Túl sok tévét néz a gyermekem?

 In A gyermekek fejlődése, nevelése

Napjainkban a televízió a legtöbb otthonban központi helyet – és a család szabadidős tevékenységei között egyértelműen uralkodó szerepet – foglal el. Egyre több családban természetes, ha kettő vagy akár ennél is több készülék is van, illetve a különféle műsoros csatornák is egyre szélesebb kínálattal csábítanak a képernyő elé. Felmérések szerint a magyarországi gyerekek átlagosan naponta megközelítőleg három órát  töltenek a képernyő előtt (forrás: NMHH) és a mindennapokban a szülők csak kevés figyelmet fordítanak a gyermek tévénézésének ellenőrzésére.

Sok szülő számára tévé a gyermeknevelés részévé vált, hiszen nincs is annál egyszerűbb, mint leültetni a csemetét egy mesefilm vagy más (többé-kevésbé nekik szóló) műsor elé, és máris biztosított egy-két órányi csend és nyugalom. De valóban megoldás ez?

Vitathatatlan, hogy a televízió mindennapi életünk része lett és sok ember számára a szórakozás és a kikapcsolódás legfőbb forrását jelenti. Ezekben a családokban a gyerekek már kicsi korukban sok időt töltenek a képernyő előtt, hiszen szüleik számára is ez a természetes. A televízió azonban passzív szórakozást nyújt, ami a legtöbb kicsit nem képes hosszú időre lekötni. Bár egyre több, akár interaktívnak is nevezhető gyermekműsor készül, ezek nem minden esetben érik el a kívánt hatást.

A gyereket nem tiltani kell a tévénézéstől, csupán lehetőség szerint minél később megismertetni vele, illetve nagyobb gyerekek esetében is megválogatni a műsorokat és ésszerűségi határokon belülre csökkenteni a képernyő előtt töltött időt. A tiltás sok esetben az ellenkező hatást éri el, és a kicsi mindent el fog követni annak érdekében, hogy a rokonok, barátok vagy ismerősök otthonában nézhesse azokat a műsorokat, amelyek felébresztik a kíváncsiságát.

A titok valahol a mérsékletességben és a tudatosságban rejlik. A gyerekek egészségesen is élvezhetik a televíziós műsorok által nyújtott szórakozást, azonban ehhez arra is szükség van, hogy az egész család  szokásai és igényei ehhez igazodjanak. Célszerű alaposan felmérni a gyerek valódi szükségleteit és ellenőrzést gyakorolni, hogy ne minden korlátozás nélkül használja a készüléket. A televízió ne legyen egész nap bekapcsolva és ne csupán “hátteret” szolgáltasson egyéb cselekvéseknek – mint a játszás vagy az evés – hanem legyen meg a maga kizárólagos ideje a napi rutin részeként.

Az utóbbi években a médiaszabályozás több változáson ment keresztül és sokkal szigorúbb előírásokat hoztak, azonban ez önmagában nem elgéséges a kiskorúak védelme érdekében. A késői műsoridő és a besorolási jelzések használata egyre kevésbé hatákonyak a korlátozásra, hiszem a döntés valójában kizárólag a szülők kezében van.

 

gyerekek a tévé előtt
A túl sok tévénézésnek számtalan negatív következménye lehet

 

Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogyan korlátozhatod a mértéktelen tévénézési szokásokat és milyen más szabadidős tevékenységekkel helyettesítheted azt:

? Ne hagyd a tévét egész nap bekapcsolva, főleg ha igazából senki sem nézi. Legyen része a napi rutinnak, azonban legyen meghatározott ideje és a választott műsor végén egyszerűen kapcsold ki a készüléket!

? Nézzétek át a műsorfüzetet együtt a gyerekkel és jelöljétek be azokat a műsorokat, amelyeket meg szeretnétek nézni. Válasszatok családi filmeket is, amelyek közös élménnyé varázsolják az együtt töltött időt.

? Jelöljetek ki heti 1-2 estét, amelyet együtt tölt a család. A legtöbb gyermek szívesebben játszik szüleivel különféle társasjátékokat, mint olyan rajzfilmeket nézzen amelyekben a jelenetek szinte már ismétlik önmagukat. Ha valóban korlátot akarsz szabni a tévénézésnek, akkor részedről is “áldozatra” lesz szükség – gyermekeddel tölteni ezt a szabadidőt!

• Engedd meg gyermekednek, hogy több időd töltsön a barátaival. Kérd meg gyermekedet, hogy legyen ő a házigazda és hívja meg pajtásait az otthonotokba. Így nem csak szemmel tudod tartani őket, hanem közelebbről is megismerheted a baráti körét.

• Rendezzetek közös koncertet vagy színdarabot. Az előadást rögzítsétek és a felvett anyagot nézzétek meg együtt! Kicsit több energiára és időre lesz szükség a megvalósításhoz, azonban grantáltan felejthetetlen családi emlék lesz belőle!

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search