Csillagfény

 In Mesék

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, s annak volt három lánya: a legidősebbet Holdfénynek, a középsőt Napfénynek, a legkisebbet pedig Csillagfénynek hívták. A három leány minden nap elment az erdőbe epret szedni. Egyszer Csillagfény túl messzire ment testvéreitől, s az erdő közepén találkozott egy gonosz boszorkánnyal. A boszi tudta, hogy ki ő, s menten egy lóvá változtatta.

– Miért csinálta ezt? – kérdezte a lóvá változott lány.

– Régen én is a palotában dolgoztam- felelte-, de egy kis hiba miatt kidobtak. Most pedig megbosszulom!

Azzal megfogta az ostort és elkergette a lovat.

Apja és nővérei már keresték, de mikor minden hiába volt, kihirdették, hogy aki megtalálja lányát, ahhoz adja feleségül. Jöttek is annyian, hogy alig fértek, de senki nem találta meg a királylányt. Amikor már épp siratni készültek, megjelent egy királyfi, aki azt mondta, ő addig vissza nem tér, míg a királylányt meg nem találja.

Útnak is indult, s amint így megy, meglát egy ménest. Abból kivált egy, amelyik a legszebb volt, azt mondja:

– Királyfi ölelj meg, mert én csak úgy változok vissza emberré! Engem egy gonosz boszorkány varázsolt el és csak te segíthetsz!

A királyfi megölelte, s azzal a ló visszaváltozott királylánnyá. Megölelték, megcsókolták egymást és hazaindultak.

Volt otthon nagy öröm, ahogy meglátták a lányt! A király hozzáadta leányát a királyfihoz, hét nap s hét éjjel tartott a lakodalom.

Aki nem hiszi, járjon utána.

 


Matíz Eszter

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search