Könyvajánló gyerekeknek: Sámson egér kalandjai

 In Szabadidő, kultúra és szórakozás

Mirci kisasszony – Miss Polly cicája – persze soha nem látta szívesen a kisegeret, de nem volt mit tenni. Bár Mirci kisasszony folyton megkísérelt borsot törni a kisegér orra alá, de a történet mindig balul sült el, hiszen Sámson mindig túljárt a gőgös macska eszén. Kalandos történetük tehát így kezdődött…

 


 

Beköszöntött a tavasz. Sün anyó és Sün Sára épp az erdőt járta, s mint a szél sodorta labda, úgy gurultak előre az avarban. Ahogy gurultak, mindenféle levélfajta szúródott hegyes tüskéikre. Végül, csupán két repesztő levéllabda látványa tárult, az éppen arra járók elé.

Sün Sára még aprócska süncsemete volt. Nagymamája – Sün anyó – épp terepszemlére vitte meglehetősen fiatal, esetlen unokáját. A terepszemle célja az arra élő növények, és állatok megismertetése volt. Sün anyó nagy türelemmel magyarázta az ismereteket, Sün Sára pedig apró gombszemeivel érdeklődve fürkészte a sok-sok újdonságot. Ahogy végeztek az egyik pontban, már száguldottak is a másik felé. Sün anyó ismerte az erdő minden apró zegzugát, így pontosan tudta, hogy merre kell vezetnie maroknyi termetű unokáját.

Egyszer aztán, ahogy repesztettek, Sün Sára feljajdult. Megállt s kikukkantott hát tüskéi közül. Ahogy kikukucskált, látja ám, hogy egy hozzá hasonlóan apró termetű állatka áll előtte.

– Mit száguldozol itt? Miért nem figyelsz? – kérdezte dühösen Sámson egér.

– Jaj, bocsánat! Még nem vagyok olyan ügyes, mint a nagymamám! Ne haragudj. Ugye nem esett bajod? – kérdezte aggódva Sün Sára.

– Nem, de eshetett volna, ha nem lenne a tüskéd tele ezernyi levéllel! – válaszolta még mindig morcosan Sámson egér.

– Szervusz, Sámson egér! – köszöntötte vidáman Sün anyó a kisegeret. – Kérlek, ne haragudj Sárára, még nagyon kicsi, most tanul.

– Hát jó – sóhajtott a kisegér. – Ezúttal elnézem.

– Úgy is már haza indultunk, gyere velünk Sámson! Meghívunk egy csésze teára – szólt kedvesen Sün anyó.

Sün anyó házikója egy vastag törzsű fa alatt rejlett. A gyökerek közt egy kis ajtócska foglalt helyet, s volt még néhány apró rés, mely ablak funkcióját képezte. A konyhából nyílt egy apró kamra is, ahol a kemény munkával összegyűjtött eleség rejtőzött. Sün anyó ezt a helyet mindig gondosan, lakatra zárva tartotta. A házikónak volt egy másik tere is, amely mélyebben helyezkedett el. Ez volt a háló rész. A hálóban két mohából vetett ágyacska foglalt helyet.

 

/ részlet Gönczi Erika: Sámson egér kalandjai című mesekönyvből /

 

 

samson_borito
A Sámson egér kalandjai borítója

 


 

A kötet elekronikus formában megvásárolható a következő oldalon:

http://e-konyvbolt.eu/shop/gonczi-erika-samson-eger-kalandjai/

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search