Újra lehet pályázni a Családbarát munkahely támogatásra

 In Közérdekű információk, hírek

A kedden indult második pályázat kerete 23 millió forint, egy nyertes legfeljebb 2 millió forinthoz juthat. Az új pályázaton olyan családbarát programokkal lehet indulni, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A pályázók három – kis-, közepes és nagyvállalati -kategóriában, illetve költségvetési intézményként indulhatnak.

Magyarországon nincsenek olyan családbarát munkahelyi gyakorlatok, amelyeket mások is átvehetnének – vázolta a körülményeket a Nemzetgazdasági Minisztériumot képviselve Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetéért felelős miniszteri biztosa. Rámutatott: a munkahely és a család összhangját biztosító munkahelyhez a munkavállalók sokkal lojálisabbak.

A miniszteri biztos arról is szólt, hogy az állam megosztja a családbarát munkahellyel a költségeket: a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalókat alkalmazók adókedvezményben részesülnek.

A tavalyi egyik nyertes XVI. kerületi önkormányzat alpolgármestere, Kovács Raymund példaként említette azt, hogy a gyermekes dolgozók – iskolaidőben – elsőbbséget élveznek a szabadság kiadásánál. Nyáron pedig az önkormányzati alkalmazottak gyerekeire – két hétig – pedagógus felügyel, és foglalkozásokat tart nekik. Egy gyerek költsége heti 3 ezer forint volt.

A pályázat nyertesei ezúttal is jogosulttá válnak – egy évig – a “Családbarát munkahely” cím használatára is, a támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint. Ez a cégnek előnyös marketinggel párosul.
A pályázatok benyújtásának határideje november 5.

 


MTI – 2012. október 2.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search