Csicsóka

A hegy tetejére érve Pekkó fáradtan rogyott le. Minden verseny után ezen a farönkön szomorkodik egy kicsit, mielőtt lefelé indulna. A többiek vidám zajongása már a hegy lábától hallatszik. Õk ekkorra már le is értek.

Pekkó lelkét nagyon bántotta, hogy ő csak egy nyápic kisfiú, aki minden játékban lemarad a társai mögött. Ebben a hegyrefutási versenyben sem először érte most ez a kudarc. Pedig minden erejével igyekezett most is.

A fáradtságtól és a szomorkodástól észre sem vette, hogy milyen sokáig üldögélt itt. Csak akkor kezdett ocsúdni, amikor már röpdösött minden hajaszála, és valami különös, egyre erősödő zúgást hallott.

A következő pillanatban pedig már föl is kapta őt egy hatalmas orkán erejű szél. Vézna kis testét könnyedén röpítette, ő hiába kapálódzott.

Beleszédült ebbe a száguldó repülésbe. Amikor pedig kábulatából magához tért, a földre pottyanva találta magát. Itt most bármerre nézett, csupa sárga virágú növényt látott.

Nehéz lesz ebben a sárga tengerben tájékozódni – gondolta magában Pekkó. Ám egyszer csak észrevette, hogy egy öregember közeledik feléje.

_ Hogy kerültél ide te gyerek? Tán a szél fújt ide?

_ Éppen bizony az, kedves bácsikám. A hegy tetejéről felkapott, és itt pottyantott le.

_ Hú fiam! Akkor te igen messziről jöttél! Ezen a tájon csak egy irányból szokott fújni a szél. Arrafelé én tudok egy magános hegyet, fiatal koromban jártam is ott, de az bizony több mérföldnyire van tőlünk.

_ És akkor hogy juthatok oda vissza?

_ Hát, innét csak gyalog lenne módod. Ám, ahogy elnézem a cingár termetedet, téged nem szabad elengednem. Hosszú az út, sok a veszély, elpusztulnál valahol. Jobb tehát, ha itt maradsz velem. Meglátod, jó lesz itt.

Pekkó sírva fakadt : _ Nem, nem, azt nem lehet!. Az én anyám biztosan belehalna, ha nem láthatna többé.

Az öreg belátta, hogy ez csakugyan nagy baj volna, és elhatározta, hogy majd kitervel valamit. Ezzel Pekkót is megbiztatta, de arra kérte, hogy most sétáljanak el a kis házikóig és ebédeljenek meg.

A nagy sárga táblán keresztül vezető útjuk közben Pekkó hangosan így vélekedett:

_ Ezek a sárga napraforgócskák mind olyan satnyák, mint én vagyok.

_ Tévedsz fiam! Ezek nem napraforgók. Ennek a növénynek a neve csicsóka. De ennek a hasznát és erejét most úgyis meg fogod ismerni. Ideje viszont, hogy mi is bemutatkozzunk egymásnak. Én Töhötöm bácsi vagyok.

_ Én pedig Pekkó.

Beérve a házikóba,Töhötöm apó középre tolt egy nagy kosarat, mely tele volt furcsa, burgonyaszerű gumókkal. Aztán Pekkónak is adott egy tálat, meg egy kést, s a kosár mellé ülve mindketten hámozni kezdtek.

_ Milyen göcsörtösek ezek a krumplik! – furcsállta Pekkó.

_ Nem krumpli ez te gyerek! Hanem csicsóka.

Pekkó bigyesztett egyet a szájával:_ Nahát! Itt mindent csicsókának hívnak?

_ Dehogy, dehogy! Ez ugyanaz a csicsóka, amit útközben láttál, csak az a föld fölötti szára, meg virága volt, ez meg a gumója, mely valóban úgy terem a földben, mint a krumpli. Most azonban már el is készült az ebédünk. Kezdhetjük az evést!

_Hiszen még meg se főztük!

_ Meg lehet ezt főzni, és úgy is nagyon finom, de én most azt szeretném, ha te inkább nyersen szoknál hozzá.

Pekkó a nyers csicsókát egészen kellemes, édeskés ízűnek találta. Kicsit a dió, kicsit a retek ízéhez volt hasonló. Jóízűen meg is ette az egészet.

Másnap is, és még néhány napig is ugyanígy történt ez. Közben pedig Pekkót egyre csak oktatgatta az öreg.

_ Tudod fiam, a csicsóka olyan növény, melynek igen nagy a varázsereje. Aki csak eszi, erősödik tőle. Minél többet eszel, annál erősebbé válsz.

