Mi a fitymaszűkület?

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

A fityma a hímvessző végén lévő bőrköpeny, amely a különösen érzékeny makkot védi. Különösen kisgyermekeknél meglehetősen gyakori a fitymaszűkület jelensége, amikor ez a bőrdarabka tisztálkodás során nem, vagy csak részlegesen húzható hátra a makkról. Mikor jelent ez problémát és hogyan oldható meg?

A fitymaszűkület nem ritka: lehet elsődleges, veleszületett rendellenesség, és lehet másodlagos, szerzett is, amely ismétlődő gyulladások, sérülések, hegesedés következtében bármelyik életkorban kialakulhat. Az életkor sem mindegy: a csecsemők és a két év alatti kisfiúk esetében önmagában az, hogy a fityma nem húzható hátra, még nem feltétlenül kóros jelenség, hiszen az esetek nagyobb részében egyszerű letapadásról van szó, amely idővel magától is oldódhat.

Amiért a fiús szülők aggódnak

Ezt a gondot a szülők fürdetésnél szokták észrevenni, amikor az esetleg a fityma alá került váladékot szeretnék lemosni. Nagyon gyakori jelenség, a félévesnél fiatalabb fiúcsecsemők nyolcvan százalékánál nem húzható hátra a fityma. Szerencsére aggodalomra nincs ok, hiszen ez jórészt még nem kialakult szűkület, hanem ún. természetes, sejtes letapadás, amely az esetek nagy többségében egyéves korra magától megoldódik. A szülők a fürdőkádban végzett óvatos „fitymatornával” (a vízben felpuhult bőr kíméletes, nem fájdalmas hátra-tornázásával) segíthetik ezt a folyamatot. Erőltetni azonban a fityma hátrahúzását nem kell, nem is szabad, mivel ez a kicsinek nemcsak fájdalmas, hanem nagyobb bajt, sérülést is okozhat. Ha a csecsemő egyébként láthatóan rendben van, fájdalom, láz, gyulladás nem jelentkezett, ívben, legalább gyufaszálnyi sugárban tud pisilni, akkor egyéves korig bátran várhatnak ezzel a problémával. Ha addigra nem oldódik meg, legjobb, ha szakemberhez, urológushoz fordulnak, aki eldönti, van-e teendő. Az enyhébb eseteket a szakorvos ambulánsan, helyi érzéstelenítéssel kezeli, műtétre többnyire csak akkor van szükség, ha a letapadás vizelési problémákat okoz, vagy szűkülettel is párosul.

Más jellegű elváltozás a fitymaszűkület, amikor nem letapadás,  hanem az  előbőr szűk volta korlátozza vagy akadályozza meg a fityma hátrahúzását. Idővel ez a gond is sokat enyhülhet, a kicsik egy része 2-3 éves korára ki is növi. Fontos, hogy semmiképpen ne próbálkozzanak ennek otthoni megoldásával, házi „fityma-feszítéssel”, mert ha sikerül is, nagyon fájdalmas lehet a gyermeknek, illetve maradandó sérülést okozhatnak vele. A két probléma, a letapadás és a fitymaszűkület együtt is felléphet.

Ha nem múlik el magától, szakorvosok a letapadás feloldását kétéves, a fitymaszűkület megoldását célzó kisműtétet három éves kor körül tartják elvégzendőnek. Az ambuláns műtét során a szűkült fitymagyűrű kisebb bemetszésével, ún. dorzál incízióval, vagy a heges, szűkült bőr teljes eltávolításával, cirkumcízióval, körülmetéléssel oldják meg a problémát.

Nagyfiúknál is előfordulhat

A másodlagos, szerzett fitymaszűkület http://bhc.hu/magunkrol/leggyakoribb-betegsegek/betegsegek-d-h/fitymaszukulet/ oka lehet cukorbetegség, ismétlődő gyulladások, nemi betegségek. Ezek következtében a fityma bőre megkeményedhet, berepedhet, hegesedhet, rugalmatlanná válhat, relatív, csak izgalmi állapotban jelentkező illetve abszolút, nyugalmi állapotban is tapasztalható szűkület alakulhat ki. A fitymaszűkület gondokat okozhat a közösülésnél is, fájdalmat, merevedési zavarokat okozhat, sőt, extrém esetben még a vizelést is akadályozhatja. Mivel a szűkület miatt a fityma alatt felgyűlhet a pangó váladék, ami ideális táptalaja a baktériumoknak, ez újabb ivarszervi és húgyúti gyulladásoknak kiindulópontja lehet. Az elhanyagolt fitymaszűkület többszörösére emeli a rákos elváltozás kockázatát is. A fitymaszűkületet szakorvos – a gyerekekéhez hasonlóan – egy helyi érzéstelenítéssel, ambulánsan is elvégezhető kis beavatkozással hamar meg tudja oldani. Ezt a műtétet halogatni semmiképpen nem érdemes, mert sok testi-lelki gondot, kellemetlenséget lehet elkerülni vele. 

Forrás: Budai Egészségközpont

Recent Posts

Start typing and press Enter to search