A televízió hatása a gyerekekre

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Szinte az első televíziók megjelenése óta foglalkoztatja a szakembereket, hogy ez a dobozba zárt médium milyen hatással van az ember, köztük a legfogékonyabb és sérülékenyebb korcsoportok, a gyerekek és fiatalok pszichoszociális fejlődésére.

A feladat adva volt: első lépésben meg kellett határozni a tv jótékony és káros hatásait, melyek a gyerekek mentális és fizikai fejlődését befolyásolják, s azután kell segíteni a szülőket abban, hogyan koordinálják gyermekeik kornak megfelelő médiafogyasztási, köztük a televízió nézési szokásait. Kutatások sokasága foglalkozik ezzel a témával, melyek nem győzik hangsúlyozni a szülők szerepét ebben a folyamatban.

A tv nézésnek negatív és pozitív hatásai lehetnek, az adott gyerek fejlettségi szintjétől függ, melyek kerülnek előtérbe. Nem minden műsor rossz a gyerekeknek, de a kutatási adatok jelzik, hogy a gyerekek túl sokat tv-znek, melynek az alábbi veszélyei vannak:

–          a gyerekek jobban ki vannak téve erőszaknak, nem megfelelő szexualitásnak és trágár beszédnek

–          az erőszakos programok növelik a gyerekek erőszakos viselkedésének lehetőségét

–          csökkentheti a tanulmányi eredményeket

–          felelőtlen és helytelen szexuális magatartást bátoríthatja

–          elősegítheti a gyermekkori elhízást

A tv előtt töltött idő olyan létfontosságú tevékenységeket limitál, mint a játék, az olvasás, a beszédtanulás, a barátokkal, családdal együtt töltött idő, a mesélés, a rendszeres testmozgás és más a fizikai, mentális és közösségi fejlődéshez szükséges aktivitások. Az időn kívül más tényezők is befolyásolják, milyen hatással van a tv a gyerekre, például hogy milyen a gyerek fejlettségi szintje, mennyire fogékony és hogy egyedül, vagy a szülőkkel tv-zik.

1. A tv szerepe a tanulásban

A tv hatásos tanár is tud lenni, mikor olyan programok mennek rajta, melyek fejlesztik a gyerekek érzelmi és szellemi képességeit. Ilyenkor nem elutasítani, hanem használni kell az eszközt, természetesen mértékkel.

Intő jel, hogy a kutatások szerint akár már napi 1-2 óra felügyelet nélküli tv-zés is ártalmas hatással van az iskoláskorú gyerekek teljesítményére, különösképp az olvasási készség fejlődésére.

 

2. Erőszak a tv-ben

A tv-ben megjelenő erőszak évről évre növekszik, a verekedéstől a gyilkosságig, az egyoldalú kapcsolatépítési kísérlettől a nemi erőszakig széles skálán mozog mi látható a képernyőn. Több ezer tanulmány állítja, mennyire növelik az erőszakra való hajlamot a gyerekekben (főleg fiúkban) az ilyen műsorok.

Az alábbi csoportok lehetnek a legsebezhetőbbek:

–          kisebbséghez tartozó, vagy bevándorló gyerekek

–          érzelmileg sérült gyerekek

–          tanulási nehézségekkel rendelkező gyerekek

–          családban bántalmazott gyerekek

–          szegénységben felnövő gyerekek

3. A tv hatása a táplálkozási szokásokra

A sokat tv-ző gyerekek jóval kevésbé fittek, mint társaik és körükben jóval nagyobb az elhízás veszélye, mert ez a tevékenység a fizikai aktivitás rovására megy, illetve a tv-ben futó, számtalan egészségtelen, de trendi ételt bemutató reklámok is negatív hatással vannak az étkezési szokásaikra.

Tini lányoknál étkezési rendellenességhez is vezethet a sok képernyő előtt töltött idő, mert szeretnének úgy kinézni, mint a tv-ben látott vékony modellek, színésznők, énekesnők, s veszélyes életmódváltásba, egészségtelen diétákba kezdhetnek.

Vitán felül áll az, hogy a tv előtti étkezést mindenképpen kerülni ajánlott, mert csökkenti a családon belüli kommunikációt és rossz étkezési szokásokhoz vezethet.

4. A tv hatása a szexualitásra

Általánosan megállapítható, hogy az internet mellett a tv a vezető „szexuális oktató eszköz” a világban. Olyan módon mutatja be a gyerekeknek, hogy ez a tevékenység mindennapos és veszélytelen, mindenki csinálja. Házasságon kívüli partnerek közötti szex jóval többször szerepel a műsorokban, mint a házastársak közti intimitás úgy, hogy a nemi betegségek, vagy a nemkívánt terhesség veszélyei nincsenek, vagy alig vannak említve. Nem is beszélve sokszor a nők kiszolgáltatott szexuélis helyzetének, vagy kihasználásának ábrázolásáról, melyek alapvetően befolyásolják a tinik szexuális értékeit, hozzáállását és gondolkodását.

5. A reklámok szerepe a tv-ben

Sokaknak eleve negatív a reklámokhoz való hozzáállása, de el kell ismerni, néha jó hatással lehetnek a gyerekek fejlődésére, pl. amikor a tejfogyasztás fontosságára hívják fel a figyelmet, vagy hasznos táplálékkiegészítőkkel találkozik a szülő és gyerek.

A gyerekek fejlettségi szintje meghatározó abban, milyen hatást érnek el náluk a hirdetések, de azt fontos megérteni, hogy a kisgyerekek nem értik a reklámok eladásösztönző lényegét, ők hajlamosak elhinni amit látnak, s megfosztva érzik magukat amennyiben nem kapják meg azt ami nekik tetszik a reklámban. Sajnos a hirdetések nagyrésze cukrozott, zsíros, egészségtelen termékekkel bombázza a gyerekeket, s minél több időt töltenek a tv előtt reklámokat is nézve, annál inkább a befolyásuk alá kerülhetnek.

6. A szülői felelősségről

Ahogy az elején már említettük, óriási szerepe van a szülőknek abban, milyen televízió fogyasztó válik a gyermekükből, hogyan tudja kiküszöbölni vagy lecsökkenteni a tv gyermekére gyarkorolt káros hatásait. Néhány jótanács az úton:

– együtt tv-zzünk a gyerekkel, s ha szükséges, beszéljük meg a műsor lényegét, tegyünk különbséget valóság és fantázia között, különösképp szexualitás, erőszak és a reklámok esetében

– egyetlen gyerek szobájában se legyen tv, vagy számítógép, csakis a lakás közösségi helyein legyenek ezek elérhetőek

– legyen maximum 1-2 órában megszabva a napi tv-zési adag

– ha lehet, tervezzük meg közösen előre, milyen programokat nézhet meg a gyerek a héten, magyarázzuk el melyik miért lesz hasznos, melyiket miért nem javasoljuk

– sose használjuk a tv-t elterelésre, vagy „elektronikus bébiszitternek”

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search