A gyerekkori zenetanulás jótékony hatással van a felnottkori hallásra

 In Érdekességek a nagyvilágból

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány 45 felnőtt bevonásával készült.

Ezen fejlett hallási képesség révén az érintettek könnyen figyelemmel tudják követni a zajos környezetben, például nyüzsgő étteremben folytatott párbeszédeket. “A zene agyformáló hatásaira vonatkozó ismereteinkre alapozva, a tanulmány azt sugallja, hogy már a rövidtávú zenetanulás is fejlesztheti az élethosszig tartó hallást és tanulást” – húzta alá Nina Kraus, a tanulmány szerzője.

Az eredmények szerint néhány évnyi zenetanulással az is befolyásolható, hogy felnőttként miként észleli, illetve fordít figyelmet az ember a mindennapi kommunikációs szituációkat jellemző hangokra. Egy korábbi vizsgálat már kimutatta, hogy a zene jótékonyan hat az agyra, ám a mostani tanulmány az első, amely azt sugallja, hogy ez a hatás hosszantartó – adta hírül a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató honlapja.

A tanulmány során a kutatók elektródákkal mérték a résztvevők agyi tevékenységét a különböző komplex hangokra adott válaszreakciók közben. A felnőtteket aszerint osztották csoportba, hogy gyermekként mennyi ideig tanultak zenét: a tapasztalattal egyáltalán nem rendelkezőktől, az egytől öt évig, illetve hattól tizenegy évig terjedő zenei oktatásban részesülőkig.

Az eredmények szerint már azok a résztvevők is jobban szerepeltek a különböző teszthangsorok agyi feldolgozásában, akik gyermekként csupán néhány évig tanultak zenélni. Ezen felnőttek különösen jól szerepeltek a zajos környezetben való beszéd, illetve a zene meghallásához szükséges “fundamentális frekvencia” kiszűrésében. A szakember szerint a kutatással sikerült választ adni a szülőket foglalkoztató legfőbb kérdések egyikére, vagyis, hogy megéri-e a gyermeknek, ha csupán rövid ideig is, de zenélni tanul.

 


MTI – 2012. augusztus 28.

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search