Tavaszi pillangó készítés

 In Kreatív ötletek kicsiknek, nagyoknak

pillango_1.fazis_01A “Csináld magad mozgalom” (csúnya, idegen szóval Do It Yourself – DIY) hívei között nagy divat most a csipeszből készített dekoráció. Most adunk egy kis ízelítőt a csipeszes ötletekből.

Jelen esetben egy tavaszi pillangó dekorációt készítettünk, de gyakorlatilag a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Mi már csináltunk szitakötőt is, az is roppant aranyos.

Lássuk a csipeszt… Működik a dolog műanyaggal is, mi a fa csipesz mellett voksolunk, azt szépen lehet akrilfestékkel és vékony ecsettel dekorálni. Érdemes jó előre megfesteni a csipeszt, mert egy kevés idő azért kell a maximális száradáshoz.

Az ecsetes pacsmagoláshoz biztos partner lesz gyermekünk is. De a festékkel óvatosan bánjunk, mert a legtöbb nehezen jön le a bőrünkről is, hát még a ruháról.

ezustpillango

A szárny sablonját úgy a legkönnyebb megcsinálni, hogy megrajzoljuk a felét, kivágjuk és áthajtjuk a másik oldalra, körberajzoljuk, és azt is kivágjuk – így szimmetrikus lesz.

Ha nem túl vastag a dekorációs lap/csomagoló papír, amit használunk, akkor érdemes kimerevíteni egy rajzlappal. Tehát így végül 3 réteget gyártunk a sablon alapján: rajzlap középen és a 2 külső oldalon a szép papír. A ragasztáshoz lehet sima papírragasztót, de hobbi ragasztót is használni. (Utóbbi tulajdonképpen fától kezdve a hungarocellig mindenhez használható, érdemes beszerezni.)

Ha nem mintás a csomagolópapír – a mi esetünkben most nem volt – akkor lehet kivágott formákkal díszíteni, illetve itt is bevethető az akrilfesték.

szitakotovelpillango_01

Pöttyöket és egyébb mutatós dolgokat már az ovis gyermekek is kitűnően tudnak alkotni. A mi ezüst pillangók szárnyát is a 4 éves lányom dekorálta.

A csipesz végére lehet ragasztani egy gombot is, amire tehetünk hobbi boltokban kapható szemecskéket, így tovább fokozható az élvezet, és igazi arcot nyer a kis figuránk.

A szárnyat végül beleragasztjuk a csipeszbe.

Ezután már csak meg kell találni a helyet a lakásban, ahova leszállhat a kis pillangónk. Valószínűleg a kedvenc táborhelye a gyerekszoba függönye lesz. 🙂

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search