Spontán gyermekáldás műtéti beavatkozással

 In Családtervezés és gyermekvállalás

Spontán gyermekáldás műtéti beavatkozással

A kitartás meghozta gyümölcsét!

A 12. hétben levő várandós anyuka szívesen megosztja történetét mindazokkal, akik hasonló cipőben járnak, hiszen nem volt könnyű számára a gyermekhez vezető út, s úgy érzi, segíthet sorstársainak abban, hogy kitartsanak ezen a rögös és bizonytalanságokkal teli úton.

Ivett férjével két és fél éve házasodott össze. A házasság első pillanatától kezdve szerettek volna gyermeket, amikor azonban egy év után még nem következett be a várva várt gyermekáldás, a pár úgy döntött, elkezdik a kivizsgálásokat, hogy nincs-e valamilyen organikus akadálya a megfoganásnak. A fiatal hölgy így emlékszik vissza erre az időszakra: “Először a nőgyógyászomat kerestük fel azzal, hogy attól tartunk, valamilyen probléma lehet, mert nem jön a baba. Az orvos elvégezte a szükséges vizsgálatokat, ami alapján kiderült, hogy a TSH szintem eltér a normálistól. Felmerült a petevezeték- átjárhatósági vizsgálat is, de az orvosom azt javasolta, hogy ezt még ne végezzük el, mivel kellemetlenséggel jár, inkább próbálkozzunk továbbra is természetes úton, mivel még ilyen fiatal vagyok. Átgondolva a lehetőségeket mi mégis kértük a vizsgálatot, mely kimutatta, hogy mindkét petevezetőm elzáródott. A nőgyógyász javaslata ekkor az volt, hogy keressünk fel egy lombik központot, és próbálkozzunk a lombikbébi program segítségével, mert ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy kisbabánk legyen. Illetve mivel az egyik petevezető már a bemenetnél zártnak bizonyult, a későbbiekben javasolta annak eltávolítását is. A petevezető átjárhatóságát célzó műtéti beavatkozás lehetőségét azonban elvetette. Ezt az orvosi véleményt nem tudtuk elfogadni, hiszen így természetes úton nem lehetett volna gyermekünk, ezért felkerestünk egy másik nőgyógyászt is, aki ülőfürdő kúrát ajánlott, s szintén azt javasolta, hogy legyünk türelemmel, próbálkozzunk természetes úton.

A szakember által javasolt kúra nem hozta meg a kívánt hatást, így a férjével arra jutottak, speciális meddőségi szakember segítségét kérik. “Fontos lenne, hogy minden orvos megértse, türelemmel lenni még ilyen fiatalon sem könnyű, hiszen egy gyermekre vágyó nőnek minden egyes hónap hatalmas csalódás, ha nem jön össze a baba. A folyamatos bizonytalanság pedig a párkapcsolatot is nagyon megterhelheti, ezért is döntöttünk úgy a párommal, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot” – folytatja. Ivett és férje tehát úgy döntöttek, hogy felkeresnek egy hasonló esetekre specializálódott meddőségi klinikát, hiszen mielőbb szerettek volna szülőkké válni.

