Az idoskori kiszáradás kockázatai és megelozése

 In Egészség és életmód

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) folyadékbevitelre vonatkozó ajánlása nőknél 2 liter, férfiaknál 2,5 liter, de a javasolt mennyiség nagyban függ a környezeti tényezőktől és a fizikai aktivitás mértékétől is. Az ajánlott folyadékmennyiség 20-30%-a fedezhető a táplálékból, a többit pedig az elfogyasztott folyadékok biztosítják, ami nem csak a sima vizet jelenti. Ez a mennyiség időskorban sem változik lényegesen. Mégis 60 éves kor fölött általában már csak akkor isznak az emberek, ha szomjasak, s mivel a kor előrehaladtával a szomjúságérzet is csökken, így már nagy valószínűséggel nem vesznek magukhoz annyi folyadékot, amennyire a szervezetüknek szüksége lenne. Sok idős ember memóriája megromlik, így egyszerűen megfeledkeznek a folyadékbevitelről. Másokat az tart vissza az ivástól, hogy nehezen mozognak, ezért kétszer is meggondolják, hogy felálljanak-e egy pohár vízért. Nem beszélve arról, hogy ivás után a mellékhelységbe is ki kell majd menni. Ez fokozottabban igaz a mozgáskorlátozott, székhez vagy ágyhoz kötött idősekre. Ráadásul bizonyos gyógyszerek szedése is gátolhatja a szomjúságérzet kialakulását. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezzel párhuzamosan a vese folyadékmegtartó képessége csökken, ezért a vizelettel több víz ürül ki a szervezetből, mint korábban.

A csökkenő étvágy, a szegényesebb, kevésbé változatos étrend szintén alacsonyabb folyadékbevitelt eredményez, hiszen táplálék formájában sem kerül be annyi víz a szervezetbe.

A felmérések azt bizonyítják, hogy 85-99 év között hatszor nagyobb a kiszáradás veszélye, mint 65-69 év között.

A krónikus dehidratáltság pedig súlyos egészségügyi problémákhoz, pl. vesekőhöz, szájüregi betegségekhez, légzési nehézségekhez, csökkenő kognitív funkciókhoz és egyéb mentális problémákhoz vezethet. Már egy közepes mértékű kiszáradás is olyan kellemetlen, az idősek életét különösen megnehezítő tüneteket okozhat, mint az állandó székrekedés.

 

idős házaspár
Segítsünk az időseknek abban, hogy eleget igyanak
és így egészségesebbek maradhassanak!

 

Ügyelni kell tehát arra, hogy az idősek megfelelő mennyiségű folyadékot vegyenek magukhoz. Sokszor ez azért is nehéz, mert egyedül, magányosan élnek. Az alábbi “trükkökkel” és egy kis odafigyeléssel viszont hathatósan tudunk segíteni nekik abban, hogy eleget igyanak.

? Fontos, hogy kínáljuk őket, mert maguktól elfeledkezhetnek az ivásról. Ajánljunk fel nekik egy-két pohár folyadékot minden étkezés közben, és alkalmanként két étkezés között is. Ezt persze szinte lehetetlenné teszi, ha nem élünk velük egy háztartásban. Ilyenkor segít, ha a kezük ügyébe készítjük az innivalót, illetve az előbbiek szerint napi rutint alakítunk ki náluk, ami az ivást szokássá teszi.

? Legyen tehát számukra elérhető fizikai közelségben a folyadék nappal és éjjel is, hogy ne tántorítsa el őket az ivástól az, hogy meg kell miatta mozdulni. Ha a szemük előtt van az ital, nagyobb az esély arra is, hogy nem felejtkeznek el az ivásról.

? A tartózkodási helyük ne legyen túl meleg, még akkor sem, ha fázósak. A melegben a folyadékigény megnő, ilyenkor még inkább oda kell figyelni náluk a kiszáradás jeleire.

? A tömény alkohol dehidratáltságot okoz, ezért ennek rendszeres fogyasztása időskorban még kevésbé javasolt.

? Ha az idős ember nehéznek találja a megfelelő mennyiségű ivást, próbáljuk meg változatos étrenddel biztosítani számára a folyadékpótlást. Kínáljunk neki több levest, zöldséget és gyümölcsöt, különösen olyanokat, amelyeknek magas a víztartalma.

? A változatosság nem csak gyönyörködtet, de a különböző ízű és színű ételekkel észrevétlenül növelhetjük és könnyebbé tehetjük az idősek számára a folyadékbevitelt.

 


Európai Hidratációs Intézet

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search