_ És mért kell nyersen ennem?

_ Azt meg azért, mert ha már elég erősnek talállak, akkor majd hazaindulhatsz innét. A hosszú úton azonban semmi más eledeled nem lesz, csak nyers csicsóka.

_ De örülök, hogy hazamehetek! És mikor indulhatok?

_ Látom, nagyon kíváncsi vagy. Meg is értem. Ülj hát ide mellém, és elmondom az egész tervet, ahogy kigondoltam: :Először is próbákat teszünk, hogy mennyire vagy már erős. Nézzük csak máris! Azok közül a teli kosarak közül melyiket bírod fölemelni, és meddig bírod cipelni?

Pekkó nekirugaszkodott, de mindjárt kudarcot is vallott. A legkisebb kosarat még valahogy vonszolta egy darabig, a következőt már azonnal visszaejtette, a többit pedig meg se bírta mozdítani.

_ Látod, látod! Hát bizony még sokat kell erősödnöd.

_ S ha majd mind elhordom, hazaindulhatok?

_ Még akkor sem. De akkor már következhet majd az igazi nagy erőpróba.

_ És az mi lesz?

_ Meg kell ölnöd egy medvét.

­_ Medvééé..t ?

_ Azt bizony. Mégpedig egyetlen hegyes bicskával. Mert egyéb fegyvered nem lesz.

Pekkó megrémült: _ Akkor én nemigen jutok soha haza.

_ Dehogynem. A csicsókától nagyon meg fogsz erősödni. A medve bundájára pedig az úton nagy szükséged lesz.

_ De hiszen itt nincs is medve!

_ No majd nemsokára meglátod! Jönnek azok, néha még falkástól is. Nagyon szeretik megdézsmálni a csicsókát, mert kedvelik az édes íze miatt.

_ És nekem egyet agyon kell szúrnom?

_ Úgy bizony. Akkor megnyúzzuk, és a bundáját majd magaddal viszed.

_ Az lesz az egyetlen útitársam?

_ Nem, nem. Lesz még egy élő kísérőd is.

_ És az ugye te leszel? _ kezdett Pekkó örvendezni.

_ Nem, én nem mehetek veled. Ám figyelj csak!

Töhötöm apó erős hangon krúgatni kezdett: _ Krú! Krú! Krú!

Erre a hangra odarepült egy darumadár. Egyenesen Töhötöm apó ölébe kuporodott, szemével pedig élesen figyelt, kap-e valamilyen parancsot.

_ Látod, ő egy megszelídített daru. A neve Curu. Meg kell vele barátkoznod, mert szolgád lesz egész úton. Ételt, italt teremt majd neked, és a jó irányt is biztosítja, hogy el ne tévedj. Vele már tegnap betájoltuk a jó irányt. Õ ebben teljes biztonságot jelent, mert a darvak igen jól tájékozódnak Holnap reggel már útnak is indítjuk. Most előfutárként az lesz a dolga, hogy az utad első részét végigülteti csicsókával. Így mire te odaérsz, annak már lesz termése. Õ most apró gumókat vesz a csőrébe, és beássa a földbe. Készen is lesz az út első felével, mire

majd együtt indultok. Mert, kedves Pekkó, arra kell számítanod, hogy az utad biztosan tartani fog minimum két évig. Ám, ha ügyesen haladsz, megfogadod és pontosan betartod minden tanácsomat és utasításomat, akkor csak egyszer kell közben kitelelned, mert a második tél beállta előtt már hazaérhetsz.

_ Jaj, kedves Töhötöm apó! Hogy vészelem én át a telet? Aztán mit ehetek majd az út második felében? És mi lesz amikor megszomjazom? – kérdezte Pekkó aggodalmasan.

_ Figyelj hát jól a szavaimra, mert még sok mindent el kell magyaráznom: Utatok közben Curu folyamatosan ülteti majd a második részt, s mire kitelelve továbbindulsz élelmed már végig lesz. S mondtam ugye, hogy Curu igen jól tájékozódik. Útközben mindig jelezni fogja, ha van a közelben kút, vagy forrás. Olyankor mindig ujratöltheted majd azt a flaskót, amit induláskor magaddal viszel.. A tél látszik persze a legnehezebb feladatodnak, de ha szót fogadsz nekem, akkor az is semmiségnek fog tűnni. Curu kellő időben jelzi majd, hogy közeledik a tél, és elbúcsúzik tőled, mert ő telelni hazarepül hozzám. Ekkor neked az lesz a dolgod, hogy egy nagy mély üreget vájsz a földbe, s a medvebőrt magadra húzva bebújsz abba az üregbe. Ott alszol téli álmot, pont úgy, mint a medvék.

