletre lenne szükség, hogy a gyerekek ne betegedjenek meg kedvenc játszóhelyükön.

A kérdés idehaza teljesen szabályozatlan, még azt sem tudni, hogy pontosan hány homokozó létezik, becslések szerint is több mint 10.000 játszótérről van szó. Az önkormányzatok és más köz- vagy magánintézmények saját belátásuk és költségvetésük szerint döntenek arról, hogy milyen gyakran és módon tisztíttatják a homokozóikat. Az egyik legrosszabb példa, amikor a homokozóba hipót öntenek fertőtlenítés gyanánt. Sokszor előfordul, hogy a nem ellenőrzött fuvarozó a friss homok helyett kicseréli két homokozó szennyezett tartalmát. A Tiszta Homokozóért Alapítvány most új fertőtlenítési technológiát kíván meghonosítani Magyarországon, mely külföldön már bizonyított.

Néhány éve, kisgyermekes szülőként szembesültünk a homokozók veszélyeivel. Egy, a családomban élő kisgyermek szalmonellát kapott a gyermekhomokozóból, barátnőm kislánya pedig húgyúti fertőzést. Ekkor eldöntöttük: tenni fogunk azért, hogy a gyerekek ne betegedjenek meg azokon a játszóhelyeken, ahová a szülők azért viszik őket, hogy a szabadban legyenek, mozogjanak, tehát egészségesek maradjanak” – mondja Szemán Györgyné Ibolya, a  Tiszta Homokozóért Alapítvány elnöke. “A tisztításra egyetlen, a gázlángos módszer létezik hazánkban, de ez is csak a homok felületét fertőtleníti. A környező országokban is felkutattam a lehetőségeket, és rátaláltunk a német hőkezeléses eljárásra, amely teljesen áttisztítja a homokot. Férjemmel létrehoztuk a Tiszta Homokozóért Alapítványt azért, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára és népszerűsítsük az eljárást, ezáltal sok-sok kisgyermeket óvjunk meg a homokozókban összeszedhető betegségektől. Szerencsére egyre több cég és közszereplő áll mellénk – bízva abban, hogy így még nagyobb hangot kap az általunk képviselt cél.

 

tiszta_homokozo
www.tisztahomokozoert.hu
Recent Posts

Start typing and press Enter to search