Egy rokonom barátjának a felesége ajánlotta Dr. Vereczkey Attilát, hiszen ő segítette hozzá a gyermekáldáshoz, amikor már minden más szakember lemondott arról, hogy gyermeke szülessen. Fel is kerestük a doktor urat, aki a kivizsgálásokat követően azt javasolta, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legtermészetesebb úton próbálkozzunk, vagyis ne vessük magunkat feleslegesen IVF (in vitro fertilizáció) kezelésnek, hanem elsőként a petevezetőimet hozzuk megfelelő állapotba ahhoz, hogy akár természetes úton is megfoganhasson a baba. Nagyon gyorsan pörögtek az események, 3 hónap múlva megtörtént a műtét. Bár másik intézményben államilag is finanszírozott lehetett volna ez a beavatkozás, mi mégis úgy döntöttünk, hogy inkább egy specialista segítségét vesszük igénybe. Így a doktor úr endoszkópos műtéttel átjárhatóvá tette mindkét petevezetékem, és néhány hónap várakozást követően teljesen természetes úton megfogant a baba. Most a 3. hónapban vagyok, és persze nagyon boldogok vagyunk. Ráadásul olyan szempontból is szerencsés vagyok, hogy elkerülnek a reggeli rosszullétek, csak akkor émelygek egy kicsit, ha éhes vagyok, de az is elmúlik, ha eszem valamit. A pocakom még nem olyan feltűnő, inkább estefelé látszik, hogy már szépen gömbölyödik. Nemsokára jövünk a 12. héten esedékes vizsgálatokra, hogy megbizonyosodjunk róla, minden rendben van” – meséli boldogan Ivett.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosa szerint egyáltalán nem ritka hasonló esetekben, hogy egy speciális műtéti eljárás segítségével elkerülhető a mesterséges megtermékenyítési procedúra, és természetes úton megfoganhat a gyermek.

A fiatal hölgy esetében a műtéti eljárás az ún. minimál-invazív sebészeti módszerrel történt, ami azt jelenti, hogy Ivettet olyan sebészeti technológiák alkalmazásával operáltuk meg, amely számára minimális megterheléssel járt. Ennek eredményeképpen egy napos sebészeti beavatkozásként csupán egy éjszakát kellett az intézményben eltöltenie, és a regenerációja is nagyon gyors volt: akár a műtétet követően 3- 4 nap múlva már ismételten munkába állhatott. Az ilyen jellegű beavatkozások során ugyanis olyan speciális eszközöket alkalmazunk a műtét során, melyhez elegendő 3- 4 apró, fél centiméteres metszést ejteni a hasfalon. Ez érthetően nagyon vonzó a fiatal páciensek körében kozmetikai szempontból is, de emellett természetesen a gyógyulási időt is lerövidíti. A műtétet kiegészíthetjük lézersebészeti eszköz használatával, mely során a kóros szöveteket, esetleg endometriózist, összenövéseket a lézersugár segítségével elpárologtatjuk. Sok esetben – mint Ivett esetében is – a meddőség oka a petevezetők funkciójának csökkenése volt. Mivel már egy másik intézményben megállapították a petevezeték elzáródását, ezért a problémát egy egyszerű sebészeti beavatkozással meg tudtuk oldani, így a petevezetők átjárhatóvá váltak. A műtét során alkalmaztunk egy másik eljárást is, mely során az ún. PCOS – polycisztás petefészkek apró cisztáit lézersebészeti módszerrel eltávolítottuk. Ennek a műtéti eljárásnak az angol irodalomban „drilling” a neve. Ebben az esetben a hormonrendszer működése a műtétet követően rövid időn belül helyreáll, a páciens rendszeresen ovulálni kezd, és az embrió beágyazódásának is jobb esélye lesz. A fenti műtéti technológiák vezettek ahhoz, hogy Ivett ilyen rövid időn belül, lombikbébi módszer használata nélkül spontán áldott állapotba került. Sőt, az is elképzelhető, hogy ez a műtéti megoldás hosszú távon meg fogja oldani Ivették gyermekvállalási terveit is, azaz a szülés után akár ismételten spontán létrejöhet majd a következő kívánt terhesség” – tudhattuk meg Vereczkey doktortól.

Ivett történetének fő tanulsága az, hogy mindenképpen fontos megkeresni a meddőségi probléma pontos okát, és ehhez érdemes speciális meddőségi szakember segítségét is igénybe venni, hogy minden út kitárulhasson a kívánt gyermekáldás előtt.

 

Forrás:

Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet

? Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája, minimál invazív-endoszkópos sebészet részlegvezető főorvosa

Recommended Posts

Start typing and press Enter to search