_ Nem hiszem, hogy én tudok olyan sokáig aludni!

_ Hm. Majd akkor tudsz! Mert Töhötöm apód ám mindenre gondolt! Induláskor kapsz tőlem egy kis fiolát, amiben olyan erős csicsókapálinka lesz, hogy ha azt akkor megiszod, biztosan átalszod tőle az egész telet. A végén pedig majd Curu felébreszt. Az utatok második fele innen már csekélység lesz.

Pekkó ezek után megfogadta, hogy mindenben szót fogad, mert nagyon vágyott haza. A csicsóka-evéstöl pedig szépen erősödött. Egyre könnyebben emelte és cipelte már a nagyobb kosarakat is. Jó tanítványnak bizonyult abban is, ahogy Töhötöm bácsi kezdte már a medveviadalra kioktatni. Mindenben szófogadóan követte Töhötöm bácsi utasításait.. S mindezért az lett a jutalma, hogy végül az egész terv tökéletesen megvalósulhatott. A medvével való küzdelme előtt persze azért vérfagyastó drukk fogta el, győzelme után viszont már büszkén gondolta magában: „ No! Csak ezt látták volna a társaim!”

Elérkezett az indulás ideje. Pekkó egyik zsebébe egy bicskát tettek, másikba a pálinkás fiolát, hátára került a megnyúzott medve bundája összetekerve, és a vizes flaskó.

Búcsúzóul Töhötöm és Pekkó melegen átölelték egymást. S noha két kemény legény búcsúzása volt ez, mégis megcsillant egy-egy könnycsepp a fiatal és az öreg szemekben is.

A telet Pekkó csakugyan mélyen átaludta, egészen a Curu ébresztgetéséig. A végigültetett úton innét már könnyű lett volna hazatalálni, de azért kellett még Curu Pekkónak az ivóvíz miatt is, a Töhötöm bácsihoz való visszaüzenési szándéka miatt is, no meg most tudták csak igazán élvezni egymás barátságát, hiszen Curunak már nem volt további ültetési munkája.

Nagy boldogság fogta el Pekkót, amikor messziről megpillantotta a hegyet, ahonnét elfújta a szél. A hegy lábánál egy ősz hajú asszony üldögélt magában.

_ Miért búslakodsz itt nénike? – kérdezte tőle Pekkó.

_ Jaj, nagy az én bánatom! Volt nekem egy picike fiacskám, és elfújta a szél. Nagyon régóta keresem, de nem találom se élve, se holtan, sőt még hírét se lehet hallani.

_ Nem Pekkónak hívták azt a gyereket?

_ De igen! Talán ismerted?

_ Nagyon is jól!

_ És most tudsz-e róla valamit?

_ Nagyon is sokat.

_Drága fiacskám! Mondj el nekem mindent, amit csak tudsz! Nagyon kérlek!

_ Édesanyám! Én vagyok Pekkó!

_ No ne bolondozz velem! Nincs nekem ahhoz kedvem! Te egy erőtől duzzadó szép szál legény vagy, az én fiacskám pedig csak egy kis nyiszke volt.

Pekkó erre elmosolyodott, mert eszébe jutott a régi dalocska . el is kezdte rögtön dudulni:

Pekkó, hogyha nem eszel,

Csak egy kis nyiszke leszel…

Az ismerős dal az ismerős hangon megütötte az anyja fülét. Erősen a legény szemébe nézett.

Pekkó csillogó szeme pedig a régi, ismerős tekintetével nézett vissza rá.. Mostmár mindketten mosolyogtak. Amikor átölelték egymást, Curu a szárnyaival csapkodva valóságos örömtáncot járt körülöttük.

A szülői házba hazaérve Pekkó a Curu lábára kötözött egy kis levélkét, melyben a sikeres megérkezését tudatta Töhötöm bácsival. Curu tudta, hogy sürgős üzenetet visz, ezért a szélnél is sebesebben repült vele vissza.

Pekkó ezután elmesélte édesanyjának megerősödésének történetét.

Most már boldogan élhettek tovább, de ültettek ám sok-sok csicsókát.

Később Pekkó családot alapított. Született öt fia, akiket szintén rászoktatott a csicsóka-evésre, s talán attól váltak olyan erőssé, hogy mindegyikükből élsportoló lett.

F. Erzsi