7 dolog, ami miatt érdemes felkeresnünk a gyermekpszichológust

 In Lélek és pszichológia

Minden szülővel előfordulhat, hogy bizonytalanná válik egy probléma megoldásában, nevelési kérdésben. Bizonyára ismerős minden gyakorló szülőnek az a helyzet, amikor a jól bevált szabályok mit sem érnek, vagy amikor a kamasz gyereknél ugyanazok a problémák okoznak visszatérő fejtörést. De melyek lehetnek azok a problémák, amik mindenképpen szakavatott segítséget igényelnek? Porkoláb Márta gyermekpszichológus segít eligazodni a hét legégetőbb élethelyzet között.

1. Ha szülőként tanácstalanná válunk, elbizonytalanodunk.

Senki nem születik szülőnek, a szülővé válás is egy folyamat. Sőt az is megesik időnként, hogy már nem az első gyermekünk nevelésével kapcsolatban merülnek fel bennünk kételyek, hisz minden gyermek más és más. A szülőnek is szembe kell néznie a szülői szerep sajátosságaival, ami természetszerűleg szorongással is járhat. Nem kell félni tanácsot kérni!

2. Amikor egy korábbi módszerünk a gyermekkel szemben hatástalannak bizonyul.

A szülőnél senki sem ismeri jobban a gyermekét, így tudhatjuk, mivel a legkönnyebb motiválni vagy épp korlátozni őt. Mégis adódhat olyan helyzet, amikor a jól bevált szabályok mit sem érnek, a gyermek viselkedését azok nem befolyásolják többé, miközben a szülő tehetetlennek érzi magát.

3. Egy élethelyzet, nehézség visszatérő jelentkezésekor.

Ismétlődően játszódik le egy eseménysor, akár egy forgatókönyv. Például serdülő gyermekünkkel ugyanazok a témák okoznak konfliktust, ám azt nem sikerül megoldani.

4. Amikor megváltozik a gyermek viselkedése.

A beszédes gyermek visszahúzódóvá, szűkszavúvá válik. Közösségben társaival indulatos, agresszív lesz. Esténként bepisil, holott már szobatisztává vált. Ujjszopással nyugtatja magát, rágja a körmét vagy dadogni kezd. Az iskolai teljesítményében romlás tapasztalható.

5. Ha testi tüneteket tapasztalunk gyermekünknél.

Legyen szó hasfájásról, fejfájásról, hányásról, evési zavarokról, stb. Az orvosi kivizsgálások alapján szervi eltérés, organikus háttér kizárható, a panaszok mégis fennállnak. Ilyen esetekben lelki eredetű problémával állunk szemben.

6. Krónikus betegség kapcsán.

Egy súlyos, hosszan tartó betegségben fontos lehet a lelki támogatás is, hisz az állapot pszichés szenvedést is okoz a gyermeknek.

7. Krízishelyzetben, jelentősebb, a családot érintő változás bekövetkezésekor.

A gyermek lelki jóllétére a családi események is kihatással vannak, pl. válás, családtag halála, iskolaváltás, családi konfliktusok, kistestvér születése. Minden olyan esemény, amit nehezebben ért meg, fogad el.

Recent Posts

Start typing and press Enter to search