Rubik kocka programok – programajánló

 In Programok, események

A Mini Terminál soron következő műhelyfoglalkozásán feltalálók és leleményes tervezők bőrébe bújnak a gyerekek. A program alapjául a Rubik játékok szolgálnak, minden a fejtörők, logikai játékok, találmányok jegyében zajlik április 27-én a Design Terminálban. A belépés ingyenes.

A Design Terminál gyerekeknek szóló kreatívműhelye, a Mini Terminál 2014. április 27-én, vasárnap 9:00-tól várja a legkisebbeket, ahol ez alkalommal minden a Rubik formavilága körül forog. A program apropóját Rubik Ernő világhírű találmányának 40. és a feltaláló születésnapjának 70. évfordulója adta.

A műhelymunka során a résztvevők közösen gondolkodhatnak arról, hogy milyen folyamat során születnek a nagy találmányok, játékok. A gyerekek elkészítik saját feltaláló füzetüket, melybe azokat a terveiket, ötletfoszlányaikat gyűjthetik, amikre később kis tervezőként még szükségük lehet, majd mindent, amit papírra vettek azt meg is építhetnek.

A foglalkozásvezetői Lőrincz Réka és Pais Panni tervezők lesznek. A Kocka Stúdió közreműködésével 12:00 – 13:00 között itt lesz Perge Olivér Rubik-kocka világbajnok, Európa bajnok és Bernáth Balázs tehetséges Rubik-kocka kirakó versenyző, akik kocka kirakó show-val kápráztatják el a közönséget. A bemutató után workshopot tartanak a bajnokok, megmutatják a mesterfogásokat, elmagyarázzák a kocka kirakásának logikáját az érdeklődőknek.

IDŐPONT: 2014. április 27., vasárnap
9:00-11:30 – Mini Terminál
12:00-13:00 – Rubik-kocka kirakó show

HELYSZÍN: Design Terminál, 1051 Budapest, Erzsébet tér 13.
BELÉPÉS: Ingyenes!
Facebook: www.facebook.com/designterminal.miniterminal

Fotó forrás: https://www.facebook.com/designterminal.miniterminal

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search

Ezer anya énekel