Legismertebb mítoszok az apukákról

 In Szülők, párkapcsolat, családi élet

Első mítosz: A férfiak nem vágynak annyira egy gyerekre, mint a nők.

Fiatalabb korban ez így is van. A tizenéves lányok jobban akarnak gyereket, mint a tizenéves fiúk – ez nem változik egészen a 30-as évekig. Azonban 30-40 éves kor körül minden megváltozik: a férfiak gyereket akarnak. Ebben a korban úgy a nők, mint a férfiak is fontosnak tartják azt, hogy gyerekük legyen.

Az anyagi háttér talán az egyik ok arra, hogy miért nem akarnak a férfiak gyermeket fiatalon: a férfiak és a nők egyaránt úgy gondolják, hogy a férfi szerepe a pénzügyi háttér – még akkor is, ha a nő a családfenntartó.

Második mítosz: A férfiak érzéketlenek a gyerekekkel.

Ez nem igaz! A férfiak tudnak figyelmesek és érzékenyek lenni a gyerekekkel – akár az anyai érzékenységet is elérhetik. Ha férfiak és a nők egyformán töltenek el időt a gyermeknevelésben, és segítséget is kapnak ebben, akkor egyformán értenek majd a gyerek gondozásához. A férfiszív ugyanolyan gyorsan ver, mint a női, ha egy gyermeket sírni hall.

Az apukáknak elég, ha a gyermekük kezét megfogják, és felismerik gyermeküket bekötött szemmel is – pár óra dédelgetés elég ehhez. Egy férfi, aki cumisüvegből eteti gyermekét, ugyanolyan érzéssel teszi ezt, mint az anya, és a gyermek ugyanannyi mennyiséget iszik meg.

Harmadik mítosz: Az anyukák tudják a legjobban gondját viselni a gyermeknek.

Ez nem igaz! Mindkét szülő ugyanolyan természet adta képességekkel van felruházva. Azonban az anyukák hamarabb tanulhatnak, több időt eltöltve a gyermekkel, és hamarabb elsajátítva a gondozáshoz szükséges tudást, legtöbbször a család, barátok vagy egy specialista segítségével.

Az apáknak nincs ilyen mértékű segítségük. De ha férfiak és a nők egyformán töltenek el időt a gyermekneveléssel, és segítséget is kapnak ebben, akkor egyformán értenek majd a gyerek gondozásához.

Negyedik mítosz: Az apának nincs fontos szerepe.

Ez nem igaz! Azon gyerekek, kiknek jó az apai kapcsolatuk, sokkal könnyebben szocializálódnak a napköziben vagy óvodában, magasabb IQ teszt eredményeik vannak, és kevesebb viselkedési problémával küszködnek. Könnyebben barátkoznak, és empátiaérzetük is magasabb.

Felnőttként érzelmi életük rendezettebb, és kevésbé követnek el bűncselekményeket. Ezek a megállapítások érvényesek úgy a fiúkra, mint a lányokra, és még akkor is így maradnak, ha a szülők elválnak.

 

apa gyermek kapcsolat

 

Ötödik mítosz: Az apák nem vigyáznak gyermekeikre.

Ez nem igaz! Valóban lehet, hogy többet dolgoznak, de az apukák egynegyed részt felügyelnek gyermekükre (megközelítőleg két órát naponta), és nagyobb részt a hétvégén, körülbelül egyharmadrészt.

Ma az apák körülbelül nyolcszorosan jobban vigyáznak gyermekeikre, mint az ő apukáik tették ezelőtt harminc évvel – napról napra csökken a különbség nők és férfiak között. Ha az anya dolgozik, ki vigyáz a gyerekre? Napközi? Bébiszitter? Nagyapa vagy nagymama? Nem, a válasz: az apuka!

Hatodik mítosz: A férfiaknak nincs megosztott figyelmük.

Ez nem igaz! A kutatások bebizonyították, hogy a férfiak is rendelkeznek a nőkhöz hasonló megosztott figyelemmel. (Tedd fel így a kérdést: a csaposoknak nincs megosztott figyelmük? Vagy: Egy programozó tud egyszerre nyolc ablakban dolgozni? Természetesen!) Ha a férfiak nem figyelnek kellőképpen több dologra, ami a ház körül történik, azt semmiképp nem egy genetikai elváltozás okozza.

Talán azért nem használják megosztottan figyelmüket, mert alárendeltnek érzik magukat (egy menedzser többet használja megosztott figyelmét, mint egy alkalmazott), ezért a férfiak bizonytalanok a rájuk bízott feladatokban, így csak egy feladattal foglalkoznak egyszerre.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search