Hogyan etessük meg a gyerekkel az egészséges ételeket?

 In Táplálkozás és diéta

A gyerek egészséges táplálkozásának kialakítása elsősorban a szülők felelőssége, rajtuk múlik, hogy a megfelelő ételválasztás, az étkezési ritmus és ízlés helyesen alakuljon ki a gyermekben.

Ritka az olyan szülő, aki ne találkozott volna azzal a jelenséggel, amikor gyermeke egyszerűen nem, vagy csak fintorogva hajlandó megenni azt, amit a tányéron lát. Ez komoly dilemmát okoz akkor, ha a kicsik a kevésbé egészséges, tápláló ételeket kedvelik: hogyan lehet a csemeték ízlésén úgy változtatni, hogy azt ők is elfogadják, sőt, szeressék?

 

Játékos módon kell az egészséges ételekkel megismertetni őket

A Team Whole Grain nevű angol táplálkozási csapat arra a következtetésre jutott, hogy az egészséges étkezési szokások megalapozásának hatékony módszere, ha a kicsiket játékos módon bevonjuk az étrend megtervezésébe és a fogások elkészítésébe. Ezáltal sokkal könnyebben rá tudjuk venni őket arra, hogy már a nap elején teljes értékű gabonát egyenek, például a megfelelő gabonapehely kiválasztásával.

De hogyan érhetjük el ezt a mindennapokban? Az angol szakértők játékos módon hívták fel a figyelmet a teljes értékű gabona fontosságára, közös élménnyé téve az étkezést: látványos, a család számára könnyen elkészíthető recepteket alkottak gabonapelyhekkel.

 

egészséges ételek gyerekeknek gabonából
Az egészséges ételek nem csak finomak, hanem mutatósak is lehetnek…

 

A legnagyobb sikert a szív alakú gabonapehely, a tányérra került bárányok, a bogyósgyümölcs szelet, az almás kebab és a málnás álom aratták. “A teljes értékű gabona fogyasztása több szempontból kiemelten fontos: egyrészt a szervezet számára nélkülözhetetlen, az emésztés szempontjából elengedhetetlen rostokat tartalmaz, másrészt igazi energiaforrás, így ideális választás bármely napszakban” – mondta el Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.

Ennek tudatosítása hazánkban is elsődleges, hiszen a magyar szülők 93 százaléka nincs azzal tisztában, hogy a teljes értékű gabonával készült élelmiszerek táplálóbbak a finomliszttel készülteknél.

 

Magyarország lemaradt

A teljes értékű gabona ideális forrása lehet a gabonapehely, a hazai viszonyokat azonban jól tükrözi, hogy jelentősen le vagyunk maradva a nemzetközi átlagtól: míg Angliában az egy főre jutó éves gabonapehely fogyasztás 6 kg, addig hazánkban 0,9 kg . Ezért is fontos a Team Whole Grain kezdeményezése. Bebizonyították, hogy gyermek és felnőtt játszva és izgalmassá téve viheti be étrendjébe a megfelelő gabonát.

A Pehelybárányok receptje >>>

A Pehelyszív receptje >>>

A Málnás álom receptje >>>

Az Almás kebab receptje >>>

A Bogyósgyümölcs szelet receptje >>>

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search