Csodálatos Mesevilág

0

„A fantázia fontosabb a tudásnál,

mert a tudásnak korlátai vannak”

/Albert Einstein/

Mesélni kell! Ebben többé –kevésbé minden szülő egyetért. És mégis – vagy éppen ezért – sokszor elveszetten bolyongunk a könyvesboltok polcai között és nem tudunk választani a kihajtható, behajtható, tologatható, húzogatható, kiszínezhető, kivágható, CD-melléklettel, öltöztethető babával, sminkkészlettel, komplett babaszobával és egyéb kiegészítőkkel felszerelt, káprázatosan illusztrált mesekönyvek közül. Kétségkívül nagyon impozánsnak és praktikusnak tűnhetnek ezek a „kettő, három, négy, öt, stb. az egyben” megoldások, de egyáltalán nem biztos, hogy a személyiségfejlődés szempontjából is ezek lennének a legüdvösebbek. Sajnos egyre több olyan „mesét” találunk ezek között, amelyek – a „meg kell ismernie a gyermeknek a világot” célkitűzés jegyében – egyfajta gyakorlati ismeretszerzésre korlátozódnak. Ez még önmagában nem is volna baj. Baj akkor van, ha gyermekünk a világot kizárólag ebben a nagyon konkrét – színek, számok, járművek, napszakok, évszakok, kerti munkálatok, az ehhez szükséges eszközök, házi és vadállatok, zöldségek, gyümölcsök stb. szerint felosztott -, szépen rendszerezett formában ismeri meg.

Miért baj ez? Azért mert ezekből a részekből a gyermek nem tudja megalkotni magának a „világ képét”.

Na de miért kell egy gyermeknek „világkép” már két-három éves korában? – tehetjük fel a kérdést.

Gondoljunk bele! Egy két-három éves gyermek még csak két-három éve „lépett át” egy számára ismeretlen, idegen és más törvényszerűségek szerint működő világba, mint amilyenben akárcsak a magzati korát töltötte.  A maga szintjén – ami nem feltétlenül alacsonyabb mint a miénk, inkább másféle – az őt foglalkoztató alapvető kérdésekre kell választ kapnia ahhoz, hogy eloszlassuk ennek a másik világba való érkezésnek a bizonytalanságát.

Ezek a kérdések a „hogyan működik a testem?”-től a „hogyan működik a világ?”-on keresztül a „ki vagyok én és mi dolgom van itt?”-ig terjednek. És még mielőtt nagyon megrettennénk, hogy hogyan lehet ezekről a dolgokról pici gyermekeknek beszélni, álljon itt egy mindenki által ismert, egyszerű példa:

„Egyszer volt egy tulipán

tulipánból paprika

paprikából Jancsika

Jancsikából kiskirály

kiskirályból tulipán”

Ebből a kis mondókából – és a többi hasonló nyelven szóló találós kérdésből, meséből – egy kétéves megszerezheti a számára szükséges megnyugtató tudást az élet körforgásáról, életről, halálról.

Az „igazi” mesék és mondókák ugyanis épp ilyen fontos dolgokról szólnak. Innen lehet felismerni őket.

Szólnak a testről, a testrészek eltérő feladatairól, egymásra utaltságáról. Szólnak a családról, a világegyetemről, Napról, Holdról, csillagokról, a kozmoszról, az ember helyéről a világban, állatokról, ember és állat viszonyáról, ember és ember viszonyáról, az ember felelősségéről és mindezekről úgy, hogy nem kell utána órákig magyarázni, „feldolgozni”. Ha a gyermek kérdez, arra persze felelni kell, de nem szükséges „lefordítani”, megfoghatóvá tenni a mesék képeit. Ezzel ugyanis pont a lényegüktől – ha úgy tetszik varázserejüktől – fosztanánk meg őket. Meg kell tanulnunk bízni a mesék képeiben, nyelvezetében és hinni abban, hogy általuk az ősök tudását oltjuk a gyermekbe. Azt a tudást, amit mi is úgy kaptunk szüleinktől, nagyszüleinktől. Ami összefogja a generációkat, az emberiséget, a világot.

De nemcsak a közvetített tudáson van a hangsúly, hanem magán a mesemondás aktusán is. Szülő és gyermek között a mesemondás/hallgatás meghitt pillanatai kapcsolatteremtő és bizalomerősítő jellegűek.

Természetesen nem minden mese való minden korosztálynak. Sőt, vannak kifejezetten felnőtteknek szóló mesék is. Érthető, hiszen a mesék alapvetően az élet nehézségeivel, problémáival, jellegzetes konfliktushelyzeteivel foglalkoznak, ezek pedig korosztályonként, de élethelyzetenként is változók. A kisgyermekeket foglalkoztató kérdéseket már érintettük. Az iskolás korral beköszöntenek a csoporthoz tartozás, normaállítás és követés, önbizalomhiány, külső elvárások/motivációk, irigység, önzőség, dicsekvés, csúfolkodás jelenségei. Később a szülőkről való leválás, párválasztás, életpálya, majd a férfivá/nővé érés, még később a szülővé válás, végül az öregkor, annak megélése, lehetőségei és nem utolsó sorban a halálhoz való viszony problematikájára találhatunk eligazítást a mesékben.

A legtöbb szülő ösztönösen, jó érzékkel ki tudja választani, hogy gyermekének mikor melyik mesére van szüksége. Bátran olvassunk magyar népmeséket, Grimm meséket, de izgalmas barangolásokat tehetünk más népek meséi között is. Utóbbihoz kalauzul választhatjuk Bajzáth Mária mesepedagógus válogatásait, (Népmesekincstár) amelyek hét kötetben négy korosztály számára kínálnak gyöngyszemeket a világ meseirodalmából.

És ha valaki még mindig kételkedne a mesék gyermeki pszichére gyakorolt jelentőségében, álljon itt a „Veszélyben az ártatlanság” nemzetközi gyermekvédelmi szervezet elnökének, Stephanie zu Guttenberg „Mese-kiáltvány”-ának négy alapvető tétele, miszerint a mesék:

- közösséget teremtenek, mivel megmutatják egy olyan élet lehetőségét, amelyben működik a közösség és az összetartás

- fejlesztik az igazságosság iránti érzéket, és a felelősségtudatot

- felszabadítják a fantáziát, amely egyrészt minden kreatív tevékenység alapja, másrészt segít abban, hogy eljussunk egy kellemetlen érzés magjához anélkül, hogy a realitást túlságosan be kellene vonni

- arra tanítanak, hogy legyen akármilyen kilátástalan is egy helyzet, ha a pozitív gondolkodást párosítjuk a vállalkozó szellemmel és a józansággal, úgy minden akadály leküzdhető

És ne feledjük: „a mesék minket felnőtteket is újra boldogabbá és erősebbé tesznek, és ez az erő gyermekeinkre is átsugárzik”.

Tetszett? Oszd meg!

Nem engedélyezett a hozzászólás.