Szakmai interjú Geréb Ágenssel

 In Közérdekű információk, hírek

“Az otthon szülést nem kellene legalizálni, az legális”

Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, pszichológus, szülésznő 1977-ben szerzett orvosi diplomát Szegeden. Éveken át klinikai szülészként dolgozott a Szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Első alkalommal 1989-ben segédkezett úgynevezett tervezett otthon szülésnél. 2007-ben a Fővárosi Ítélőtábla három évre jogerősen eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. A vádban szereplő ügyek után Geréb Ágnest a közelmúltban ismét meggyanúsították gondatlan veszélyeztetéssel, ami miatt előzetes letartóztatásban is volt, majd házi őrizetbe került.

A LAM-ban korábban megjelent, otthon szüléssel kapcsolatos szakmai interjúkra alapozott bizalma alapján – az ellene folytatott büntetőeljárás dacára, a hatályos rendelkezések betartása mellett – exkluzív szakmai interjút adott a LAM-nak és az elitmed.hu-nak.

Jelenleg négy bűncselekmény elkövetésével, köztük egy csecsemő halálának okozásával vádolják a szülésznőt. Az utolsó hírek szerint az ügyész felfüggesztett fogházat kért az orvos bábára, ítélet 2011. március 24-én várható az ügyben.

 

“A független bábák nem otthonszülés-pártiak, hanem háborítatlanszülés-pártiak, aminek feltétele, hogy a döntés nem külső kényszerből vagy divatból születik, és nem a szakember, hanem a nő hozza azt meg annak bevonásával, akit ő fontosnak tart” – mondja Geréb Ágnes.

Az interjúhoz kattintson ide!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search